FRISSÍTVE – III. Károly néven uralkodik az új brit király
FRISSÍTVE: Mint arról beszámoltunk, életének 97., uralkodásának 71. esztendejében csütörtök este elhunyt II. Erzsébet királynő, az Egyesült Királyság uralkodója. Halálának pillanatától elsőszülött fia, a 73 esztendős eddigi trónörökös, Károly a brit uralkodó. FRISSÍTVE: III. Károly néven uralkodik az új brit király.
A királynőt nyári rezidenciáján, a skóciai Balmoral kastélyában érte a halál. Károly trónra lépése azt is jelenti, hogy az új király idősebb fia, Vilmos cambridge-i herceg a trónörökös.
A Buckingham-palota először csütörtökön kora délután adott ki közleményt arról, hogy az uralkodó orvosi felügyelet alatt áll, miután orvosai „aggasztónak” találták egészségi állapotát. A közlemény nem részletezte az aggodalom okát. Az a tény azonban, hogy a Buckingham-palota közzétette a csütörtöki hivatalos nyilatkozatot, önmagában rendkívüli jelentőségű volt, mivel az udvar a legindokoltabb eseteken kívül szinte soha nem közöl részleteket a királyi család magas rangú tagjainak egészségi állapotáról.
A titoktartás szigorára jellemző, hogy II. Erzsébet királynő néhai édesanyjáról, a 102 esztendős korában 2002-ben elhunyt Erzsébet anyakirálynőről csak halála után hét évvel, 2009-ben derült ki hivatalosan, hogy 43 évvel korábban, 1966-ban vastagbélrák miatt műtéten és kezelésen esett át.
II. Erzsébet királynő halálhírét az udvar közleménye alapján, az előre kidolgozott protokollnak megfelelően a Press Association közszolgálati brit hírügynökség tette közzé csütörtök este.
BREAKING: Queen Elizabeth II has died, Buckingham Palace says. Britain’s longest-reigning monarch, and a rock of stability over more than seven decades, was 96.
— The Associated Press (@AP) September 8, 2022
Elizabeth was on the throne as the U.K. rebuilt from war, and both entered and left the E.U. https://t.co/GhOpxV9ggc pic.twitter.com/0ygbQ8ymwr
Ezzel egy időben a királynő személyi titkára értesítette az uralkodó haláláról Liz Truss brit miniszterelnököt, a londoni külügyminisztérium pedig hivatalos értesítést küldött a jórészt egykori brit gyarmatok alkotta Nemzetközösség országai közül annak a tizenötnek, amelyeknek most is a mindenkori brit uralkodó az államfője. Ezek közé tartozik Kanada, Ausztrália és Új-Zéland.
III. Károly néven uralkodik az új brit király
III. Károly néven lépett az Egyesült Királyság trónjára a csütörtökön elhunyt II. Erzsébet királynő legidősebb fia – közölte csütörtök este a Clarence House, az eddigi trónörökös londoni hivatala.
III. Károly király teljes neve Károly Fülöp Artúr György, és az uralkodó ezek közül bármelyiket választhatta volna. Károly néhai nagyapjának, a csütörtökön elhunyt királynő édesapjának szintén négy keresztneve volt, az első az Albert, és trónra lépése előtt a családban mindenki csak Bertie néven emlegette. Királyként azonban utolsó keresztnevét, vagyis a Györgyöt választotta és VI. György néven uralkodott 1952-ben bekövetkezett haláláig.
Liz Truss brit miniszterelnök még az udvar bejelentése előtt felfedte a döntést, a Downing Streeten elmondott megemlékező beszédében ugyanis már III. Károlyként üdvözölte az új uralkodót.Az új uralkodó, Károly eddigi trónörökös | Fotó: a királyi ház Twitter-csatornája
Az ilyen esetekben összehívott trónutódlási tanács (Accession Council) várhatóan péntek délelőtt ül össze, és formálisan is királlyá nyilvánítja az új brit uralkodót.
Happening now: People gather outside Buckingham Palace. It was announced Thursday that Queen Elizabeth II, Britain’s longest-reigning monarch, died at 96. https://t.co/Dlz2VrAdF4
— The Associated Press (@AP) September 8, 2022
II. Erzsébet királynőtől a halála esetére kidolgozott, London Bridge művelet nevű protokoll alapján várhatóan tíz nap múlva vesznek végső búcsút egykori angliai rezidenciáján, a London nyugati határában fekvő Windsor kastélyban, ott, ahol néhai édesapja és tavaly áprilisban, életének századik esztendejében elhunyt férje, Fülöp edinburghi herceg is nyugszik.