Lavrov: elfogadhatatlan az ukrán NATO-tagság, a csapásmérő fegyverek és bázisok ukrajnai telepítése

Oroszország számára elfogadhatatlan Ukrajna NATO-tagsága, valamint az, hogy nyugati országok csapásmérő eszközöket telepítsenek ukrán területre és bázisokat hozzanak létre az Azovi-tengeren - jelentette ki Szergej Lavrov orosz külügyminiszter pénteki moszkvai évértékelő sajtóértekezletén.

„Kategorikusan elfogadhatatlan számunkra az észak-atlanti szövetség megjelenése közvetlenül a határainkon, különösen figyelembe véve az ukrán vezetés - a korábbi és a mostani - irányvonalát. Mi több, ez valós vörös vonal” - mondta Lavrov. „De még ha Ukrajna a NATO-n kívül marad is, köthet kétoldalú megállapodásokat az amerikaiakkal, a britekkel és más nyugati országokkal, amelyek katonai létesítményeket, bázisokat létesítenek az Azovi-tengeren. Ez számunkra szintén elfogadhatatlan, mert olyan csapásmérő fegyverek telepítése a szomszédaink, adott esetben Ukrajna területére, amelyek Oroszországra nézve fenyegetést jelentenének, egy másik vörös vonal” - tette hozzá.Oroszország nem akar nyugati katona jelenlétet a déli határai mentén | Fotó: Agerpres/EPA

Mint mondta, Oroszország bízik az általa követelt biztonsági garanciákról megkezdett tárgyalások folytatásában, de minden az orosz javaslatokra írásban adandó konkrét amerikai választól függ majd. Lavrov hangsúlyozta, hogy Oroszország annak a tapasztalatnak alapján sürget írásos garanciákat, hogy a Nyugat szerinte harminc éven át nem váltotta be ígéreteit. A tárgyalások kudarca esetére haditechnikai választ helyezett kilátásba. Nem zárta ki, hogy a NATO az elkövetkező két-három hónapban meg fogja növelni gyorsreagálású és különleges erőinek aktivitását az orosz határok közelében.

Kifogásolta, hogy a NATO, amely szerinte a Varsói Szerződés feloszlása után elvesztette létjogosultságát, Kína és Oroszország feltartóztatására hivatkozva igyekszik kibővíteni tagságát, „mesterségesen odacsábítva” Ukrajnát, valamint Finnországot és Svédországot. Mint mondta, Moszkvának van alapja feltételezni, hogy „a semleges országok hozzájárulása Európa biztonságához nem csökken majd” és hangsúlyozta, hogy Oroszország tiszteletben tartja Finnország és Svédország szuverenitását.

Szavai szerint az EU ukrajnai katonai kiképző központjaiban lényegében oroszellenes harcosokat készítenek fel. Mint mondta, Ukrajna területén több száz amerikai és brit katona tartózkodik. Elmondása szerint azt tanácsolta a nyugati hatalmaknak, hogy az orosz haderő oroszországi mozgásának értékelésekor vegyék figyelembe az ukrán radikálisok tevékenységét.

Rámutatott, hogy a Donyec-medencében a demarkációs vonal mentén mind nagyobb számban koncentrálódik az ukrán haderő, amelynek legütőképesebb egységeit olyan önkéntesek alkotják, akiket nemrégiben még Nyugaton is szélsőségesnek minősítettek.  Emlékeztetett rá, hogy Volodimir Zelenszkij ukrán elnöknek arra a kijelentésére, amelyben az orosz nemzetiségű lakosokat az Ukrajnából való távozásra szólította fel.

Lavrov szerint Ukrajna „jelenlegi problémái Oroszországgal és saját országának polgáraival” a 2014-es „alkotmányellenes államcsíny” után keletkeztek. Megismételte, hogy Moszkva szerint Kijev nem teljesíti a konfliktus rendezésének alapjául szolgáló minszki megállapodásokat. A tárcavezető kijelentette, hogy Oroszország erősíteni fogja a külföldön élő oroszok jogvédelmét. Közölte, hogy egy, az orosz külügyminisztérium által létrehozott alapítvány több mint 30 országban mintegy 50 jogvédő központot működtet.

Lavrov azzal is megvádolta meg az Egyesült Államokat, hogy közvetlen köze van az ortodox kereszténység válságához. Azt mondta, hogy a Washington által támogatott I. Bartholomaiosz konstantinápolyi pátriárka a szakadár tendenciákat támogatta, egyebek között Ukrajnában.

Kapcsolódók

Kimaradt?