Az ukrajnai háború a három évtizede tartó globalizáció megfordulását jelöli, vélik elemzők. Nemcsak a Pax Americanának lesz vége lassan, hanem a tőke jóformán akadálytalan áramlásának is. Beindult ugyanakkor egy ellenkező irányú folyamat, a munkaerő globalizálódása.

Ukrajna Oroszország általi lerohanása földrengésszerű esemény, talán a legjelentősebb a berlini fal leomlása óta; ez a háború egy korszak végét jelöli – véli Fareed Zakaria indiai származású amerikai elemző, az „illiberális demokrácia” elméletének kidolgozója.

Az éppen véget érő korszakot felváltó új éra lényegét abban látja, hogy a politika felülírja a gazdaságot. Az elmúlt három évtizedben a legtöbb állam – a fontosabb globális szereplők mindenképpen – egyetlen célnak, a gazdasági növekedésnek rendelte alá a döntéseit. Ezt a luxust azonban csak akkor engedhetik meg maguknak a kormányok, ha nem kell foglalkozni a nemzetbiztonsággal – mutat rá Zakaria, felhívva a figyelmet, hogy kénytelenek újragondolni a védelmi helyzetüket és haderejüket mindazok az államok – Kanadától Németországon át Japánig –, amelyek a biztonságot hosszú évtizedeken át adottnak tekintették.

Az elemző szerint a jelenség nem teljesen új, és a katonai biztonság csupán az egyik terület, amelyen a politika übereli a gazdaságot. Egy másik példa az ellátási láncok biztosítása, illetve a nemzeti – amerikai, magyar stb. – termékek előnyben részesítése az „idegen” áruval szemben. De ebben a körben említi Zakaria a Brexitet is. Megjegyzi: az elmúlt években a szabad piac legfőbb pártolói sorozatosan hoztak olyan döntéseket, amelyeket inkább a populista nacionalizmus, semmint a piac törvényei inspiráltak. Másfelől Hszi Csin-ping elnök a múlt héten az élelmiszerimport visszaszorítására ösztönözte polgártársait, kijelentve: a kínai tálakat többnyire kínai étellel kell megtölteni. A Boeing és az Airbus döntése még beszédesebb, azzal ugyanis, hogy leállítják oroszországi tevékenységüket és szállításaikat, gazdasági szempontból egyértelműen veszítenek, már rövidtávon.

„Harmincévi globalizáció megfordulásának lehetünk a tanúi” – állapítja meg az elemző, hozzátéve, hogy az említettekhez hasonló lépéseknek – amelyek a biztonságot és az önállóságot favorizálják a hatékonysággal szemben – természetesen meglesz a böjtje, és az nem lesz más, mint a tartós infláció.

Fareed Zakaria szerint az új korszak „poszt-amerikai” lesz, aminek számtalan jele van. Például az, hogy Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emirátusok vezetői újabban nem veszik fel a telefont az amerikai elnöknek – miután a két ország biztonsága évtizedeken át az Egyesült Államoktól függött. India és Izrael nem volt hajlandó az ukrajnai inváziót inváziónak nevezni, és az USA kifejezett kérése ellenére folytatja az üzletelést a Putyin-rezsimmel.

Ugyanakkor Amerika globális szerepének csökkenése az elemző szerint nem jelenti feltétlenül az Egyesült Államok hanyatlását, ellenkezőleg, az energiaárak emelkedéséből még profitálhat is az USA, hiszen a világ egyik jelentős szénhidrogén-termelője. Ráadásul legfontosabb geopolitikai riválisát, Kínát kínos helyzetbe hozta az ukrajnai háború. Peking arra kényszerül, hogy védelmébe vegye az orosz lépést, emiatt viszont romlanak a kapcsolatai az EU-val éppen akkor, amikor keményen igyekszik azokat szorosabbra fűzni.

Az új világrend óriási lehetőséget jelent ugyanakkor Európának, amely – ha hajlandó meghaladni az ingyen-biztonság paradigmáját, amire több jel is utal egyébként – végre a világpolitika stratégiai szereplőjévé válhat. Mindez azonban Zakaria szerint csak akkor valósulhat meg, ha Putyin kudarcot vall Ukrajnában.

Új globalizáció

Az ukrajnai háború felerősíthet egy másik folyamatot, amelyet egyes szakértők „új globalizációként” határoznak meg.

Az előző globalizációs hullám egyik fő jellemzője – a múlt század nyolcvanas éveitől – a tőke jóformán akadálytalan áramlása volt, köszönhetően a technológia fejlődésének és elsősorban annak a meggyőződésnek, hogy bármilyen távoli országba be lehet fektetni anélkül, hogy az eszközöket kisajátítanák vagy államosítanák. Mindeközben a munkaerő többnyire a saját országának a határai között volt kénytelen élni és dolgozni.

Hasonló, de fordított aszimmetria érvényesülne a körvonalazódó „új globalizációban”. Ezúttal a munkaerő globalizálódik, miközben a tőke mozgása lelassul.

A váltásban több tényező játszik szerepet. Az egyik a távmunka. Az ehhez szükséges technológia (a nagysebességű internet, a kapcsolattartást és a több pontról történő egyidejű munkavégzést lehetővé tevő platformok) a járvány előtt is létezett, viszont a Covid-19 döntő lökést adott a távmunkának. A munkaadók rádöbbentek, hogy számos feladatot – amiről korábban azt gondolták, fizikai jelenlétet igényel – otthonról is elvégezhető, sőt szinte a világ bármelyik pontjáról, miközben a helyi munkavállaló bérének a töredékébe kerül.

A másik oldalon a tőke globalizációja főként geopolitikai okokból – egyfelől az Egyesült Államok és a széles értelemben vett Európa, másfelől Oroszország és Kína között feszültségek miatt – kapcsolt hátramenetbe. Az orosz vagy a kínai tőkések tarthatnak attól, hogy ha Londonba vagy New-Yorkba telepednek, az amerikai vagy brit hatóságok elkobozzák a befektetéseiket a kínai vagy orosz kormányhoz való közelségük miatt, ha pedig otthon maradnak, a saját kormányuk sajátítja ki a vagyonukat, mert nem támogatják eléggé a rezsimet - mutat rá Branko Milanovic szerb-amerikai közgazdász, a Világbank kutatási részlegének korábbi vezetője. Szerinte az új globalizáció egyik fontos vonása lesz, hogy az oligarchák – akik korábban relatív biztonságban érezhették magukat az Egyesült Államokban vagy az Egyesült Királyságban – ezentúl máshová menekülhetnek, és ezzel akaratlanul is egy többpólusú pénzügyi világot teremthetnek.