Bár földrajzilag „csak” egy sziget, Szicília egy egész mediterrán univerzum, fantasztikus tengerparttal, lenyűgöző antik romokkal, pazar barokk városokkal. És, persze, az Etnával.

Taormina és az Etna akkor került fel a bakancslistámra, amikor életemben először szemtől-szemben álltam Csontváry Kosztka Tivadar, A taorminai görög színház romjai című remekével. Lehet, hogy ez egy rettentően sznob dumának tűnik, amire az egyetlen mentség az, hogy igaz.

A Földközi-tenger fölé magasodó sziklaszirtre épült kelet-szicíliai kisváros már abban az időben messze földről vonzotta a látogatókat, amikor még nem létezett tömegturizmus. Ez főleg azoknak a hírességeknek tudható be, akiket megigézett Taormina bája. Az első közülük Goethe volt, aki „a művészet és a természet legnagyobb mesterművének” nevezte a várost. A német nagy író-költő 1787-ben járt Taorminában, ahol különösen a görögök által épített, a rómaiak által pedig átépített antik színház romjai nyűgözték le. „Soha egyetlen más színház közönsége sem látott még ilyen látványt” – írta.

A későbbi korok nagyjai közül Guy de Maupassant, D.H. Lawrence és Truman Capote zarándokolt el a városkába. Utóbbi két évet élt benne, Maupassant olyan festményhez hasonlította, „melyben mindent megtalálunk, ami azért létezik a földön, hogy elcsábítsa a szemet, a szellemet és a képzelőerőt”. Lawrence-t állítólag egy taorminai találkozás ihlette megjelenésekor nagy botrányt kavaró regénye, a Lady Chatterley szeretőjének a megírására.

Csontváry háromszor járt Kelet-Szicília eme gyöngyszemében, s látogatásainak benyomásait, a már említett mellett, olyan művek őrzik, mint a Holdtölte Taorminában, a Füstölgő Etna, A Palazzo Corvaia Taorminában, Mandulavirágzás Taorminában, Kis Taormina.

A város napjainkban turisták százezreit vonzza, szeptember végén is alig lehet lépni az óvárosban, annyi a látogató. Taorminába könnyű beleszeretni, a varázsa nem is annyira tipikusan mediterrán architektúrájából, hanem annak a természeti, környezeti adottságaival való kombinációjából fakad. Jól mondta Goethe. A görög színház 2024-ben is lenyűgöző, olyankor is, amikor a természet nem együttműködő, mint az én ottjártamkor, felhők mögé rejti az Etnát.

Mordor földjén

Egy erdélyi ismerősömtől, aki már járt a szigeten, azt hallottam, hogy Szicíliában rossz a távolsági tömegközlekedés, ezért érdemesebb autót bérelni. Mivel nincs jogosítványom, ez az opció fel sem merült, azonban a tapasztalataim fényében azt mondom, hogy hatalmas fejlődésen menne át a romániai távolsági közszállítás, ha tíz év múlva elérné Szicília jelenlegi szintjét. Szerintem nem fogja.

Az Etnára, 1920 méteres magasságba, Cataniából induló menetrendszerű buszjárat szállítja a turistákat. Onnan telekabinnal vagy szervezett túrák keretében terepjárókkal, kvadokkal lehet továbbmenni a legújabb mérések szerint már kb. 3400 méter csúcs felé.

Bár az olaszok által Mongibellóként is emlegetett Etna aktív, nagyon is az, amire a cataniai reptérnek a kitörések miatti gyakori lezárása a legjobb bizonyíték, a megmászása sokkal fárasztóbb, mint amennyire veszélyes. Ennek az oka az, hogy a világ valószínűleg leginkább monitorozott vulkánja, a kitöréseket pedig jó előre jelzik a megfigyelőállomások. Az Etna körül tucatnyi település van, köztük a 300 ezres Catania, s barokk épületek tömkelege tanúskodik róla, hogy a kitörések inkább látványosak, esetleg félelmetesek, de ritkán pusztítóak, halálosak.

Az interneten rengeteg információ jön szembe az érdeklődővel arról, hogy a hegyet, melynek mélyén az ókoraik Héphaisztosz, majd pedig Vulcanus műhelyét sejtették, kizárólag hegyivezetővel lehet és szabad megmászni. Ha én szerveznék fejenként 100 eurós túrákat a vulkánra, szintén mindent megtennék, hogy minél szélesebb körben terjesszem ezt az információt, ami egyébként nem igaz.

Az Etna saját szakállra történő megmászására vagy legalább a rajta való barangolásra naponta szép számú turista vállalkozik. Ez, a minimális józan ésszel és ítélőképességgel felvértezettek számára nem veszélyes, hiszen a hegyoldalak teljesen kopárak, jól beláthatóak, a kitaposott túraútvonalak kilométerekről észrevehetőek, tehetség kell ahhoz, hogy eltévedjen az ember. A túra szeptember végén is izzasztó, de megéri: egymást érik a kisebb, nem aktív kráterek, a táj, minden túlzás nélkül, holdbéli, úgy érezheti az ember, hogy Mordor földjén, a Végzet Hegyén jár.   

Barokk pompa, mediterrán életkedv

Catania, Kelet-Szicília központja, szimbiózisban él az Etnával: a hegy ott magaslik a horizonton, a barokk templomok és paloták vulkáni tufából épültek, az utcákon az utóbbi kitörések alkalmával kilövelt fekete vulkáni hamun tapos a látogató. Fekete vulkáni kőzetből faragták a város címerállatának, az elefántnak a főtéren álló szobrát is, mely annak ellenére lett Catania jelképe, hogy a modern kort megelőzően egyetlen példánya sem lépett Szicília földjére.

Az óvárost a barokk, pontosabban annak délolasz válfaja dominálja, mely inkább komor, mint fennkölt. Ennek ellenére Catania egy csöppet sem komor, épp ellenkezőleg, élettel teli, zajos, túláradó. Mindezek mellett piszkos és rendetlen is, igazi életszagú hely, a felkeresése nem ajánlott azok számára, akik a németes-skandináv pedantéria hívei.

A központban az épületek elhanyagoltabbak, mint az erdélyi nagyvárosokban, ami nem csupán a pénzről, illetve annak hiányáról szól, hanem egy mentalitásbeli különbséget is tükröz. Ugyancsak a kulturális különbözőség jele, hogy Szicíliában, de más olasz régiókban is, hétköznapinak számít, ha egy kávézóban, étteremben a tulajdonos áll a pénztárgépnél, ő veszi fel a rendeléseket, a felesége pedig a pultnál serénykedik. Szóljon valaki, ha hasonló lát a Kárpát-medence keleti fertályán. 

Egyébként Szicíliában olcsóbban meg lehet inni egy kávét, capuccinót, mint a gazdagabbnak számító erdélyi városokban, a turisták által frekventált cataniai éttermek árai nagyjából egy szinten vannak a kolozsváriakkal, ellenben az óváros helybeliek által látogatott kisvendéglői nagyon baráti árakkal dolgoznak. 

Szicília az Európai Unió egyik legszegényebb régiója, az egy főre eső GDP tekintetében elmarad Románia magyarlakta régióitól. Ezt mondja a statisztika. Ugyanakkor tény, hogy Catania belvárosában olyan elegáns márkaboltok vannak, s nem konganak az ürességtől, melyek még nem jelentek meg Románia vidéki városaiban, ellenben egyetlen használtruha üzletet és Pepcót sem láttam, sőt, olyan Shein boltot sem, amilyen Kolozsvár főterén rontja a kiskereskedelem színvonalát.

Catania belvárosának a szürke a domináns színe, míg a délebbre fekvő Siracusa és Noto UNESCO világörökséghez tartozó óvárosainak a krémszínű kőből emelt barokk a meghatározója.  Előbbinek volt a polgára Arkhimédész, s ott is lelte halálát, amikor egy hosszú ostrom végén a rómaiak elfoglalták a várost.

Taormina, Siracusa és Noto olyan filmek helyszíneként szolgált, mint A keresztapa, Tornatore Malénája, Antonioni A kalandja, a Fehér Lótusz, a Cyrano, az Indiana Jones és a sors tárcsája. A keresztapa trilógia nagyban hozzájárult ahhoz, hogy a maffia fogalma világszerte teljesen egybefonódott Szicília nevével, sokan, amint utóbbit meghallják, azonnal a szervezett alvilágra asszociálnak. A Cosa Nostra ma is jelen van a sziget mindennapjaiban, azonban nem a turistáknak van félnivalójuk tőle, hanem a helyieknek. A maffiáról rengeteg hír olvasható a virtuális térben, azonban egyetlen olyat sem találtam, mely arról számolt volna be, hogy külföldi vendég lett volna a bűnözői szervezet áldozata.

Idén vagy féltucat ismerősöm járt Szicíliában, ami nagyrészt annak tudható be, hogy Kolozsvárról Cataniába lehet repülni közvetlen járattal, Budapestről pedig Palermóba is, nem sokkal több pénzért, mint amennyibe egy másodosztályú hálókocsiba szóló vonatjegy kerül az erdélyi nagyváros és Konstanca között. A taorminai Isola Bellánál, a netói Lidón és Siracusa óvárosánál fürödtem idén a tengerben. Milyen a szicíliai tengerpart a románnal összehasonlítva? Nagyjából úgy aránylik hozzá, mint egy vadonatúj Alfa Romeo egy hároméves Loganhoz. Nem túlzok.