Szeptember végén temetik a volt japán miniszterelnököt, akit egy kampányrendezvényen gyilkoltak meg

Abe Sinzó egykori japán miniszterelnököt meggyilkolását követően egy buddhista szentélyben búcsúztatták el szűk körben, a hivatalos állami temetését azonban csak jóval később, szeptember 27-én tartják meg – írta meg az Index.

Japánban július 12-én búcsúztatták el Abe Sinzó volt miniszterelnököt, aki ellen merényletet követtek el egy Narában tartott kampánybeszéd során. Temetését családi körben tartották szülővárosában, Sindzsukuban, Jamagucsi prefektúrában.

Fotó forrása: Wikipedia

A búcsúszertartást a tokiói Zodzsodzsi buddhista szentélyben, szűk körben tartották, az elhunyt családja és barátai részvételével. Ezt követően a holttestet a Kirigaja krematóriumba szállították, ahol elhamvasztották.

Abe Sinzó volt japán kormányfő merénylet áldozata lett július 8-án, egy kampányrendezvényen lőtte le egy férfi a Japán nyugati részén fekvő Nara városának vasútállomása közelében.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?