Miközben Európa attól tart, hogy Putyin és Trump feszíti szét a demokráciát, a valódi ellenség sokkal közelebb van – sőt, magukban az európai kormányokban keresendő. Egy lesújtó elemzés szerint a kontinens teljesen rosszul csinálja a demokrácia védelmét, és a mostani stratégiák nemhogy gyengítik, de akár tovább is mélyíthetik a válságot.

Fodor Gábor, a Közép-európai Rendszerváltást Kutató Intézet vezetője úgy véli, hogy az Európai Unió nyomásgyakorlása a tagállami kormányokra nem példa nélküli a modern politikában. Hasonló folyamatok játszódtak le Lengyelországban, ahol az uniós vezetés egyértelművé tette, hogy más politikai irányvonalat látna szívesen az ország élén – ez végül Donald Tusk győzelmével be is következett. Emlékezhetünk az olasz választásokra is, ahol Giorgia Meloni győzelme előtt hangzottak el figyelmeztetések az uniós támogatások sorsáról, ennek ellenére Meloni nyert. Ebből a szempontból a magyar eset nem lóg ki a sorból, bár a presszió mértéke kétségkívül rendkívül magas.

Ezt a realitást mellőzve egy teljesen más szellemiségű írás született a Foreign Policy hasábján. A szerző aggódva számol be arról, hogy az általa „szélsőjobbnak” nevezett oldal előretörése, az autoriter hatalmak információs hadviselése és a Trump-adminisztráció provokációi közepette Európa demokráciái soha nem látott nyomás alatt állnak. Az uniós kormányok lassan, de elkezdték kiépíteni demokráciavédelmi stratégiáikat – ám úgy véli, hogy ezek alapvető hibában szenvednek: a tüneteket kezelik ahelyett, hogy a demokrácia működésének reformjára összpontosítanának. 

A legtöbb európai stratégia középpontjában a külföldi információs manipuláció és beavatkozás (FIMI) elleni küzdelem áll. Februárban elindult az Európai Demokráciavédelmi Központ is, és a legtöbb európai kormány nemzeti demokráciavédelmi stratégiákat vezetett be – a brit Demokráciavédelmi Munkacsoport és az újonnan létrehozott katonai hírszerző szerv kiemelt példák erre. Szerinte Európa országai kettős kihívással szembesülnek: meg kell védeniük a demokratikus információs teret az orosz és kínai beavatkozásoktól, miközben fel kell venniük a harcot az EU digitális szabályait érő amerikai támadásokkal szemben is.

Kapcsolódó

Brüsszelnek üzentek: Nicușor Dan és Meloni azonnali zöldpolitikai fordulatot követel

A levél szerint a jelenlegi „zöld” jogszabályi keret már „egzisztenciális kockázatot” jelent számos stratégiai jelentőségű európai iparág számára.

Green Deal zöld megállapodás Európai Unió EU

Richard Youngs, a cikk szerzője és a Carnegie Europe Európai Demokrácia Központjának társalapítója szerint a valódi probléma mélyebb: a demokráciák gyengesége elsősorban nem külső, hanem belső eredetű. A kormányok diszfunkcionális működése és a strukturális hatalmi egyenlőtlenségek teszik törékennyé a rendszert, nem pedig elsősorban az orosz vagy kínai beavatkozás.

Az információs manipuláció elleni online kontrollok szükségesek, de nem kezelik a probléma gyökerét: azt, hogy bizonyos információáramlások miért bírnak aránytalan és ellenőrizhetetlen hatalommal, és hogy a polgárok miért olyan fogékonyak ezekre a torzított narratívákra. Ha a káros online befolyás teret nyer, az legalább annyira következménye a demokrácia eróziójának, mint oka – pontosan az ellenkezője annak a logikának, amely az európai megközelítésekbe van beépítve. Az EU szabályozás-orientált útja, amit akár „politika nélküli rezilienciának” is nevezhetnénk, egy sokkal politikaibb megközelítésnek kellene, hogy átadja a helyét.

A megosztottság valódi gyökerei

A polarizáció ott csírázik ki, ahol a politikai rendszerek nem képesek a polgárok aggályaira teljes mértékben reagáló, kellően széles politikai opciókat kínálni. Ez világosan megmutatkozott az euróválság idején, amikor a rivális pártok viszonylag hasonló gazdasági modelleket kínáltak, és az új kormányok gyakran érdemi politikai változás nélkül vették át a hatalmat. A hatékony demokratikus ellenállóképesség végső soron a viták és a pluralizmus újjáéledését követeli meg. Ezt pedig nagyon specifikus és testre szabott politikai intézkedésekkel kellene elősegíteni és támogatni. Mivel a fenyegetés nagy része a kihívó politikai pártok felől érkezik, az EU reziliencia-stratégiáinak a pártrendszerek újjáélesztését és átalakítását kellene segíteniük. Gyakorlatilag azonban semmilyen európai erőfeszítés vagy finanszírozás nem irányul erre a kérdésre.

A nagypresztízsű amerikai lap cikke szerint ugyanez igaz a parlamentekre is: a legtöbb európai államban veszítettek befolyásukból, de az EU politikája alig kínál megoldást ennek a trendnek a visszafordítására. A demokráciastratégiáknak tudatában kellene lenniük azoknak a társadalmi mobilizációs formáknak is, amelyekkel a polgárok tiltakoznak az illiberális rezsimek és fenyegetések ellen. Az EU azonban tartózkodott attól, hogy egyértelmű támogatást nyújtson a tiltakozásokhoz olyan tagállamokban, mint Magyarország, Bulgária, Görögország vagy Szlovákia, illetve olyan tagjelöltekben, mint Szerbia vagy Grúzia.

Különös ellentmondás ez: az EU joggal lép fel az orosz és kínai információs manipulációval szemben, amelyek célja, hogy a polgárokat a demokrácia ellen fordítsák. De amikor az utcákon bőséges bizonyíték van arra, hogy az európai polgárok hisznek a demokráciában és annak nevében cselekszenek, alig kapnak támogatást magától az EU-tól. Sőt, a nemzeti kormányok az elmúlt években még korlátozni is próbálták ezt a népi mobilizációt.

A politika európai szintjét is figyelembe kell venni: a polgárok jogfosztottságának egyik nyomasztó oka a hatalom nemzeti szintről uniós szintre történő átruházása a megfelelő demokratikus elszámoltathatóság nélkül. Ez nem az integráció lassítását vagy visszafordítását jelenti – hiszen a kormányok közötti mélyebb együttműködés nyilvánvalóan elengedhetetlen a demokrácia védelméhez, de a demokratikus ellenállóképesség megköveteli, hogy az európai projekt demokratizálja önmagát – véli Richard Youngs.

Kapcsolódó

Új alku az Európai Unióban: piac igen, vétó nem

Brüsszel új modellt fontolgat az új csatlakozókkal kapcsolatban: belépés a közösségbe, de korlátozott döntési jogokkal.

Brüsszel Európai Unió EU-bővítés EU-csatlakozás

Az EU és tagállamai rituálisan beszélnek a polgárok bevonásának szükségességéről, de viszonylag keveset tesznek ennek megvalósításáért. Az Európai Bizottság és néhány tagállam most működtet polgári paneleket és gyűléseket, de a szükséglet messze túlmutat ezeken a kezdeményezéseken, és átfogó erőfeszítést igényel a befogadóbb demokrácia felé. Az EU-nak itt egyensúlyt kell találnia. Bár a demokráciavédelmi stratégiáknak határozottabbnak kell lenniük a radikális jobboldallal szemben, óvatosnak kell lenniük a törvények és intézményi folyamatok túlzottan instrumentális célokra való felhasználásában. Az európai liberálisoknak nem szabad összemosniuk a demokrácia védelmét saját pozícióik védelmével az illiberális kihívókkal szemben.

Mindenben a legaggasztóbb, hogy az európai válaszok még mindig túl lassúak és bátortalanok. Az Európai Demokráciavédelmi Központ még mindig technikai előkészítő munkával van elfoglalva. Az európai országok már közel húsz éve szenvednek a demokratikus eróziótól. Az EU-nak már évekkel ezelőtt szüksége lett volna egy demokráciavédelmi stratégiára. Ha a hatékony reziliencia részben a megelőzésről szól, akkor ez a késlekedés nem sok jót ígér a jövőre nézve.

Védelem vagy beavatkozás?

A fentebb bemutatott két szöveg markánsan eltérő nézőpontból közelíti meg az európai demokrácia helyzetét. Az utóbbi írás egyértelműen brüsszeli szemüvegen át értelmezi a demokráciavédelmet: a „teljes spektrumú demokratikus reziliencia” jelszava mögött valójában az a feltételezés húzódik meg, hogy az uniós intézmények feladata eldönteni, mi számít elfogadható politikai irányvonalnak. Eszerint a nem main-stream politikai gondolatok visszaszorítása érdekében erősebb uniós fellépésre van szükség – mintha a demokrácia minőségét egyedül Brüsszelből lehetne és kellene meghatározni. 

Ezzel szemben Fodor Gábor gondolatának realitása arra emlékeztet, hogy az EU nem szövetségi állam, hanem szuverén nemzetek demokratikus szövetsége, ahol a választók akaratának tiszteletben tartása az uniós működés alapfeltétele kellene, hogy legyen. A tanulság egyértelmű: amíg Brüsszel a „demokrácia védelme” jegyében a nemzeti választások eredményeinek felülírására tör, addig éppen azt a demokratikus legitimációt ássa alá, amelyre hivatkozik. Az európai demokrácia valódi erősítése nem a nemzeti választások eredményeinek brüsszeli felülbírálásával, hanem a szuverén tagállamok és polgáraik akaratának tiszteletben tartásával kezdődhetne.