Orbán: Két nő kezében van a szuverenista európai jobboldal jövője

Az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van. Minden azon múlik majd, hogy Marine Le Pen Franciaországban és Giorgia Meloni Olaszországban képes lesz-e együttműködni - mondta Orbán Viktor magyar miniszterelnök egy farncia lapnak adott interjúban, amelyet a Magyar Nemzet idézett.  

Orbán Viktor a Le Pointnak öt pontban foglalta össze a közelgő uniós magyar elnökség programját. Az első a migráció. „Mi nem értünk egyet a jelenlegi paktummal, és több migránst szeretnénk megállítani, mint amennyit az lehetővé tesz” – jelentette ki a magyar miniszterelnök. Mint mondta: másodszor is, szeretnénk egy észszerű vitát látni az Ukrajna és Oroszország közötti háborúhoz való viszonyunkról. „Az, hogy azt mondjuk, »Vlagyimir Putyin nem győzhet«, nem elég” – emelte ki, és hozzátette, hogy tisztázni kell, hogy mennyibe kerül Európának a háború, és tisztázni kell a célokat.  

„Harmadszor, az Európai Unió sokáig azt állította, hogy a zöldátállás nem ellentétes az európai versenyképességgel, sőt növeli azt. Ennek egyértelműen az ellenkezője igaz. Újra kell gondolnunk ezt a zöldátmenetet, mielőtt megöli az iparunkat” – folytatta Orbán Viktor. Negyedik pontként arról beszélt, hogy fejleszteni kell Európa védelmi képességeit. Ha a biztonságunkat alapvetően az amerikaiak biztosítják, akkor nem lesz soha valódi stratégiai autonómiánk – jelentette ki. És végül, az európai országoknak meg kell osztaniuk egymással a legjobb gyakorlatokat a demográfiai válság kezelésében – a bevándorlás kivételével. 

Az európai parlamenti választásokról szólva Orbán Viktor kijelentette, hogy történelmi jelentőségű választás jön. „Tíz év múlva valószínűleg úgy fognak tekinteni rájuk, mint azokra a választásokra, amelyek eldöntötték a békét vagy a háborút Európában” – jelentette ki Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök emlékeztetett, sem az első, sem a második világháborút nem tekintették azonnal globálisnak. Az 1914–1918-as háborút kezdetben harmadik balkáni háborúnak, az 1939–1945-ös háborút pedig német–lengyel háborúnak tekintették. 

Giorgia Meloni olasz miniszterelnök az európai jobboldal egyik vezetője Fotó: Giorgia Meloni Facebook oldala

 

Az egyik vagy másik párt által megnyert mandátumok száma mellett véleményem szerint a legfontosabb az lesz, hogy hány képviselő támogatja majd az ukrajnai háború befejezését. Miközben remélem, hogy a békepárti EP-képviselők győzni fognak, remélem azt is, hogy több szuverenista EP-képviselő lesz a nemzetek Európája mellett – tette hozzá Orbán Viktor. Mint mondta, az európai szuverenista tábor és általában a jobboldal jövője most két nő kezében van. Minden azon múlik majd, hogy Marine Le Pen Franciaországban és Giorgia Meloni Olaszországban képes lesz-e együttműködni. 

Orbán Viktor szerint ha sikerül együtt dolgozniuk, akár egy csoportban, akár egy koalícióban, akkor Európa erejét fogják jelenteni. „Az együttműködésük vonzereje nagyon erős lesz. Ez elég lehet ahhoz, hogy átrajzolja az európai jobboldal konfigurációját, vagy akár ki is szoríthatja az Európai Néppártot, amelynek vezetését teljes egészében a németek vették át; valójában egy német frakcióról van szó” – fogalmazott. 

Annak kapcsán, hogy a Fidesz csatlakozik-e az ECR vagy az ID frakcióhoz az EP-ben, Orbán Viktor azt mondta, hogy a Fidesz megválasztott képviselőinek erejét, energiáját és dinamizmusát természetesen arra fogják használni, hogy megtalálják az együttműködés megfelelő eszközeit. Mint mondta, a Fidesszel csatlakoznának az ECR-hez, de előbb rendezni kell a viszonyát a francia RN-nel, másrészt az EPP-vel. Arra van szükségünk, hogy a jobboldali szavazók véleményét tükrözze és gyűjtse össze a jobboldal. Nem pedig arra, hogy az EPP továbbra is összegyűjtse a jobboldali szavazókat, hogy azután megtévessze őket, és együttműködjön a baloldallal. Ezeket a kérdéseket az európai választások után kell tisztázni.

Az olasz miniszterelnökről, Giorgia Meloniról szólva Orbán Viktor úgy fogalmazott, hogy nagyon nehéz dolga van, mert amint megválasztották, egyből azzal vádolták, hogy szélsőséges és nem tiszteli ez EU értékeit. „Kicsit olyan, mint mi Magyarországon, vagy az előző kormány Lengyelországban” – jegyezte meg. Politikai támadások sorozatának volt kitéve, amellyel meg akarták buktatni, de ő ezeket átvészelte, és tisztázta az olasz álláspontot. Ma mindenki tiszteli a keresztény értékeken alapuló, jobboldali kormányát, amely a demokrácia mellett és az európai értékekért küzd. Nagy kihívás a baloldal számára az az új jobboldal, amelyet Olaszországban és az Európai Unióban létrehozott. Nagyon tisztelem – fogalmazott Orbán Viktor. 


CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?