Kellemetlen helyzetbe hozta a román külügyminisztert a BBC riportere

Kellemetlen perceket szerzett Bogdan Aurescu román külügyminiszternek a BBC közismert riportere, Stephen Sackur, aki a Hard Talk című műsorban a román diplomácia vezetőjével készített interjúban nem hagyta ki a kellemetlen kérdéseket sem, sőt nem hagyta magát, a semmitmondó válaszok ellenére újra és újra visszakérdezett a külügyminiszternek.

A mintegy 24 perces beszélgetés (teljes terjedelmében itt hallgatható meg) kellemetlen fordulatot vett Bogdan Aurescu számára, amikor a műsorvezető rákérdezett, hogy Románia mennyi és milyen értékű katonai segítséget nyújtott eddig Ukrajnának, illetve hogy ezt miért titkolja el a román állam. Amikor Aurescu azt felelte, hogy azért nem hozzák nyilvánosságra az adatokat, mert erről döntött a kormány, akkor a BBC riportere arra kérdezett rá, hogy a külügyminiszternek demokráciának tartja-e Romániát, majd pedig hogy hisz-e a politikusok felelősségvállalásában.

Stephen Sackur ekkor sem kapott egyenes választ, Aurescu úgy próbált meg kitérni a válaszadás elől, hogy „nem kommentálja” a kérdéseket, ugyanakkor elárulta, hogy Romániát demokratikus államnak tartja, ennek ellenére a kormány nem tárja a nyilvánosság elé a háborús kiadásokat.

Fotó forrása: képernyőmentés a BBC HardTalk című műsorából

Érdemes megnézni az interjú vonatkozó részének írott kivonatát, hogy egyértelműbb legyen a külügyminiszter és a riporter közötti beszélgetés hangulata:

Sackur: – Románia miért nem teszi közzé az Ukrajnának nyújtott háborús támogatását? Ukrajna európai partnerei átlátható módon jártak el ebben a tekintetben. Önök titkolóznak. Miért?

Aurescu: – Mert ez a kormányom politikája. Úgy hisszük, ez így hatékonyabb. Hisszük, hogy valóban fontos, hogy a NATO-tagországok hatékonyan támogassák Ukrajnát. És hisszük, hogy ez így jobb Ukrajnának is.

Sackur: – Az ukrán külügyminiszter többször elmondta, hogy szükségük van fegyverekre a szövetségeseiktől. Más országok adnak Ukrajnának tankokat, Lengyelország és Szlovákia ad harci repülőgépeket is. Mondja meg, mit adott Románia?

Aurescu: – Nem kommentálom.

Sackur: – Adtak Ukrajnának tankokat, nehéztűzérséget?

Aurescu: – Nem kommentálom.

Sackur: – És ezt azért, mert – az Eurobarométer szerint – Romániában egy jelentős réteg ellenzi, hogy Románia katonai segítséget nyújtson Ukrajnának.

Aurescu: – Romániában a társadalom nagy része egyetért Ukrajna támogatásával és hiszem, hogy azt tesszük, amit kell. Oroszország megsértette a nemzetközi jogot, megsértette Ukrajna területi egységét, Ukrajna egy agresszió áldozata és támogatnunk kell Ukrajnát.

Sackur: – Románia demokratikus állam, igaz?

Aurescu: – Vannak kétségei?

Sackur: – Úgy tudom, egy demokráciában az állampolgárok elvárhatják, hogy a kormány számot adjon nekik. A közösségnek jogában áll tudnia, ha a kormány jelentős támogatást és katonai segítséget nyújt Ukrajnának.

Aurescu: – A háború végén mindent közzéteszünk. Ami most fontos, hogy segítsük Ukrajnát, hogy megnyerje ezt a háborút.

Sackur: – Hisz az állampolgárokkal szembeni felelősségvállalásban?

Aurescu: – Abszolút.

Sackur: – És hol van ez a felelősségvállalás?

Aurescu: – Azt hiszem, Oroszországot felelősségre kell vonni amiatt, amit Ukrajnában tett...

Ezek után a román külügyminiszter részletesen felvázolta, hogy miért jelent problémát a Duna-deltában a Bisztroje-csatorna mélyítése és az ukrán kisebbségi törvény ügye, mire a BBC riportere azt felelte: „Itt vagyunk egy egzisztenciális válság közepén, és azt hiszi, ez most prioritás?”

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?