A kézdisárfalvi templomában szerdán délután gyászmisét celebráltak az ozsdolai betyárok – Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és Máthé György, azaz „Jeges” – emlékére. A megemlékezést immár hagyományosan Szabó Ottó sárfalvi lakos, fafaragó művész kezdeményezésére tartják meg minden évben, ezzel is ápolva a kommunista diktatúra elleni ellenállás székelyföldi emlékezetét.

A szentmisét Boros Vilmos plébános celebrálta, a helyi hívek mellett környékbeli és civil szervezet képviselője is jelen voltak: részt vettek az eseményen az Erdélyi Vitézi Rend és a Szent György Lovagrend képviselői, valamint a Kézdiszéki Székely Tanács elnöke, Fekete Miklós is.

A misén Ambrus Ágnes nyugalmazott egyetemi oktató tartott emlékező beszédet, amelyet Wass Albert gondolataival indított: „az igazság, bármit is csinálnak vele, tovább él, mint a csizma, amelyik rátipor”. Felidézte a három fiatalember – az ozsdolai Pusztai Ferenc, Dézsi Dénes és a kászoni születésű Máthé György (Jeges) – küzdelmét az 1950-es évek elejének sötét korszakában, amikor a kommunista hatalom totális félelmet teremtett Erdélyben, különösen a magyar kisebbség és a székely közösség körében.

„Nem egyszerűen betyárokról emlékezünk meg, hanem olyan férfiakról, akik a vörös terror idején a székely ember ősi válaszát adták az elnyomásra: a nemet” – fogalmazott az előadó. Az államosítások, a földek, erdők, vagyonok elkobzása, a Securitate rémtettei közepette ez a három munkaszolgálatból megszökött fiatalember fegyvert fogott, és közel öt éven át vívott reménytelen harcot a rendszer ellen. Támogatta őket a lakosság többsége: ozsdolai és környékbeli családok – köztük a Kocsis, Bálint, Máthé családok – kockáztatták a börtönt, hogy kenyeret, ruhát vagy menedéket adjanak nekik.

A hatalom „banditáknak” bélyegezte őket, ám a nép tudta: ők a székelység önvédelmi reflexei voltak, az igazságtalanul elorzott tulajdon és a székely öntudat védelmezői – hangsúlyozta Ambrus Ágnes. Beszédében megemlékezett a kommunista rendszer valamennyi áldozatáról: a Gulágra hurcoltakról, a kitelepítettekről, a koncepciós perek áldozatairól, a politikai foglyokról, a kivégzettekről, valamint azokról a papokról, tanárokról, szerzetesekről, akik hitükért és meggyőződésükért szenvedtek. Külön említést tett Márton Áron püspök rendíthetetlenségéről, aki börtönéveivel és házi őrizetével is a székely nép gerincét és hitét védte.