Románia kedden csatlakozott az eljáráshoz, amelyet Ukrajna kezdeményezett Oroszország ellen

Fotó: Agerpres/EPARománia kedden benyújtotta a beavatkozási nyilatkozatot az Ukrajna által az Oroszországi Föderáció ellen a Nemzetközi Bíróságon (ICJ) indított eljárásban; az országot Bogdan Aurescu külügyminiszter képviseli az ICJ előtt.

Az Agerpres hírügynökséghez eljuttatott tájékoztatás szerint az eljárás tárgya a népirtás bűntettének megelőzéséről és megbüntetéséről szóló 1948. évi ENSZ-egyezményben foglalt kötelezettségek értelmezésével, alkalmazásával és teljesítésével kapcsolatos vita.

A Nemzetközi Bíróság alapokmányának 63. cikke szerinti beavatkozási nyilatkozatot Románia hágai nagykövetsége közvetítésével nyújtották be - közölte a külügyi tárca.

Az eljárásban Bogdan Aurescu külügyminisztert bízták meg Románia képviseletével. Aurescu miniszter az ENSZ Nemzetközi Jogi Bizottságának tagja, a Bukaresti Egyetem jogi karának nemzetközi jogot oktató professzora és Románia korábbi képviselője a Nemzetközi Bíróság előtt a fekete-tengeri tengeri határmegállapítással kapcsolatos, 2009-ben lezárult ügyben.

Románia arra vonatkozó döntése, hogy csatlakozik ehhez az eljáráshoz, híven tükrözi azon meggyőződését, hogy a nemzetközi béke és biztonság fenntartásában és helyreállításában alapvető szerep jut a nemzetközi jog eszközeinek és a nemzetközi igazságszolgáltatás sajátos intézményi keretének, amelyben az ENSZ fő igazságszolgáltatási szerve, a Nemzetközi Bíróság kiemelkedő helyet foglal el - derül ki a közleményből.

A külügyminisztérium emlékeztet arra, hogy az ukrán külügyminiszter április 22-i bukaresti látogatása során arra kérte Aurescut, járjon közben, hogy Bukarest csatlakozzon az Ukrajna által Oroszország ellen kezdeményezett eljáráshoz.

Ukrajna február 26-án nyújtotta be az eljárás megindítására irányuló kérelmét, arra hivatkozva, hogy az Orosz Föderáció hamis vádak alapján katonai inváziót folytat Ukrajna ellen, ami az emberi jogok és a nemzetközi humanitárius jog súlyos és széles körű megsértése.

Az eddigi információk szerint mindeddig Litvánia, Lettország, Új-Zéland, az Egyesült Királyság, Németország, az Egyesült Államok és Svédország nyújtott be beavatkozási nyilatkozatot az eljárásba.

Kapcsolódók

Kimaradt?