Nem kegyelmez meg magának és családtagjainak Donald Trump

Donald Trump leköszönő amerikai elnök úgy döntött, hogy nem részesíti elnöki kegyelemben saját magát és családtagjait sem - számolt be erről tájékozott forrásokra hivatkozva kedden az amerikai sajtó.

Az elnök várhatóan még a nap folyamán közzéteszi majd annak a több mint 100 személynek a nevét tartalmazó listát, akiket - a korábbi hagyományoknak megfelelően - hivatalából történő távozása előtt kegyelemben részesít, vagy csökkenti a büntetésüket.

Egyes jogi szakértők szerint amennyiben az elnök önmagának adna kegyelmet, az alkotmányellenes lenne, ugyanis megsértené azt az alapelvet, miszerint senki nem lehet bíró a saját ügyében. Más szakértők szerint viszont a kegyelmi hatalom gyakorlása tág értelmezést kapott az alkotmányban, ezért az adott esetben saját magának is megkegyelmező elnök nem sértené meg azt.

Fotó: Agerpres/EPAAz amerikai képviselőház múlt szerdán megszavazta a Donald Trump felmentését célzó eljárás (impeachment) megindítását lázadás szításának vádjával a Capitolium január 6-i ostroma miatt. Az ügy ezzel a szenátus elé került. Amennyiben a felsőház is elítélné az elnököt, el is tilthatják attól, hogy 2024-ben újra elinduljon az elnöki tisztségért. Ehhez azonban legalább tizenhét republikánus szenátornak is arra kellene szavaznia, hogy vonják felelősségre a távozó elnököt.

A CNN amerikai hírtelevízió információi szerint a kegyelmi listán szerepel több fehérgalléros bűnöző mellett például egy floridai orvos, Salomon Melgen, aki jelenleg börtönbüntetését tölti, miután bűnösnek találták több tucat egészségügyi csalás vádjában. Ugyancsak a CNN értesült arról, hogy Trump több politikai szövetségesének készül kegyelmet adni. A Capitolium ostromának részvevői ugyanakkor nem részesülnek kegyelemben.

A Fox News amerikai hírtelevízió pedig arról számolt be, hogy Pamela Anderson színésznő hétfőn arra kérte az elnököt, hogy - mielőtt hivatalából távozik - részesítse teljes kegyelemben Julian Assange-t, a WikiLeaks kiszivárogtató portál alapítóját.

Kapcsolódók

Kimaradt?