Románia nem ismeri el a kelet-ukrajnai „népszavazásokat”

Románia törvénytelennek tartja és elítéli a kelet-ukrajnai megszállt területeken szervezett „úgynevezett népszavazásokat”, nem ismeri el ezek szerdán közzétett eredményét, ugyanakkor arra figyelmeztette a még Oroszországban tartózkodó állampolgárait, hogy mielőbb hagyják el az országot.

Orosz katonai felügyelet alatt szervezték meg a népszavazásokat a megszállt területeken | Fotó: Agerpres/EPAA külügyminisztérium (MAE) szerdai közleményében úgy értékelte: az orosz megszálló erők közvetlen támogatásával lebonyolított referendumok ismételten bizonyítják, hogy Oroszország semmibe veszi a nemzetközi jogot és azon kötelezettségeit, amelyek az ENSZ Biztonsági Tanácsa állandó tagjaként, a világ békéjét és biztonságát garantáló országként rá hárulnak.

Oroszország erőszakkal meg akarja változtatni Ukrajna határait, és igazolni próbálja a katonai erőszakot, amelyet egy független, szuverén ország ellen alkalmaz: ezt a nemzetközi közösség nem fogadhatja el, az állítólagos népszavazásoknak pedig nem lehet semmilyen jogi következményük – szögezte le a külügyi közlemény.

A MAE ugyanakkor újabb felhívást intézett a román állampolgárokhoz, hogy csak akkor utazzanak Oroszországba, ha ez elkerülhetetlen, a már ott tartózkodóktól pedig azt kérte, hogy – ha még nem tették meg – feltétlenül regisztrálják jelenlétüket a minisztérium konzuli szolgálatának internetes portálján, kerüljék a zsúfolt helyeket, ne vegyenek részt utcai tüntetéseken, amelyek erőszakba torkollhatnak, és vegyék fontolóra, hogy mielőbb elhagyják Oroszországot.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?