Nem tartja politikai indíttatásúnak a rendőrség a dán miniszterelnök elleni támadást

A koppenhágai rendőrség közölte, hogy nem gondolja, hogy a bűncselekményt egyébként tagadó férfi tettének, azaz a miniszterelnök elleni támadásnak politikai indíttatása lett volna. A 39 éves elkövetőt előzetes letartóztatásba helyezték.

„Jelenlegi munkahipotézisünk szerint az incidensnek nincs politikai indíttatása” – közölte a rendőrség az X-en, miután a gyanúsítottat meghallgatta egy bíró, és úgy döntött, hogy június 20-áig előzetes letartóztatásba helyezi a 39 éves elkövetőt, írja a Hotnews.ro. „Tekintettel arra, hogy a vádlottnak nincs kapcsolata Dániával, fennáll a szökés veszélye” – indokolta a koppenhágai bíró a szabadságvesztés kiszabását a DR televízió szerint.

Mint arról beszámoltunk Mette Frederiksen dán miniszterelnököt megtámadta egy férfi Koppenhágában, a nyílt utcán pénteken. A dán kormányfő enyhe nyakrándulást szenvedett az őt ért támadásban. 

Fotó forrása: Mette Frederiksen Facebook-oldala

A 39 éves gyanúsított viszont csak motyogott és nem igazán volt jelen letartóztatása pillanatában – közölte az ügyészség a tárgyaláson a dán média szerint. Az ügyész által idézett orvosi jelentés szerint ittasnak tűnt. A férfi az ügyészség szerint állítólag megütötte a miniszterelnököt a jobb karján. Két szemtanú a BT dán napilapnak elmondta, egy szökőkútnál állva látták, amint Mette Frederiksen pénteken, helyi idő szerint nem sokkal 18 óra előtt (16:00 GMT) érkezett Koppenhága belvárosi terére.

„Egy férfi jött az ellenkező irányból, és erősen meglökte a vállát, amitől »oldalra tántorodott«”, de a szemtanúk szerint nem esett el. Bár ez egy „erős lökés” volt, Frederiksen asszony nem esett a földre – mondták. A férfit magasnak és vékonynak írták le, és hozzátették, hogy megpróbált elszaladni, de nem volt ideje messzire jutni, mert a biztonságiak elkapták és a földre lökték. A támadásra két nappal azelőtt került sor, hogy a dánok az európai parlamenti választásokon az urnákhoz járulnának.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?