FRISSÍTVE – Megtámadták a dán miniszterelnököt

Mette Frederiksen dán miniszterelnököt megtámadta egy férfi Koppenhágában, a nyílt utcán pénteken. Az eset, amelyre két nappal az EP-választások előtt került sor, folytatja az európai politikusok elleni támadássorozatot, amely az elmúlt hónapban jelentős megdöbbenést váltott ki a politikai életben. FRISSÍTÉS: A dán kormányfő enyhe nyakrándulást szenvedett az őt péntek este ért támadásban, amikor egy férfi megütötte a koppenhágai Kultorvet téren.

Egy férfi megtámadta Mette Frederiksen dán miniszterelnököt Koppenhága egyik utcáján, mindössze két nappal az európai parlamenti választások előtt – írja a Politico alapján az index.hu. A szociáldemokrata vezetőt „sokkolta” az eset, azonban szemtanúk szerint látható sérüléseket nem szenvedett, egy gyanúsítottat letartóztattak. A Digi24 szerint a dán rendőrség szombaton bejelentette, hogy a Mette Frederiksen miniszterelnök ellen péntek este elkövetett támadással összefüggésben őrizetbe vett gyanúsított egy 39 éves férfi, akit előzetes meghallgatásra állítanak bíróság elé.

Mette Frederiksen dán miniszterelnök | Fotó: Agerpres

A dán kormányfő elleni támadás a politikai szövetségeseit és riválisait egyaránt megrendítette. „Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke szintén megdöbbenését és együttérzését fejezte ki. „Nagyon megdöbbentett a hír, hogy ma este megtámadták” – írta von der Leyen bejegyzésében. Elítélem ezt az aljas tettet, amely szembemegy mindazzal, amiben hiszünk és amiért küzdünk Európában. Erőt és bátorságot kívánok Önnek – tudom, hogy mindkettőből bőven van – tette hozzá az Európai Bizottság elnöke.

Az erőszaknak nincs helye a társadalmunkban – hangsúlyozta Marcel Ciolacu miniszterelnök, miután pénteken egy férfi rátámadt Mette Frederiksen dán kormányfőre. A X platformon szombaton közzétett üzenetében a román kormányfő azt írta, sokkolta a dán miniszterelnököt ért támadás híre. „Az erőszaknak nincs helye a társadalmunkban. Kedves Mette, szolidárisak vagyunk veled és a dán néppel” – fogalmazott.

Frederiksen pártja a legutóbbi közvélemény-kutatások szerint vezet a vasárnapi választások előtt. 2019 óta vezeti Dániát, a dán politikai élet meghatározó alakja. Olyan politikusként tartják számon, aki képes szövetségeket építeni a politikai megosztottságon túl, és az Európai Tanács elnöki posztjának lehetséges jövőbeli jelöltjeként emlegetik.

Nem ez az első politikus elleni támadás a közelmúltban, emeli ki az index.hu. Május elején Matthias Ecke szociáldemokrata európai parlamenti képviselőt Németországban kampányplakát-ragasztás közben támadták meg. A politikust kórházba szállították, műtétre szorult súlyos sérülései miatt. Május 15-én Robert Ficót, Szlovákia miniszterelnökét a kormány nyitrabányai kihelyezett ülése után meglőtték. A kormányfőt négy lövedék találta el mellkason és gyomron, életveszélyes sérülésekkel szállították helikopterrel a besztercebányai kórházba. A merénylő indítéka az volt, hogy ellenezte a kormány több döntését. Szerdán az otthonában lábadozó szlovák kormányfő egy videóban jelentkezett, megbocsátott támadójának, az egyoldalú vélemény politikáját okolja a történtekért. Ezen a héten volt még egy támadás: kedden késsel támadtak az Alternatíva Németországért (AfD) párt egyik képviselőjelöltjére. A párt közleményében azt írta, az incidens késő este történt a mannheimi piac közelében, miután az AfD jelöltje tetten ért három plakátrongálót. A politikus kisebb sérüléseket szenvedett, kórházba szállították.

Frissítés: Mette Frederiksen dán miniszterelnök hivatala szombaton közölte, hogy a kormányfő enyhe nyakrándulást szenvedett az őt péntek este ért támadásban, amikor egy férfi megütötte a koppenhágai Kultorvet téren – írja a Reuters. „A miniszterelnök egyébként jól van, de sokkolta az eset” – áll a hivatalos közleményben.

Az incidens után Frederiksent kórházba szállították kivizsgálásra. A dán kormányfőnek szombaton minden hivatalos eseményt lemondtak, amelyen részt kellett volna vennie. A támadót, egy 39 éves férfit a következő órákban hallgatják meg a koppenhágai városi bíróságon – közölte a rendőrség, további részletek közlése nélkül, számol be az Agerpres.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?