Nicuşor Dan: Nem meglepő, hogy sokan az igazságszolgáltatás áldozatának tartják Georgescut
Nicuşor Dan államfő szerint nincs köze a 2024-es elnökválasztáshoz Călin Georgescu csalási ügyének. Az elnök kedden New Yorkban arról beszélt: a DIICOT közleménye alapján egy súlyos következményekkel járó csalás gyanújáról van szó.
Az államfő hozzátette: a nyomozás minden részletének tisztázása a DIICOT hatásköre és felelőssége, ugyanakkor tiszteletben kell tartani az ártatlanság vélelmét.

Az elnököt arról is kérdezték, hogyan viszonyul azokhoz, akik Georgescut az igazságszolgáltatás áldozatának tartják. Nicuşor Dan úgy fogalmazott, megérti az álláspontjukat, sőt bizonyos értelemben együtt is érez velük, mivel a felmérések szerint az igazságszolgáltatásba vetett bizalom mindössze 25–30 százalékos. Ez azt jelenti, hogy a lakosság 70–75 százaléka nem bízik az igazságszolgáltatásban – mutatott rá.
„És akkor nyilván úgy tűnik, hogy az egész egy megrendezett dolog, amelynek a szálait valahonnan, ki tudja, honnan húzzák” – fogalmazott az államfő. Hozzátette: az ő mandátuma alatt is érvényesül a hatalmi ágak szétválasztása, és alkotmányosan fog eljárni.
Mint írtuk, Călin Georgescut hétfő reggel megállították a forgalomban, majd mogoşoaiai otthonába vitték, ahol házkutatást tartottak. Ionel Rusent szintén előállították, az ügy harmadik érintettje pedig sajtóértesülések szerint Massimiliano Arena. A DIICOT hivatalos közleménye szerint két román és egy olasz állampolgár 2021 szeptemberében bűnszervezetet hozott létre, amely külföldi banki finanszírozást ígért romániai vállalkozóknak pénzügyi garancia ellenében.
Răzvan Leu üzletember 2021-ben ismerte meg Georgescut, akiben teljesen megbízott. Az állította, hogy 1,1 millió eurót fizetett előlegként egy 6 millió eurós külföldi hitelhez, amelyet befektetésekre kívánt felhasználni. A kölcsönt egy Georgescu és üzleti partnerei által ajánlott bank biztosította volna.
Leu szerint a hitelt végül nem kapta meg, az 1,1 millió eurós garanciát pedig többszöri próbálkozása ellenére sem fizették vissza. Azt állította, hogy hamisított fizetési megbízásokat és más olyan dokumentumokat is kapott, amelyek szerint az összeg visszafizetése folyamatban van.
A szervezett bűnözés és terrorizmus elleni ügyészség (DIICOT) ügyészei hétfőn 24 órára őrizetbe vették Călin Georgescu volt államfőjelöltet. Ugyanebben az ügyben Ionel Rusen üzletembert is őrizetbe vették.
CSAK SAJÁT