Megszólalt a héten a HVG legfrissebb számában a hetilap nevét felfedni nem kívánó cikkszerzője és a Hun az a szkíta? címet viselő írásában az önkormányzati képviselőként is működő egri orvos, Pócs Alfrédnak arról a legújabb kezdeményezéséről számolt be, hogy a parlamentnek nemsokára döntenie kell abban a kérdésben, hogy a Magyarországon törvényben elismert 13 nemzetiség, a bolgárok, cigányok, görögök, horvátok, lengyelek, németek, románok, ruszinok, szerbek, szlovákok, szlovének és ukránok mellett a szkíták is elismert nemzetiséggé válnak-e vagy sem?

A nemzetiségek jogairól szóló 2011. évi CLXXIX. törvény szerint a fentebb felsorolt nemzetiség mindegyike élhet a jogszabály biztosította felhatalmazásokkal. Így helyi és országos önkormányzatokat alakíthat, indulhat parlamenti választásokon, amennyiben a nemzetiségi listán országgyűlési mandátumot nem tud szerezni, akkor ún. parlamenti szószólójuk lehet, nemzetiségi intézményeket hozhat létre és működtethet, oktatási és kulturális önigazgatásra jogosult, stb., stb., és ami messze nem elhanyagolható lehetőség: a bevett nemzetiségeknek a közfeladatok ellátására bőkezűen biztosítja a költségvetés az anyagi forrásokat.

Közéjük szeretnének tartozni a jövőben a szkíták is, akik már összegyűjtötték a nemzetiségi elismeréshez szükséges legalább ezer aláírást, hiszen 2023 Magyarországán 1370-en tettek szignójukkal is hitet szkíta identitásuk mellett. A honos nemzetiséggé nyilvánítás másik törvényi követelménye, az egy évszázados ittlét bizonyítása se jelenthet számukra akadályt, ugyanis Pócs szerint már kétezer éve vannak jelen a Duna-Tisza közében. Amúgy pedig becslése szerint Kínától Skóciáig 3-4 milliárd szkíta él.

„A Nemzeti Választási Iroda átadta az íveket, kezdődhet az aláírásgyűjtés annak érdekében, hogy honos népcsoporttá, azaz törvényben elismert nemzetiséggé nyilvánítsák Magyarországon a szkítákat.”– adta hírül a Népszava július első napján azt az első látásra kabaréba illő viccnek tűnő, de sajnos nagyon is valóságos információt, melynek a helye inkább az újság április elsejei lapszámban lett volna.

Alig hihető, de mégis igaz: a Nemzeti Választási Bizottság hivatalosan közölte, hogy határozatában hitelesítette egy bizonyos magánszemélynek, Pócs Alfréd Lászlónak a kezdeményezését és átadott neki a szkíta népcsoport honos népcsoporttá nyilvánítási eljárásához szükséges aláírások gyűjtésére szolgáló 130 darab aláírásgyűjtő ívet.

Pócs ortopéd doktornak, a Magyar Orvosi Kamara Heves megyei szervezetének volt elnökének neve nem volt ismeretlen a magyarországi közvélemény előtt. No, nem azért, a testegyenesítők között a legkiválóbbak között lett volna, és nem is azért, mert 2019-ben egy civil szervezet jelöltjeként kapott 5 százalékot az egri polgármesteri posztért indulva, így a kompenzációs listáról bekerült a városi közgyűlésbe.

Azzal tett szert országos hírnévre, mert az Orvosok a Tisztánlátásért Egyesület egyik kulcsfigurájaként vírusszkeptikus véleményéről híresült el. Továbbá intenzíven kampányolt a maszkviselés ellen a pandémia idején, meg az 5G-s mobiltornyok egészségre káros hatásairól is előszeretettel értekezett. Mi több, utóbbi ügyben egyesületével tüntetést is szervezett Egerben. A koronavírus-járvány nyomasztó időszakában makacsul áltudományos nézeteket hirdetett, miközben a Covid oltásellenes csoport „prófétájának”, Gődény Györgynek szűk köréhez tartozott. A Magyar Orvosi Kamara elhatárolódott tőle, a gyöngyösi kórház – mivel rendelési időben se volt hajlandó maszkot viselni – elbocsátotta. A Szkeptikus Társaság 2021-ben többek között neki ítélte oda ítélte oda a nem éppen hízelgő, a tudomány és a józan ész társadalmi elfogadottsága ellen ténykedők „elismerésére” alapított Laposföld-díjat.

Az elmúlt hónapokban aztán összegyűlt a szükséges, ezret jócskán meghaladó, magát szkítának valló magyar választó aláírása, így a Nemzeti Választási Bizottság elnöke az Országgyűlés elé utalta a döntést, hogy elismerjék-e őket honos kisebbségnek, amely akár a jövő évben már a nemzetiségi választáson is indulhatna. Az se akadályozhatta meg ezt a kutyakomédiának tekinthető bohózatot, hogy a Magyar Tudományos Akadémia állásfoglalása szerint a szkíták már vagy kétezer éve nem léteznek.

A HVG, mely mindvégig nyomon követte a témát, éppúgy, mint ahogyan megtette ezt 2017-ben a székely, 2018-ban pedig az orosz nemzetiség elismertetése érdekében összegyűjtött aláírások esetében is, amikor a tudományos akadémia nem támogatta egyik kezdeményezést sem, és végül az Országgyűlés mindkét esetben elutasító döntést hozott – november végén írt az újabb fejleményekről. Eszerint „Az Országgyűlésnek muszáj a témával foglalkoznia, mivel november 29-én a Nemzeti Választási Bizottság (NVB) elnöke, Sasvári Róbert országgyűlési határozati javaslatot nyújtott be „Kezdeményezés a szkíták honos népcsoporttá nyilvánításáról” címmel. Ez kötelező lépés volt az NVB elnökétől, miután törvényes kezdeményezés zárult eredményesen a szkíták honos népcsoporttá nyilvánítása érdekében.”

Itt tartunk most, és a törvényhozók teszik is a Tisztelt Házban a dolgukat, hiszen már meg is volt a kötelező bizottsági ülés a szkíta-honosság ügyében, s már megtörtént a határozati javaslat elfogadása, illetve annak megküldése Kövér László házelnöknek, de erről majd később. Előbb lássuk a hetilap legfrissebb számában közölt Hun az a szkíta? című, cseppet sem tanulságmentes szösszenetet.

„Vírustagadás, Szent Korona-tan, szkíta közösség – mindez együtt Pócs Alfréd tevékenységét fogja keretbe. Az önkormányzati képviselőként is működő egri orvos legújabb kezdeményezéséről nemsokára a parlamentnek kell döntenie.” – indul a cikkszerző által bemutatott szkíta mivoltát újabban felfedező nem páciens, hanem tényleg orvos prezentálása, akinek a törvény sajnos lehetőséget ad arra, hogy az Ország Házában érdemben foglalkozzanak képtelen ötletével, sőt eddig is már, időt és energiát nem kímélve jobb sorsra hivatott komoly testületek pazarolták rá ezt.

A tömör portré után a felvezetés azután így folytatódik: „Ha Kásler Miklósnak lehet, akkor Pócs Alfrédnak miért ne? – gondolhatta a vírustagadásával széles körben ismertté vált orvos, aki szerint a szkíták nem csupán az őseink, ahogy az egykori emberierőforrás-miniszter vallja, de ma is itt élnek közöttünk. Sikerült is felkutatnia őket, legalábbis 1371-et: ennyien írták alá azt a kérelmet, hogy ismerjék el a szkítákat honos magyarországi kisebbségként. Jelenleg a nemzetiségi törvény által felsorolt 13 kisebbség élhet a jogszabály adta jogokkal (helyi és országos önkormányzat; parlamenti választáson indulhat, ha képviselőt nem sikerül választani, akkor parlamenti szószólójuk lehet), s a szkíták is közéjük szeretnének tartozni. Ehhez azt kell bizonyítaniuk, hogy száz éve folyamatosan Magyarországon élnek, illetve legalább ezer aláírást kellett felmutatni azoktól, akik vállalják a szkíta identitást.”

Sajnálatos módon nemcsak a kellő népbutító mozgósításra alkalmas ez a „szkíta ortopédus”, hiszen a közel 1400 aláírás ennek ékes bizonyítéka, hanem az eszmefutatásai is „szívhez szólnak” azok számára, kik isszák a szép szavakat, még ha azoknak az égvilágon semmi értelme sincsen. Egy olyan országban, ahol nem is oly régen a Rabszolgasors brazil tévésorozat nézőinek milliói drukkoltak, hogy a szegény, fehér rabszolgalány, Isaura szabad lehessen, a gaz Leoncio meg megkapja jogos jussát, közülük többen pedig pénzt gyűjtöttek egy képzeletbeli, 1800-as években élt, kitalált karakter felszabadítására, – miért is lenne meglepő, ha színtiszta igazságnak fogadnák el azokat a mindenható Mestertől jövő szavakat, melyekből idéz is HVG cikk a következő passzusában:

„Mi európai-ázsiai népek vagyunk egyszerre, szkíta, hun, avar, magyar, egységes, gyönyörűséges, teremtő kultúrájú nép, még az emberiség aranykorából, a Kánaán világából valók” – ezekkel a szavakkal szállt be Pócs a magyar genezis meghatározása terén folyó, ma a kormányoldalon is nagy kedvvel űzött versengésbe. Az nem derül ki, hogy a „szkíta, hun, avar” ősiségből miért éppen a szkítaságot akarja kisebbségként elismertetni, de szerinte „génjeink állítólag mélyen őrzik szkítaságunkat. Soha nem is lehet belőlünk azt kitörölni. Szkítaságunk addig nem is fog nyugodni, amíg újra ki nem fejezheti szabadon azokat az erkölcsi értékeket, normákat, amiket hajdan képviselt”, fejtegeti a Szkíta Egyesület honlapján az egri doktor. A szkítaság azonban a társaság szerint valahogyan a Szent Korona-tannal is összefügg, az egyesület teljes neve ugyanis Szent Korona Igazsága Tanácsadó és Jogvédő Egyesület, amelynek a hivatalos rövidítése SZKÍTA.”

Ha pedig mindez még nem lenne bőven elegendő, arra, hogy az illetékes testületek ahelyett, hogy ilyen zavaros nézetekkel előállókat elhessegessenek oda, ahová valók, s csak megmosolyogják őket, amikor honlapjukon azzal büszkélkednek, hogy már most, még a nemzetiségi elismerés előtt Borsod-, Győr Sopron-, Nógrád és Veszprém-vármegyében javában szervezik a szkíta önkormányzatokat, vagy éppen lenézően legyintenének azzal szembesülve,hogy például másokkal együtt Patrubány Miklósékkal is egymásra találva, nemrég a Kossuth téren tüntettek az oltások szükségessége mellett kiálló WHO, az ENSZ Egészségügyi Világszervezete ellen – a valóság az, hogy Pócs doktor következmények nélkül, olykor nem is akárhol, hirdetheti mákonyos tanait:

„A Szent Korona-csíra minden Kárpát-hazában született lélekben benne van!” – írja a honlapon az egyesület elnökeként Pócs, hozzátéve, hogy „a magyar embernek sohasem kellettek kőtáblák, a magyar embernek szellemi, lelki tisztaságából fakadt az erkölcsisége”. Ha pedig így van, akkor a „szkíta magyarok” nyilván vezetésre is termettek, legalábbis Pócs idén augusztusban Legyenek újra a szkíták hatalmon az egész világon címmel adott elő a Magyarok Országos Gyűlésén, Ópusztaszeren. E kívánságával nem maradt egyedül: a gyűlés fővédnöke a Miniszterelnökség nemzetpolitikáért felelős államtitkára, Potápi Árpád János volt.

Hadd tegyem hozzá, hogy vélhetően Potápi államtitkár aligha tudhatta, hogy az ő védnökségével megtartott rendezvényen lesz olyan pihent agyú „megvilágosodott igehirdető”, aki, majd azt fejtegeti, hogy az Árpád-házi királyainkat is adó legendás honfoglaló vezérünk is valójában szkíta volt. Viszont a cikkből az is kiderül, már arra is volt példa, hogy annak az Országgyűlésnek egyik alelnöke, melynek nemsokára dönteni kell, adjon-e zöld utat adjon a tizennegyedik magyarországi nemzetiség elismerésének, szavazatával állt ki több képviselőtársával együtt amellett, nem is oly rég, hogy a hunok is éppúgy nemzetiségei a mai Magyarhonnak, mint a németek, románok, magyarok meg a szerbek és örmények.

„De persze az ördög nem alszik. Jó másfél évtizede, amikor a Magyarországon élő hunok nevében adtak be hasonló kezdeményezést, akadt néhány fideszes képviselő, köztük a mai parlamenti alelnök Le­­zsák Sándor, aki igennel szavazott a hunok elismert kisebbséggé nyilvánítására. A magukat hunoknak nevezőknek több mint kétezer aláírást sikerült összegyűjteniük, ám ennek ellenére nem jártak sikerrel. Az MTA akkor is megállapította, hogy a magukat magyarországi hunoknak nevező csoport tagjai nem tekinthetők nemzeti vagy etnikai kisebbségnek, az erre irányuló törekvésük megalapozatlan, hiszen a hun etnikum továbbélése igazolhatatlan. Az Országgyűlés pedig ennek alapján elutasította a kezdeményezést.”

Ezt követően a Hun az a szkíta? című 2023-as pannón görbe tükörnek is beillő látlelet egyéb hasonló kezdeményezéseket is elénk tárt. Olyanokat, melyek nem légből kapottak voltak, de mégsem jártak eredménnyel. És olyanokat is, melyek botor kísérletek voltak, mint a székely nemzetiség létrehozás-kísérlet, aminek óhajtói – akarva-akaratlanul – Ceauşescu szándékainak lettek buzgó hunniai propagandistái. Hogy miként történt ez, az is kiderül az alábbi terjedelmesebb idézetből:

„Felbukkant az évek során jó néhány olyan kisebbség, amely nem került be a kanonizált 13 közé, s szerette volna ezt orvosolni. A magukat égei makedónoknak nevezők a görögökről szerettek volna leválni, a bunyevácok pedig a horvátokról. Egyiküknek sem sikerült: az előbbi elbukott az aláírások összegyűjtésén, az utóbbit pedig a parlament kaszálta el. Volt egy olyan kezdeményezés, hogy a zsidókat nemzetiségként is elismertessék, ez több bírósági forduló és ádáz sajtópolémia után szintén az aláírásgyűjtésen bukott meg. Az olaszok már 1993, a nemzetiségi törvény megalkotása előtt próbáltak bejutni a 13 közé, ám nem jártak sikerrel. 2008-ban újra próbálkoztak, de nekik sem jött össze elég aláírás. A legkitartóbbak az oroszok voltak, ők többször is nekifutottak, legutóbb 2018-ban: azzal próbálták száz évnél régebbi honosságukat bizonyítani, hogy Tokajban egy időben letelepedtek orosz kereskedők. Az MTA azonban nem találta megalapozottnak az érvelést, s bár elegen aláírták a kérelmet, a parlament elutasította a kérést. Legutóbb, tavaly pedig egy ciganos nevű közösség szeretett volna a honos népcsoportok közé kerülni, ám ők sem tudták összegyűjteni a szükséges számú aláírást.

A kisebbség-előléptető próbálkozások e tarka forgatagában is sokan meglepődtek, amikor kezdeményezés érkezett arra, hogy a székelyek is lehessenek Magyarországon honos népcsoport. Ez már csak azért is gond volt, mert Romániában régi célja az államhatalomnak, hogy a székelyeket valahogyan leválassza a magyarokról; volt, amikor a népszámlálási íven is külön nemzetiségként tüntették fel őket. Ott ez nem sikerült, a magyarországi székely kisebbség létének elismerése viszont komoly érvet jelenthetett volna a bukaresti román nacionalisták számára. Az MTA azonban megállapította, hogy nincs külön székely kisebbség, utána pedig a parlament is elutasította a kérést.

Ugyanakkor számos olyan kisebbség van, amelynek valódi esélye lenne bekerülni a honos népcsoportok sorába. Ilyen például a török, hiszen a hódoltság óta mindig éltek törökök Magyarországon, s ezer főnél jóval többen vannak. Esélyes lehetne egy kun kisebbségi kezdeményezés is, és már a jászok körében is felmerült másfél évtizede, hogy indítsanak egy aláírásgyűjtést. Megtehetnék ezt a Vas megyében élő szlovénok, a vendek nevében is. De persze képtelen ötletek is nyilván felbukkanhatnak még. A szkítákhoz vagy a hunokhoz hasonlóan előállhatnának efféle kezdeményezéssel például a dákok is, hiszen volt már olyan népszámlálás, amelyen magyarországi dák lakosok regisztráltatták magukat.”

Szerencsére a nemzetiségi törvény szerint a végső döntő szót, mint erre már történt utalás, az ilyen kezdeményezésekben a tudományos akadémia mondja ki, a véleménye pedig a Tisztelt Házat kötelezi.

A Freund Tamás vezette testület most is úgy találta, hogy azok a szkíták, akik Pócs doktor szerint „Kínától Skóciáig 3-4 milliárdan élnek”, tehát az emberiség mintegy felét adják, „nemhogy a világ vezetésére nem alkalmasak, de arra sem, hogy kisebbséggé nyilvánítsák őket.” A precíz és tömör tudósi állásfoglalás nem habozott kimondani a verdiktet: ma nem léteznek szkíták, így „nem állnak fenn sem a fizikai, sem pedig a törvényi feltételei annak, hogy a több mint két évezrede a történelem színpadáról eltűnt szkítákat (mely megnevezés gyűjtőfogalomként több egykori népcsoport etnikumát, nyelvét és kultúráját öleli fel) ma is élő, saját hagyományait és nyelvét őrző honos nemzetiségként lehessen elismerni Magyarországon”.

Az Országgyűlés keddi ülésén, ahol egy fehér szandálban és barna Bocskaiban fellépő szkíta érdekvédő hiába próbálta meggyőzni az ide kattintva meg is tekinthető előadásával Igazságügyi Bizottság parlamenti képviselőit, hogy érvei hitelesek és megkérdőjelezhetetlenek, megtörtént ott, ami ritkán szokott: nagykoalíció állt össze a szkíták ellen, és pártállástól függetlenül azt javasolták a törvényhozóknak, hogy ne mondjanak igent e nevetséges fantomnemzetiség elismerésére.

Hadd tegyem hozzá végül, hogy a cikk szerzője ugyan nem mondta ki, de mintha érzékeltetni kívánta volna mindvégig a sorok között, hogy e téren mihamarabb dolga lenne a törvényhozóknak. Például azzal, hogy olyan jogszabályi feltételeket teremt meg, hogy ne lehessen visszaélni a túlságosan is nagyvonalú nemzetiségi törvénnyel az egyes kóbor szerencselovagoknak. Mert ha minden így marad, akkor holnap a szórakozni vágyók akár valóban újra a dák, esetleg a viking nemzetiség elismerését kérhetik, holnapután pedig éppen az avarokét, a vizigótokét, gepidákét vagy a pirézekét.