Aurescu: Románia továbbra is következetesen támogatja Ukrajnát

Bogdan Aurescu külügyminiszter a G7 külügyminisztereinek kibővített keddi távértekezletén fokozott segítséget kért Ukrajnának, különösen a téli kihívásokkal összefüggésben, és jelezte, hogy Románia továbbra is következetesen támogatni fogja ezt az országot, együttműködve az összes olyan partnerrel, amelynek ugyanazok az elképzelései és céljai.

A Dmitro Kuleba ukrán külügyminiszter részvételével tartott távértekezlet napirendjén Ukrajna energetikai infrastruktúrájának kritikus helyzete és a nemzetközi közösség által Ukrajnának nyújtott támogatások szerepeltek.

Fotó: Agerpres

A külügyminisztérium közleménye szerint Bogdan Aurescu beszédében méltatta a NATO 2022 novemberi bukaresti külügyminiszteri találkozója alkalmával elindított kibővített formátum sikerét, amely különösen a folyamatos információcsere biztosítása és a nemzetközi közösség erőfeszítéseinek összehangolása révén mutatta meg a jelentőségét Ukrajna energiaszükségleteinek biztosításában.

A román külügyminiszter hangsúlyozta, hogy az ukrajnai polgári infrastruktúra elleni sorozatos, nagyszabású támadások a nemzetközi humanitárius jog durva megsértését jelentik, amelyek célja az ukrán társadalom ellenálló képességének megtörése, és ezt a nemzetközi demokratikus közösség nem engedheti meg.

Aurescu rámutatott arra, hogy a suceavai nemzetközi humanitárius központ többek között megkönnyítette a Románia által európai forrásokból vásárolt 40 generátor, a román kormány és a helyi hatóságok által adományozott több tucat áramfejlesztő, valamint a Franciaország által adományozott több mint 160 generátor eljuttatását Ukrajnába.

A külügyminiszter kitért a Moldovai Köztársaság különleges helyzetére is. Emlékeztetett arra, hogy az ország súlyos energiaválsággal néz szembe, amelyet az erőforrások hozzáférhetőségének korlátozása okoz. Elmondta, hogy Románia közvetlenül hozzájárul a legsürgetőbb problémák megoldásához, biztosítja például Moldova teljes villamosenergia-fogyasztási szükségletének mintegy 80 százalékát, valamint földgáz szállítását Moldovába a Iaşi-Ungheni-Chişinău vezetéken keresztül.

Beszédében Aurescu fenntartható, strukturáltabb és tartósabb megoldásokat sürgetett az Ukrajna és az egész régió előtt álló jelenlegi kihívásokra. Jelezte, hogy Románia továbbra is következetesen támogatni fogja Ukrajnát és polgárait, együttműködve az összes olyan partnerrel, amelynek ugyanazok az elképzelései és céljai.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?