Kanada Alberta tartományának lakói referendumon szavazhatnak az államszövetség elhagyásáról. A helyi vezetők főleg azt kifogásolják, hogy az ottawai kormány korlátozta a szénhidrogénok kitermelését és exportját. Megfigyelők szerint nincs valós kilépési szándék, a referendum mindössze nyomásgyakorlási eszköz a szövetségi energiapolitika enyhítésére.

Noha Donald Trump elnök többször is kijelentette, hogy az USA nem szorul rá más országok termékeire vagy erőforrásaira, az USA Energiainformációs Hivatala szerint a naponta elfogyasztott 20 millió hordónyi kőolajból a belföldi termelés mindössze 13,2 millió hordót fedez. Az amerikai szükséglet csaknem negyede Kanadából származik, elsősorban az olajban gazdag Alberta tartományból, amely naponta 4,3 millió hordó olajat exportál az Egyesült Államokba.

Amikor január elején az akkor még beiktatásra váró amerikai elnök 25 százalékos vámtarifákkal fenyegette meg Kanadát, az ottawai kormány megtorlásként kilátásba helyezte az USA-ba irányuló energiaszállítások leállítását. Ekkor az érintett tartomány, Alberta miniszterelnöke Floridában tartott sajtótájékoztatót, ahol kijelentette, hogy nem támogatja a saját kormánya által bejelentett válaszlépéseket. Danielle Smith előzőleg egy hétvégét töltött Trump Mar-a-Lago-i birtokán Kevin O'Leary kanadai üzletember és televíziós személyiség meghívására. „Az olaj és a gáz a tartományok, elsősorban Alberta tulajdonában van” – hangoztatta a konzervatív politikus hozzátéve, hogy a liberális szövetségi kormány olyasmivel fenyeget, amit nem tud kivitelezni.

Danielle Smith-et a jelek szerint az sem zavarta, hogy Trump világossá tette: lépéseivel végső soron rá akarja kényszeríteni Kanadát, hogy legyen az USA 51. állama, vagyis adja fel a függetlenségét.

Amúgy Smith rendkívül érzékeny Alberta szuverenitására. Erre hivatkozva jelentette be a napokban, hogy jövőre népszavazást tarthatnak a Kanadától való elszakadásról. Ehhez az kell, hogy a vonatkozó polgári kezdeményezés elérje a szükséges számú aláírást.

Ugyanakkor Danielle Smith reményét fejezte ki, hogy „az erős és szuverén” Albertának van jövője az egységes Kanadán belül. „Erről végső soron az albertaiak döntenek. Én elfogadom az ítéletüket" – mondta. Azt is hozzátette, hogy személy szerint nem támogatja a tartomány elszakadását Kanadából. Csakhogy éppen a kormányfő Egyesült Konzervatív pártja tett javaslatot nemrégiben egy olyan törvénymódosításra, amely elfogadása esetén megkönnyítené a népszavazási kezdeményezések elindítását. Az érvényességhez a regisztrált szavazók tíz százalékának aláírását kellene összegyűjteni – a hatályos 20 százalékhoz képest –, és a kezdeményezőknek 90 helyett 120 nap állna a rendelkezésére.

Az időzítés sem véletlen. Smith bejelentése előtt mindössze egy héttel újabb választási győzelmet arattak a 2015 óta kormányzó liberálisok, akik pár hónapja még harminc százalékponttal a konzervatívok mögött kullogtak a felmérésekben. Azonban az amerikai elnök vámjai és a Kanada annektálására vonatkozó fenyegetőzése „visszahozta a sírból” a Liberális Pártot.

Évtizedes viták

Alberta és Ottawa nem először csap össze az energiapolitika ürügyén, emlékeztet az oilprice.com szakportál. Pierre Trudeau egykori miniszterelnök – a januárban, csaknem tízévi kormányzás után lemondott Justin Trudeau apja – az 1970-es évek elején arra kérte a tartományokat, hogy egyezzenek bele az olajárak önkéntes befagyasztásába, enyhítendő az arab olajembargó hatásait. Pár nappal később a kormány hordónként 40 centes adót vetett ki az Egyesült Államokba exportált olajra, az ebből származó bevételeket pedig az elszállt nemzetközi piaci árak kompenzálására fordította. A korabeli albertai miniszterelnök „a konföderáció történetében legdiszkriminatívabb intézkedésnek” nevezte a döntést.

Ugyancsak a liberális kormány vezette be 1980-ban a Nemzeti Energiaprogramot, amelynek céljai között szerepelt – a külföldi olajvállalatok szerepének csökkentése mellett – az ágazat bevételeinek megosztása a szövetségi és tartományi kormányok között, valamint a nem hagyományos energiaforrások fejlesztése. Az intézkedéscsomag rendkívül népszerűtlen volt a nyugati tartományokban, különösen Albertában, ahol úgy érezték, hogy a szövetségi kormány átnyúl a tartományi vezetés feje fölött, és igazságtalanul megfosztja az olajbevételektől a helyieket. A programot öt évvel később felszámolták, amikor Ottawában a konzervatívok kerültek hatalomra.

Napjainkban is az energiapolitika jelenti a konfliktusok forrását Edmonton és Ottawa között. A tartomány 2019 óta fáradhatatlanul küzd a szövetségi kormány által bevezetett karbonadó ellen, amelyet a szén-dioxid-kibocsátás függvényében fizetnek a földgázzal tüzelő háztartások, az olajvállalatok, valamint a nagy ipari szennyezők. Az adó 2023-ra több mint háromszorosára, 20-ról 65 dollárra emelkedett tonnánként. Az albertai kormány megóvta az intézkedést, és bár a kanadai legfelsőbb bíróság elutasította a keresetét, Smith nem tett le arról, hogy Ottawát a karbonadó törlésére kényszerítse. Tavaly ősszel bejelentette, hogy újabb bírósági felülvizsgálatot kér. Azzal érvelt, hogy az adó tisztességtelen terhet ró az albertaiakra, akiknek többsége földgázzal fűti otthonát. A helyzetet tovább rontotta, hogy a Trudeau-kormány 2023-ban hároméves adómentességet adott a fűtőolajra. Ez a keleti parton és Québecben élők számára előnyös, ahol a lakosság földgáz helyett olajjal fűt.

Miközben a szövetségi kormány fokozatosan megszüntette a fosszilis tüzelőanyagok támogatását és erőteljesen a tiszta energia felé fordult – többek közt az elektromos autók támogatásával –, Alberta az ellenkező irányba tart, ráadásul gyorsuló ütemben. Ugyanaznap, amikor Justin Trudeau bejelentette a lemondását, Danielle Smith ismertette az Enbridge óriáscéggel aláírt szándéknyilatkozatot, amely a tartomány olaj- és gáztermelésének megduplázását célozza. Hangsúlyozta, hogy a többletkapacitás „kritikus fontosságú Alberta és legfontosabb kereskedelmi partnerünk, az Egyesült Államok számára”.

Megfigyelők szerint az albertai miniszterelnök szemrehányásait és haragját sokan osztják a tartományban, viszont egyáltalán nem biztos, hogy egy referendumon megszavaznák a kiválást. A referendum inkább nyomásgyakorlási eszköz. John Soroski, az edmontoni MacEwan Egyetem politológusa az AP-nek felidézte, hogy a nagyrészt francia ajkú Québec-ben 1980-ban és 1995-ben is tartottak népszavazást az elszakadásról, és mindkettő kudarcot vallott. Soroski szerint Smith valószínűleg a québeci politikusok példáját követi: miközben bizonygatja, hogy kész jóhiszeműen együtt dolgozni az új miniszterelnökkel, az elszakadni vágyó elégedetlen albertai tömegekre hivatkozva próbál engedményeket kicsikarni a szövetségi kormánytól.