A román külügy szerint súlyosan sértik a nemzetközi jogot a látszat-népszavazások

A nemzetközi jog súlyos megsértésének minősítette pénteken a külügyminiszter az orosz megszállás alatt lévő ukrajnai területeken szervezett e heti „illegális látszat-népszavazásokat”.

Bogdan Aurescu a Bukaresti Egyetem jogi karának tanévnyitóján mondott beszédet, amelyben kitért a nemzetközi jog jelentőségére a Románia közvetlen szomszédságában zajló 'brutális háború' kontextusában.

Fotó: Agerpres

Rámutatott arra, hogy Oroszország Ukrajna elleni háborúja nemcsak Európa vagy az euroatlanti térség biztonságát érinti, hanem a demokratikus értékek, a demokratikus és szabad társadalmak ellen is irányul.

Aurescu kifejtette, hogy az orosz megszállás alatt lévő ukrajnai területeken szervezett e heti „illegális látszat-népszavazások” súlyosan sértik a nemzetközi jogot. Szerinte a referendumok megszervezésével Oroszország ismét bebizonyította, hogy a nemzetközi jog alapelveivel, különösen a szuverenitás és a területi integritás elvével, valamint „az ENSZ Biztonsági Tanácsának állandó tagjaként a nemzetközi béke és biztonság fenntartására vállalt kötelezettségeivel” ellentétesen cselekszik.”

„A nemzetközi jog megsértésével vagy erőszak alkalmazásával elért területszerzést nem lehet jogszerűnek elismerni” – tette hozzá a román diplomácia vezetője.

Beszédében emlékeztetett arra, hogy Románia is belépett abba az eljárásba, amelyet Ukrajna indított Oroszország ellen a hágai Nemzetközi Bíróságon és az Emberi Jogok Európai Bíróságán. „A nemzetközi jog eszközeinek intelligens alkalmazásával védjük az értékeinket” – jelentette ki Aurescu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?