Nem akar több választást az államfő

A mintegy két évtizede hatalmon lévő nicaraguai elnök, Daniel Ortega elutasította a választások megrendezésének minden lehetőségét, mondván, meg akarja akadályozni, hogy a száműzetésben lévő ellenzék hatalomra kerülhessen.

A 80 éves Ortega, egykori marxista gerilla és az Egyesült Államok által támogatott diktátor elleni forradalom vezetője, a nemzetközi közösség által vitatott 2007-es választások óta van hatalmon. Azzal vádolják, hogy hatalmának megőrzése érdekében határozottan elnyomja az ellenzéket ebben a szegény közép-amerikai országban. „Felejtsék el! Itt, Nicaraguában nem lesznek többé olyan választások, amelyek lehetővé tennék számukra, hogy megpróbálják átvenni a hatalmat” – jelentette ki ellenfeleire utalva vasárnap Ortega a sandinista forradalom 47. évfordulóját ünneplő rendezvényen Managuában, az ország fővárosában.

A főváros, Managua. Diktatúra a láthatáron Fotó: Wikipedia

Nicaraguában novemberben parlamenti választásokat kellett volna tartani, de egy másfél évvel ezelőtt elfogadott alkotmánymódosítás az elnöki hivatali időt öt évről hat évre tolta ki, ami miatt a választásokat 2027-re halasztották – írta az MTI. A száműzetésben működő ellenzéki mozgalmak abban reménykednek, hogy a nemzetközi nyomás elősegítheti az átmenetet vagy a választások megtartását. „Folyamatosan összeesküvéseket szőnek… és keresik a módját, hogy pártokká szerveződjenek, hogy megnyerjenek egy állítólagos választást” – hangoztatta Ortega a többezer fős közönsége előtt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?