FRISSÍTVE: „Ha nem fizettek, nem védünk meg” – Trump arra bátorítaná Oroszországot, hogy „tegyen, amit csak akar” a keveset fizető NATO-tagokkal

Donald Trump ismét radikális kijelentéssel hergelte a közvéleményt: az Egyesült Államok korábbi elnöke, aki újabb mandátumra pályázna, azt mondta, hogy nem védené meg azokat a NATO-tagállamokat, akik nem járulnak kellően hozzá a honvédelemhez.

Fotó: Donald Trump Facebook-oldala

A CNN és a The Guardian beszámolói alapján Trump a Dél-Karolina állambeli Conwayben tartott választási kampánya során idézett fel egy korábbi találkozót az észak-atlanti szövetség tagállamainak vezetőivel. Bevallása szerint azt mondta nekik, hogy ha nem fizetnek, Amerika nem védi meg őket. „A NATO tönkre volt menve amikor én megjelentem. (…) Én azt mondtam: mindenkinek fizetnie kell. Ők azt mondták, hogy rendben, de mi lesz, ha mégsem fizetünk, akkor is megvédsz? Én kijelentettem, hogy semmiképp sem. Nem jött, hogy elhiggyék” – ecsetelte a republikánusok államfőjelölt-választásán kampányoló ex-elnök.

Ezen túlmenően viszont arról is beszámolt, hogy egy „nagy ország elnöke” egyszer megkérdezte tőle, hogy orosz támadás esetén az Egyesült Államok megvédené-e akkor is, ha nem fizetne kellő hozzájárulást a védelemért. „Nem, nem foglak megvédeni. Mi több, arra bátorítanám az oroszokat, hogy tegyenek, amit csak akarnak. Fizetnetek kell. Ki kell fizetnetek a számlákat” – idézte Trumpot az amerikai sajtó.

A NATO-egyezményt kollektív védelemre vonatkozó ötös cikkelyének lehetséges megsértéséről tett kijelentéseit a Fehér Ház „szörnyűnek és őrültségnek” nevezte. Andrew Bates szóvivő kiemelte, hogy Joe Biden elnök helyreállította a kapcsolatot a szövetségeseikkel, erősebbé tette az államot. „Arra bátorítani gyilkos rezsimeket, hogy támadják meg legközelebbi szövetségeseinket szörnyűséges és őrültség. Veszélyezti az amerikai állam biztonságát, a globális stabilitást és saját gazdaságunkat is” – mondta.

Trump már régóta elégedetlen azzal, hogy az amerikaiak többet költenek katonai védelemre, mint más államok, és már többször is fenyegetőzött az amerikaiak kilépésével a NATO-ból. A NATO-tagállamok 2014-ben állapodtak meg arról, hogy lehetőleg minden ország fordítsa honvédelemre az országos bruttó össztermék legalább két százalékát, ezt viszont a 31 tagállam többsége nem valósította meg. Megjegyzendő, hogy Románia azon kevesek közé tartozik, akik eleget tettek ennek az amúgy nem kötelező elvárásnak.

FRISSÍTÉS: Donald Trump nyilatkozataira reagált vasárnap Jens Stoltenberg, a NATO főtitkára is. Kijelentette, hogy bármilyen utalás arra vonatkozóan, hogy a szövetségesek nem védenék meg egymást „aláássa a teljes biztonságunkat, beleértve az Egyesült Államokét is”. Meglátása, hogy ez az amerikai és az európai katonákat is fokozott veszélynek teszi ki. Stoltenberg leszögezte: bármilyen támadás érné a NATO-t, arra „egységes és energikus” választ adnak – idézte a NATO-főtitkár sajtónyilatkozatát a News-ro. Megszólalt ugyanakkor az ügyben Wladyslaw Kosiniak-Kamysz, Lengyelország védelmi minisztere is, aki X közösségi oldalán kifejtette, hogy semmilyen választási kampány nem lehet mentség arra, hogy a szövetség védelmével játsszunk. „A NATO mottója: egy mindenkiért, mindenki egyért. Ez egy konkrét vállalás. A tagállamok hitelességének aláásása gyengíti az egész szövetséget” – jegyezte meg.

Charles Michel, az Európai Tanács elnöke arra figyelmeztet, hogy az ilyen kijelentések csakis Vlagyimir Putyin orosz elnök érdekeit szolgálják. Ezzel kapcsolatban kérdezte a francia LCI csatorna Thierry Benton, európai biztost, aki rámutatott, hogy „ezt már hallottuk, nincs új a nap alatt”. Szerinte Trumpnak „baja lehet a memóriájával”, mivel ezt voltaképp nem egy államférfinak, hanem az Euróapai Bizottság elnökének, Ursula Von der Leyennek mondta még 2020-ban.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?