Biden: Putyin hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de elszámolta magát

Vlagyimir Putyin orosz elnök hat nappal ezelőtt a szabad világ alapjait próbálta megingatni, de „csúnyán elszámolta magát”, ugyanis olyan falba ütközött, amelyre nem számított, találkozott az ukrán néppel - jelentette ki Joe Biden amerikai elnök a kongresszus két háza előtt, helyi idő szerint kedd este az Unió állapotáról elmondott évértékelő beszédében.

„Putyin háborúja előre megfontolt és indokolatlan volt. Elutasította a diplomáciai erőfeszítéseket. Úgy gondolta, hogy a Nyugat és a NATO nem fog válaszolni és úgy gondolta, hogy megoszthat minket. De tévedett, mert készen álltunk” – mondta az elnök.

Biden bejelentette, hogy – követve Kanada és az Európai Unió országainak példáját – kitiltják az orosz légitársaságok gépeit az Egyesült Államok légteréből. „Szövetségeseinkkel együtt lezárjuk az amerikai légteret minden orosz járat előtt, folytatva Oroszország elszigetelését és további nehézségeket okozva ezzel gazdaságuknak” – mondta az elnök.

Fotó: Agerpres/EPA

Az Unió állapotáról szóló beszéd hagyományosan az amerikai politika egyik méltóságteljes eseménye. Az elnök ilyenkor a kongresszus két háza előtt számol be a választott politikusoknak és a nemzetnek az ország helyzetéről és várható politikája főbb elemeiről. Az Egyesült Államok alkotmánya kimondja, hogy az elnök „időről időre tájékoztatást ad a kongresszusnak az Unió állapotáról, és figyelmükbe ajánlja azokat az intézkedéseket, amelyeket szükségesnek és célszerűnek ítél”.

Biden kijelentette, hogy az Egyesült Államok „utánaered” a Vlagyimir Putyint támogató orosz oligarcháknak. „Ma este azt mondom az orosz oligarcháknak és a korrupt vezetőknek, akik dollármilliárdokat építettek fel ebből az erőszakos rezsimből, hogy ne tovább” – fogalmazott.

Az elnök elmondta, hogy az amerikai igazságügyi minisztérium egy külön munkacsoportja fogja vizsgálni „az orosz oligarchák bűneit”. „Együttműködünk az európai szövetségeseinkkel, hogy megtaláljuk és lefoglaljuk jachtjaikat, luxuslakásaikat, magánrepülőgépeiket” – tette hozzá Biden.

Az elnök szerint az Egyesült Államok egységes maradt és összefogott a többi szabadságszerető nemzettel. Biden arról is beszélt, hogy a „szabad világ felelősségre vonja Oroszországot” a tetteiért. Az elnök a háború miatt aggódó amerikaiak megnyugtatására azt mondta: „Tudom, hogy az eseményekről szóló hírek riasztónak tűnhetnek minden amerikai számára, de szeretném, ha tudnák, hogy rendben leszünk.”

Biden megismételte, hogy az Egyesült Államok nem telepít csapatokat Ukrajnába. „Hadd tegyem világossá: erőink nem vesznek részt, és nem is fognak részt venni az orosz erőkkel folytatott ukrajnai konfliktusban” – mondta Biden, hozzátéve, hogy azért telepítettek amerikai csapatokat Európába, hogy megvédjék a NATO-szövetségeseiket, "ha Putyin úgy döntene, hogy továbbmegy nyugat felé."

Biden beszélt a kétpárti – tavaly elfogadott, 1200 milliárd dolláros – infrastrukturális törvényjavaslatról is, és megköszönte a támogatást a demokratáknak és a republikánusoknak is. Biden szerint a törvény elfogadásával „Amerika újjáépítésébe fektettek be”.

Az elnök kijelentette, hogy az infláció ellen nem az amerikaiak bérének leszorításával, hanem a gyártási költségek csökkentésével akar küzdeni. Ez – mint mondta – „nagyobb termeléshez, több munkahelyhez” vezet majd és így az Egyesült Államoknak nem kell külföldi ellátási láncokra hagyatkoznia.

Biden arról is beszélt, hogy az ország a koronavírus elleni küzdelem „új pillanatához” érkezett, amikor a vírus „már nem irányítja az életünket”. Az elnök felhívta a figyelmet, hogy a Covid-19 okozta súlyos megbetegedések száma „tavaly július óta nem látott szintre csökkent”, azonban folytatni kell a vírus elleni küzdelmet.

„Itt az ideje, hogy Amerika visszatérjen a munkához, és újra megtöltsük emberekkel nagyszerű belvárosainkat” – mondta Biden, aki szerint mostantól az eddig otthonról dolgozó emberek is biztonságban érezhetik magukat, és "elkezdhetnek visszatérni irodájukba".

Az elnök beszélt az amerikai legfelsőbb bíróság nyáron megüresedő helyére általa jelölt Ketanji Brown Jacksonról is, akit "konszenzusépítőnek" nevezett. Biden a bírónőről azt mondta: „Nemzetünk egyik legkiválóbb jogi elméje, aki tovább folytatja Breyer bíró kiváló örökségét”. Ha a szenátusi meghallgatás után a jelöltségét megszavazzák, Brown Jackson lehet az első afro-amerikai női bíró az amerikai legfelsőbb bíróságon.

Az elnök a hagyományoknak megfelelően „Az Unió állapota erős” mondattal zárta beszédét.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?