Az erdélyi megtorlásokra és a fiatalokra fókuszálnak az 1956-os megemlékezések Csíkszeredában
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc 70. évfordulóján a magyarországi események mellett az erdélyi és székelyföldi történésekre, valamint az azok nyomán kibontakozó megtorlásokra is ráirányítják a figyelmet – hangzott el kedden délelőtt a Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán tartott sajtótájékoztatón.
Az idei programokkal több korosztályt is meg szeretnének szólítani, a rendhagyó történelemóráktól és történelmi sétától a dokumentumfilmen és fotókiállításon át a konferenciáig – mondta el Szungert Balázs első beosztott konzul, helyettes ügyvivő.

A programokkal kapcsolatban elhangzott: a jubileumi év lehetőséget ad arra, hogy az 1956-os eseményekre ne kizárólag a magyarországi történések felől tekintsenek, hanem bemutassák azt is, mi történt Erdélyben és Székelyföldön a forradalom után.
Mint az ügyvivő konzul rámutatott, az erdélyi megtorlásoknak máig ható öröksége van, ezért ezekről is szeretnének beszélni. Példaként említette a Szoboszlay-perként ismert eljárást, amelynek során tíz halálos ítélet született, valamint a Bolyai Tudományegyetem 1959-es megszüntetését is, amely szintén az 1956 utáni megtorlások tágabb összefüggésében értelmezhető.
„Nem is gondoljuk, hogy milyen brutális volt ez a megtorlás” – fogalmazott Szungert Balázs, hangsúlyozva, hogy a Magyarországon kívüli, erdélyi és romániai következmények a mai napig meghatározzák a társadalmi gondolkodást. Mint mondta, számos olyan témáról volt nehéz beszélni még a rendszerváltást követően is, amelyekről ma már könnyebben lehet nyíltan szót ejteni.
Dokumentumfilm és rendhagyó történelemórák
A program egyik kiemelt eleme annak a dokumentumfilmnek a bemutatása lesz, amely az Erdélyben történt eseményeket és a megtorlásokat dolgozza fel. A filmben olyan személyek szólalnak meg, akik közvetlenül vagy közvetve részesei voltak a korszak eseményeinek. A szervezők külön kiemelték Szilágyi Árpád, Török József, Dávid Gyula és Zsók László megszólalását.
Szilágyi Árpád emellett rendhagyó történelemórákon is találkozik a diákokkal. A sorozat Csíkszeredában kezdődik, majd október 23-ig Székelyföld több középiskolájába is eljutnak. Hargita, Maros és Kovászna megyében több alkalommal tartanak előadásokat, elsősorban középiskolásoknak.
A szervezők szerint különösen fontos, hogy az érettségi előtt álló fiatalok első kézből ismerhessék meg az 1956-os eseményeket és az azt követő megtorlások történetét. A fiatalabb korosztályt egy október 12-én induló történelmi sétával próbálják megszólítani. Az általános iskolások, elsősorban a felső tagozatosok számára ötállomásos, játékos, kalandos programot állítottak össze, amelynek során a résztvevők különböző feladatokon keresztül ismerkedhetnek az 1956-os eseményekkel.
Soós Zoltán konzul szerint az általános iskolás korosztály megszólítása különösen nehéz az 1956-os témával, ezért választották a történelmi séta formáját. „Egy ilyen történelmi sétát szervezünk, hogy őket is valamilyen szinten meg tudjuk szólítani, egy kicsit érzékenyíteni tudjuk 56 irányában” – mondta.
Fotókiállítás ritkán látott képekkel
Szintén a jubileumi program része az 56 kép 56-ról című fotókiállítás, amely a Sepsiszentgyörgyi Liszt Intézet koordinálásával érkezik Székelyföldre. A kiállítás három várost érint, Csíkszeredában pedig várhatóan a Csíki Mozi kiállítóterében lesz látható, ingyenesen. Soós Zoltán kiemelte: a tárlaton olyan megrázó fotók is szerepelnek, amelyek az MTI archívumából származnak, és a nagyközönség számára kevésbé ismertek.
A Sapientia EMTE-vel közösen egy történelmi konferenciát is szerveznek. A rendezvény az 1956-os magyarországi események mellett az erdélyi történésekre is kitér, koordinálásában Benkő Levente történész vesz részt. A középiskolásokat rendhagyó irodalmi programsorozattal is várják: Tóth Péter előadó az iskolákban irodalmi előadás formájában mutatja be az 1956-os eseményekhez kapcsolódó történeteket.
A hagyományos megemlékezések sem maradnak el
Csíkszereda városával együttműködésben idén is megtartják a hagyományos október 23-i rendezvényeket, köztük a fáklyás felvonulást és a fényvetítéseket. A főkonzulátus munkatársai emellett Székelyföld más településeinek megemlékezésein is részt vesznek, ahová meghívást kapnak. Az idei TUDÁSZ történelmi vetélkedő témája ugyancsak az 1956-os forradalom lesz. A versenyt november 11. és 13. között rendezik meg Székelyudvarhelyen, és a magyarországi események mellett az erdélyi és székelyföldi vonatkozásokat is feldolgozza.
Szungert Balázs hangsúlyozta: a jubileumi programok összeállításánál arra törekedtek, hogy a helyi közösségekhez, különösen az iskolásokhoz közel hozzák az 1956-os eseményeket. „Szeretnénk adni olyan adalékot, olyan információkat, és a kisebb korosztály számára olyan játékot is, amelyben tényleg el tudják helyezni ezt az eseménysorozatot egy történelmi térben, és lehessen róla beszélni nyíltan és félelem nélkül” – fogalmazott.
A programok ingyenesek, a diákok és az érdeklődők számára egyaránt.
(Borítókép: Fényfestés a Csíki Mozi épületén október 23-án. | Fotó: Csíkszereda városháza)
CSAK SAJÁT