Megszólalt a héten a Magyar Hangban Ficsor Benedek és beszámolt arról az elképesztően otromba megalázásról melynek elszenvedői nemcsak az inzultusként elsőként hírt adó Reisz Áron csíkszeredai születésű magyar válogatott jégkorongcsatár és édesapja voltak többtucat székelyföldi magyar hoki kedvelővel együtt a Ferencváros budapesti jégkorongcsarnokában szerdán este, hanem mi erdélyi magyarok mindannyian.

A példátlan eset, mint cseppben a tenger, azt bizonyítja, hiába reméltem, sőt hihettem harminckét évvel a rendszerváltás után a nemzeti összetartozás eszményéről, hogy az realitássá lett Magyarországon, ez sajnos még távolról sincsen így, ergo: még bőven van tennivaló.

„– Döme, nem látom, nézze már meg a’ izéjét, aszongya, hogy ő magyar.
– Megnéztem, persze. Romániai, csíkszeredai születésű.
– Akkor köszönjük. Szia.”

A Magyar Hang online változata adott hírt az elsők között arról, hogy a szerda esti budapesti FTC-Telekom–Gyergyói HK jégkorongmérkőzésen ugyan messze nem volt telt ház, de volt olyan, akit az érvényes jegye ellenére azért nem engedtek be, mert Csíkszeredában született. A Ferencváros biztonsági őrei ekkor, másokkal együtt ezért nem engedték be Reisz Áron 24-szeres magyar válogatott játékost, aki civilként szerette volna érvényes belépővel megtekinteni a mérkőzést. Reisz semleges nézőként ment volna be a vendégek által utóbb 5-1-re megnyert meccsre, így a hazai szektorba vett jegyet. Viszont a fogdmegek kockázatosnak minősítették őt születési helye miatt és elzavarták a helyszínről. Az inzultust a sportember telefonján rögzítette, ennek leirata volt olvasható fentebb.

Reisz Antalhoz, akit édesapjával együtt szégyenítettek meg, hasonlóan járt a Tüskecsarnok bejáratánál mintegy 70-80 szurkoló is. Őket szintén nem engedte be az FTC biztonsági szolgálata, annak ellenére, hogy rendelkeztek érvényes jeggyel. A kitiltás okát így indokolták: nem mehetnek be, mert Erdélyben születtek. Árnyalja a vérforraló eljárást az FTC egy másik „fegyverténye” is, amire szintén nincs magyarázat: másoknak egyszerűen nem voltak hajlandók jegyet árulni a rendezők, annak ellenére, hogy a vendégszektorba is voltak bőven még üres helyek. Információk szerint mintegy félszáz gyergyói szurkoló ezért maradt le a csapata győzelméről. (A 2500 férőhelyes jégcsarnokban amúgy mindössze kb. 500 néző foglalt helyet.)

A magyar bajnokságban szereplő profi jégkorongcsatár, a Csíkszereda játékosa, aki ráadásul korábban az FTC-nél hokizott ifjúsági játékosként, az őt ért megalázó akcióról egy videó kíséretében a következőt posztolta:

„Na szóval, a tegnapi események margójára… Édesapámmal mi is részt szerettünk volna venni a Fradi-Gyergyó meccsen. Ennek megfelelően, interneten megvásároltam a belépéshez szükséges jegyeket. Mivel ezen az estén abszolút semleges nézőnek tartottam magam, fel sem merült bennem, hogy a vendég szektorba váltsak jegyet egy hazai mérkőzésen. A szervezők szerint azonban ez „hiba” volt. A belépéskor a biztonsági szolgálatot biztosító személyzet igazoltatott (személyi és lakcímkártya) majd közölték, hogy nem léphetek be az épületbe. Az indoklás az volt kérem szépen, hogy én Csíkszeredában SZÜLETTEM. A biztonsági szolgálatot nem érdekelte az, hogy magyar állampolgárként, magyarországi lakcímmel rendelkezem, csupán a születési helyem alapján biztonsági kockázatnak minősítettek. Mindezt természetesen olyan megalázó módon, hogy a Fradi indulót akarták elénekeltetni velem annak feltételeként, hogy beléphessek a hazai szektorba az érvényes jegyemmel.

A mai napon a Fradi is kommentálta az eseményeket, amelynek köze sincs a tegnapi napon történtekhez. Egyszerűen a születési helyem alapján diszkrimináltak a biztonsági őrök. Azt csak megjegyzem, hogy a Fradinak semmi problémája nem volt a születési helyünkkel, akkor, amikor Fradi színekben utánpótlás bajnoki címet nyertünk az egyesületnek (két évtized után az első bajnoki címe volt a szakosztálynak). Mind a Fradi diszkriminatív hozzáállása az Erdélyben születettekhez, mind pedig a biztonsági szolgálat megalázó eljárásmódja, „románozása” szégyenletes volt. Számomra ép ésszel felfoghatatlan, hogy 2022-ben ilyen megtörténhet Magyarországon, hogy az embereknek tartania kell attól, hogy születési helye miatt beengedik-e vagy sem egy sporteseményre.”

Hogy mennyire gyalázatos mellébeszélés volt a Ferencvárosnak egy Facebook-kommentben adott magyarázata a történtekre, arról könnyen meggyőződhet az olvasó, ha ide kattint. Ebből a mesterkélt szófia beszédből nem is idéznék, ehelyett inkább azt osztanám meg az olvasóval, ami felmerült bennem a történtek hallatán.

Némileg meglódult képzelettel az rémlett fel előttem, hogy Csepreghy Nándor a budapesti Építési és Beruházási Minisztérium parlamenti államtitkára és miniszterhelyettese úgy gondolta a hét elején: kitűnő esti programnak ígérkezik a szerda esti FTC–Gyergyó jégkorong mérkőzés a Fradi Tüskecsarnokában, és úgy döntött, megnézi azt. Persze megtehette volna, hogy ez ügyben VIP-jegyet igényel jó ismerősétől, a Ferencváros elnökétől, Kubatov Gábortól, aki egyben pártjának alelnöke és pártigazgatója, de úgy gondolta, így jegyet szerezni nem lenne ildomos, sem pedig helyénvaló. Ezért, mint bárki más, előzetesen interneten belépőjegyet vásárolt a meccsre. Kellemes meglepetésére a bejáratnál összefutott Martonyi Jánossal. A volt külügyminiszter szintén egy online vett jegy birtokában érkezett, és ő is abban bízott, hogy a Fradi-Gyergyó találkozó igazi kikapcsolódást jelent majd számára. Örömük viszont csak a bejáratig tartott, ahol a biztonságiak megvizsgálták személyi igazolványaikat. Ezek azonmód lebukatták mindkettejüket, hisz azokon születési helyként Kolozsvár szerepelt. Nekik se volt pardon, legott elzavarták őket. Se akkor nem tudták, se azóta sem tudják megemészteni az ott hallottakat: „Döme, nem látom, nézze már meg a’ izéjüket, aszongya, hogy ők magyarok. / Megnéztem, persze. Romániaiak, kolozsvári születésűek. / Akkor köszönjük. Sziasztok.”

Visszatérve a valóságba, hadd jegyezzem meg, amit Lukács Csaba szóvá is tett a Magyar Hangban közölt cikkében, miszerint Reisz Antal blogbejegyzését követően az FTC közösségi oldalán azonnal felháborodott kommentek tucatjai jelentek meg. Volt, aki ezt írta: „Kedves Fradi tábor! Azt hiszem a tegnap este sikerült 2022. év legmegalázóbb, legszégyenteljesebb cselekményét összehozzátok az erdélyi magyarokkal szemben!! Ez mind tükrözi a magyarság- és nemzettudatot, amit a klub képvisel? Hogy történhet ilyen?” Egy másik hozzászólást is idézett: „DE könyörgöm, pont egy REISZ ÁRON-nal szemben? Ez valami olyan döbbenet, és szégyen amilyent 2004 népszavazás óta nem értem!” Azt is bemutatta, mások a helyzet abszurditására hívták fel a figyelmet: „például az UTE szurkolók nagy számban bemehettek volna erre a meccsre, amennyiben magyarországi születési hellyel rendelkeznek. Aki angolul kért jegyet és úgy beszélt a biztonságiakkal, azokat is simán beengedték.”

Immár rátérve Ficsor Benedeknek a „Románozásról” kérdeztük a Fradit, válasz helyett a Magyar Hangot támadták című cikkére, érdemes elmondanom, abban nemcsak a fentebb részletezett, szerda esti égbekiáltó rendezői túlkapásokról kapunk képet, hanem a botrányos história előéletéről is. Amit feltárt írásában, az arra késztet, hogy leszámoljak egy illúziómmal. Ugyanis a pesti Tüskecsarnokban történtek újólag rámutattak arra: kár volt hinnem abban, hogy Hungáriában a nemzeti szolidaritás és összetartozás eszménye mára a mindennapok része lett. Megtévesztett, hogy a közéletben és a közbeszédben, egyetlen politikai formáció aknamunkája ellenére is, mégis mintha teljes konszenzus mutatkozna ez ügyben. Be kell látnom, hogy tévedtem: a felelős politika minden próbálkozása ellenére a zsigeri előítéletek, a sanda önzés és értetlenség bő három évtized elteltével sem lett a múlté, s mint búvópatak fel-feltörnek a meghaladottnak remélt berögződések. Arra is rá kellett döbbennem: talán a nemzetpolitikai alapismeretekkel nemcsak a magyar közigazgatásban dolgozóknak kellene kötelező módon megismerkednie.

A Gyergyói Hoki Klub pénteki állásfoglalásában például azt tette szóvá: a Tüskecsarnok befogadóképessége bőven megengedte volna, hogy akár több férőhelyet biztosítsanak a vendég szektornak, de semleges szektor kijelölésére is lett volna lehetőség. Mi több a vendég szektorban is voltak még üres helyek, amelyeket a kizárt nézők elfoglalhattak volna. Ezután így fogalmazott: „Felháborítónak tartjuk, és határozottan tiltakozunk a rendezők és a biztonsági szolgálat részéről tapasztalt megnyilvánulásokkal szemben. Kérjük a Magyar Jégkorong Szövetség és az Erste Liga vezetőit, tegyenek lépéseket, hogy a jövőben mindez ne fordulhasson elő.” E visszafogott tiltakozásban a sorok között, kimondatlanul is, átsejlik a megalázottak megbántottság-érzése, a gyógyultnak hitt sebeket pedig sikerül újra és újra feltépni.

Az is több mint elgondolkodtató, hogy a cikkíró Ficsor Benedek az incidensről szerette volna megkérdezni a meccset rendező klubot, a Ferencvárost, de őt is elhajtották. Pedig ő 1983-ban nem Erdélyben, hanem Budapesten született! Hadd idézzem írásából a vonatkozó passzust: „Levelünkre nagyon gyorsan válaszoltak, de az ügy részletei helyett a Magyar Hang általuk vélelmezett elfogultságát taglalták: „Már többször jeleztük, hogy a Magyar Hang magazinnal és annak internetes változatával nem kívánunk együttműködni. Önöket nem érdekli a valóság, az FTC-vel készített anyagok kizárólag eszközül szolgálnának a Magyar Hang és annak internetes változata egyoldalú és elfogult tájékoztatási céljainak.”

Mindezek tükrében több mint tanulságos, amit múltidézésében a publicista felsorol, mintegy igazolandó, hogy a zöld-fehér klub minapi provokációs botránya korántsem előzmények nélküli. Ezért ismét átadom a szót a kollégának, aki cikkét lapjának sportrovatában jelentette meg, de amiről írt, az messze már nem csak a sport világához tartozik:

„Azért is örültünk volna az érdemi válaszuknak, mert nem először történt botrány az Erste Ligaként futó magyar jégkorong bajnokságban, amelyben a Gyergyói HK, a Csíkszeredai Sportklub és a Brassó is részt vesz. Idén tavasszal a Fradi és a Csíkszereda döntős párharcai során lehettünk szem- és fültanúi kellemetlen jeleneteknek. Előbb egy brutális ütközés, és az abból eredő sérülés, majd a következő meccs utáni események borzolták a kedélyeket.

A csíki csapat minden mérkőzése végén az őket elkísérő nagy számú szurkolótáborral együtt elénekli a székely himnuszt, de erről a csarnok DJ-je nem tudott, így nem keverte le a zenét. Talán szerencsére, mert így a székelyek nem hallották a himnuszukat kifütyülő Fradi-tábort sem. Az 5-1-es sikerből kulcsszerepet vállaló kapus, Adorján Attila az M4 Sport kamerái előtt kért szót, mert úgy érezte, a mérkőzés végén méltánytalanság érte őket a Tüskecsarnokban. „Azt még szeretném elmondani, hogy utoljára ilyet csak Brassóban láttam, hogy a székely himnusz alatt a zenét nem állítják le. Nagyon sajnálom. Nem tudom, mivel érdemeltük ezt ki. Mi mindig megadjuk a tiszteletet, és úgy gondolom, mi is megérdemeljük” – nyilatkozta.

És a rá következő meccs sem múlt el gyalázkodás nélkül. Az M4Sport+ internetes közvetítésében jól hallatszott, hogy a ferencvárosi szurkolóknak akkor sem tetszett a székely himnusz. A DJ ezúttal lekeverte a zenét, így a közvetítésben is hallhattuk, hogy a csíkiak énekét időnként elnyomják a lelátó többi részéről érkező K..a anyád! és Ria, ria, Hungária! rigmusok.”

Végül a kolléga arról számol be, hogy „a legújabb botrányra a Ferencváros jó ideig nem reagált, végül két nappal később, pénteken egy közleményben kértek elnézést azoktól, ”akiket kellemetlenség ért.” „A Ferencvárosi Torna Club, ahogy eddig is, úgy ezután is mindent megtesz a magyar jégkorong fejlődéséért, előre lépéséért, népszerűsítésért mind a határokon belül, mind a határokon túl – írták. Majd a „nagyvonalúságukról” tettek bizonyságot: „az összefogás jegyében meghívják soron következő, október 29-iki, szombati bajnoki mérkőzésére, az Újpest elleni Derbire a Gyergyói Hoki Klub és a Csíkszeredai Sport Klub vezetőit és játékosait. Ezen kívül pedig kártalanítják azokat, akik érvényes jegyük ellenére sem jutottak be a szerdai meccsre.”

Arról egyelőre még nincs tudomásom, hogy a tegnap délutáni 3-2-es Fradi győzelemmel véget ért derbin végül voltak-e gyergyóiak és szeredaiak, vagy nem. Talán volt bennük annyi önérzet, hogy nem keltek útra.