Nem viccelnek a tálibok, közszemlére teszik a kivégzett bűnözők holttestét

Szombaton a tálibok holttestet akasztottak ki egy darura a nyugat-afganisztáni Herát főterén – írta az AP hírügynökségre hivatkozva a euronews.hu portál.

A téren gyógyszertárat működtető Vazir Ahmad Szeddiki szemtanú elmondta, hogy a tálibok négy holttesttel érkeztek a térre, egyet felakasztottak ott, és hármat elszállítottak a város más részeibe, hogy ott tegyék közszemlére őket.

Szeddiki szerint a tálibok kihirdették a téren, hogy rendőrök ölték meg őket, miután rajtakapták emberrabláson. Ziaulhak Dzsalali, Herát egyik tálibok által kinevezett kerületi rendőrfőnöke később elmondta, hogy a tálibok egy tűzpárbajt követően megmentettek egy apát és fiát, akiket elraboltak. Mint elmondta, egy tálib harcost és egy civilt megsebesítettek az emberrablók, de „négyet kereszttűzben megölték".

Az alábbi felvétel megtekintését csak erős idegzetűeknek ajánljuk:

Nurruddin Turabi molla, a tálib mozgalom egyik alapítója, aki a huszonöt évvel ezelőtti tálib hatalom idején a szigorúan értelmezett iszlám törvények (saría) érvényesítésért felelős vezető volt, azt mondta a minap, hogy a mozgalom ismét kivégzésekkel és kézlevágásokkal fogja büntetni a bűnelkövetőket, de valószínűleg nem fogja nyilvánosan végrehajtatni az ítéleteket.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

A tálibok augusztus 15-én vonultak be Kabulba, majd bejelentették, hogy ők Afganisztán urai, és ellenőrzésük alá vonták az ország szinte teljes területét. A nemzetközi közösség figyeli azt, hogy ezúttal is olyan könyörtelenül, a nőket elnyomva fogják-e irányítani az országot, mint a kilencvenes évek végén, vagy enyhítenek a szigoron.

(Nyitókép forrása: Pearson Sharp Twitter-csatornája)

Kapcsolódók

Kimaradt?