Isten éltessen, Magyarország! – Az államalapítás ünnepén program-kavalkád Budapesten
Augusztus 20-a a Szent István-nap rendezvénysorozatának csúcspontja: az államalapítás ünnepén Budapest számos pontján lesznek koncertek, előadások, foglalkozások kicsiknek és nagyoknak egyaránt – közölték a szervezők.
Érdemes korán érkezni, hogy mindenre jusson idő, mielőtt 21 órakor elkezdődik Európa legnagyobb tűzijátéka és drónshow-ja, a Tűz és fények játéka, idézi a közleményt az MTI.
Az állami ünnep légi parádéval indul 9 órakor a Duna felett, majd Szent István-napi díszünnepséggel folytatódik a Kossuth téren, ahol Magyarország lobogójának felvonása, valamint az újonnan végzett honvédtisztjelöltek nyilvános eskütétele következik.
A Szent Korona 10 órától 18 óráig díjmentesen látogatható a Parlamentben, 17 órakor pedig Marton Zsolt váci megyés püspök mond szentbeszédet a Szent István-bazilikában, az ünnepi misén, majd kezdődik a Szent Jobb-körmenet.
A Csárdafesztiválon 17 órától Pál István Szalonna és Bandája jubileumi koncertet ad. Az ország kenyereit és tortáit a Magyar Ízek Utcájában lehet megkóstolni. A Szent István-napi kenyér ünnepélyes felszelése 10 órakor lesz a Várkert Bazárban. A Művészkertben délelőtt a Kaláka koncertje, délután irodalmi ihletésű előadások lesznek, színpadra lép a 80 éves Hobo is.
Kapcsolódó
A Varázsligetben 17 órától Bodrogi Gyula beszél Süsüről.
Az aktívabb szórakozásra vágyókat a Családi élménysziget fogadja, ahol reggel Rubint Réka tart bemelegítő edzést, este pedig Zoltán Erika lép színpadra, majd a Band of StreetS fellépésével zárul a nap. A budai Várban, a Tóth Árpád sétányon található Hősök útján 8 sorsfordító döntés históriáját mutatják be hagyományőrző csoportok. A Road Movie Live-on, a Műegyetem rakparton 18 órakor Curtis, 19 óra 30 perckor pedig a Road lép színpadra.
A Szent István-nap programjaival kapcsolatos részletes információk a folyamatosan frissülő hivatalos oldalon és az ünnepségsorozat hivatalos mobilalkalmazásában olvashatók – közölték a szervezők.
CSAK SAJÁT