Az izlandiak 52,8 százaléka elutasította az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalások újraindítását. A rendkívül magas részvétel mellett megtartott referendumon nem magáról a tagságról döntöttek, a szavazás mégis évekre lezárhatja az ország csatlakozásról szóló közbeszédet.

Az izlandiak többsége augusztus 29-én nemet mondott arra, hogy országuk újrakezdje az Európai Unióval több mint egy évtizede megszakított csatlakozási tárgyalásokat. A végeredmény szoros volt, de egyértelmű: a választók 52,8 százaléka szavazott nemmel, 47,2 százalék igennel, miközben a részvétel 82,6 százalékot ért el. Több mint 272 ezer választásra jogosultból 225 ezren adták le voksukat, ami önmagában mutatja, milyen súlyúnak tekintette az izlandi társadalom a kérdést. A szavazólapon az kérdés szerepelt: „Újraindítsa-e Izland az Európai Unióval folytatott csatlakozási tárgyalásokat?” Az igenek győzelme esetén Reykjavík és Brüsszel több mint egy évtizedes szünet után folytathatta volna a korábban félbeszakadt egyeztetéseket. Ez azonban még nem jelentette volna automatikusan Izland uniós csatlakozását: egy esetleges megállapodásról később külön népszavazáson kellett volna dönteni. Az augusztusi referendum jogilag ugyan csak konzultatív jellegű volt, a kormány előzetesen vállalta, hogy annak eredményét politikailag kötelezőnek tekinti.

Izland uniós csatlakozásának kérdése a 2008-as pénzügyi válság után került igazán a belpolitika középpontjába. A bankrendszer összeomlása és az izlandi korona drámai gyengülése nyomán az euró bevezetése és az EU-tagság a korábbinál jóval vonzóbb lehetőségnek tűnt, ezért Reykjavík 2009-ben benyújtotta csatlakozási kérelmét. A tárgyalások meg is kezdődtek, ám a 2013-ban hatalomra került euroszkeptikus kormány felfüggesztette a folyamatot. A csatlakozási kérelmet azonban hivatalosan nem vonták vissza, így az ügy hosszú évekre lekerült ugyan a politikai napirendről, de végleg nem zárult le. A kérdést a 2024 végén megalakult új kormánykoalíció emelte ismét napirendre. A kabinetet a Szociáldemokrata Szövetség, a liberális és határozottan EU-párti Viðreisn, valamint az uniós tagságot ellenző Néppárt alkotja, így már maga a kormány is megosztott volt a csatlakozás kérdésében. A népszavazás megtartása elsősorban a Viðreisn fontos koalíciós követelése volt, ezért a kabinet a kampányban sem tudott egységesen az igen mellett felsorakozni. A legnagyobb ellenzéki erők közé tartozó Függetlenségi Párt ezzel szemben egyértelműen a tárgyalások újraindítása ellen foglalt állást.

Reykjavík és a vidék másképp látta Európát

A referendum  egyik legfontosabb témája ismét a halászat volt, amely Izlandon nemcsak gazdasági ágazat, hanem a nemzeti szuverenitás egyik jelképe is. Az EU-tagság ellenzői attól tartottak, hogy a csatlakozással Reykjavík elveszítené jelenlegi önállóságának egy részét a halállományok és kvóták szabályozásában, mivel alkalmazkodnia kellene az unió közös halászati politikájához. Brüsszel jelezte, hogy Izland sajátos helyzetét a tárgyalásokon külön lehetne kezelni, ám ez sem oszlatta el a bizonytalanságot. A választóknak ugyanis úgy kellett volna támogatniuk a tárgyalások újraindítását, hogy előre nem lehetett tudni, milyen halászati feltételekben állapodna meg végül Reykjavík és az EU.

A népszavazás földrajzi megoszlása jól mutatta az eltérő gazdasági érdekeket. Reykjavík két választókerületében az igen győzött, míg az északnyugati, északkeleti és déli körzetekben a nemek aránya meghaladta a 60 százalékot. A különbség mögött nem egyszerűen város és vidék politikai ellentéte áll. A főváros szolgáltatásokra, technológiára és nemzetközi kapcsolatokra épülő gazdaságában az EU-tagság előnyei vonzóbbnak tűnhetnek, míg a halászattól és mezőgazdaságtól jobban függő térségekben inkább az uniós szabályozás jelentette kockázatok kerültek előtérbe.

Izland már most is szorosan kötődik az EU-hoz

A nem-ek győzelmét az is segítette, hogy Izland EU-tagság nélkül is mélyen integrálódott Európába. Az ország 1994 óta az Európai Gazdasági Térség tagja, és Schengenhez is csatlakozott, így állampolgárai és vállalkozásai nagyrészt élvezik a belső piac és a szabad mozgás előnyeit. Az igen oldal szerint ezért logikus lenne teljes jogú tagként részt venni azoknak a szabályoknak a meghozatalában is, amelyeket Izland ma részben átvesz. A nem-oldal viszont éppen a jelenlegi modellt tekintette előnyösnek: az ország hozzáfér a belső piachoz, miközben nagyobb önállóságot őriz a halászatban és a mezőgazdaságban.

Az igen-tábor egyik legerősebb gazdasági érve az izlandi korona sérülékenysége volt. A kis, önálló valuta árfolyama gyakran ingadozik, miközben az infláció és a kamatszint is tartósan magasabb az euróövezetben megszokottnál. A referendum idején az izlandi jegybank irányadó kamata 8 százalék körül járt, szemben az Európai Központi Bank 2,25 százalékos rátájával. Az igen-pártiak ezért azt hangsúlyozták, hogy az EU-tagság, majd később az euró bevezetése stabilabb pénzügyi környezetet és alacsonyabb kamatokat hozhatna. Ez az ígéret távoli és bizonytalan maradt. A népszavazás még csak a csatlakozási tárgyalások újraindításáról szólt, az euró pedig legkorábban egy sikeres csatlakozás után kerülhetett volna napirendre. A nem-oldal így könnyebben állíthatta szembe a jövőbeni gazdasági előnyöket a halászatban érzékelt, jóval közvetlenebb kockázatokkal.

Trump és Ukrajna sem tudta megfordítani a szavazást

A 2026-os referendumot egy egészen más nemzetközi környezetben tartották, mint amelyben a tárgyalásokat 2013-ban befagyasztották. Az ukrajnai háború, az északi-sarkvidéki térség felértékelődése és Donald Trump Grönlanddal kapcsolatos kijelentései erős érveket szolgáltattak azoknak, akik szerint egy alig négyszázezer lakosú államnak szorosabban kellene kapcsolódnia az Európai Unióhoz. Az igen oldal számára az EU már nem pusztán gazdasági projektként, hanem nagyobb geopolitikai háttérként is megjelent.

A biztonsági érv mégsem bizonyult döntőnek, részben azért, mert Izland ebből a szempontból sincs egyedül. Az ország alapító NATO-tag, bár saját állandó hadsereggel nem rendelkezik, az Egyesült Államokkal pedig 1951 óta kétoldalú védelmi megállapodása van. A nemmel szavazóknak ezért nem kellett választaniuk az európai integráció és a geopolitikai elszigeteltség között. A kérdés sokkal inkább az volt, szükség van-e a teljes EU-tagságra a már létező NATO-tagság, Európai Gazdasági Térség kapcsolatai és kétoldalú biztonsági együttműködések mellé.

Ahogy Mihálovics Zoltán politológus fogalmazott: „Izland jelentősége ráadásul messze túlmutat a mindössze 400 ezres ország méretén: a sziget a stratégiai fontosságú GIUK-átjáró közepén fekszik, amely az Északi-sarkvidék és a Norvég-tenger felől az Atlanti-óceánra vezető tengeri útvonalak ellenőrzése, az orosz tengeralattjárók követése és a transzatlanti összeköttetések védelme miatt Európa és a NATO biztonságának egyik kulcstérsége.”