Feszültség a grúz választások után, érkezik Orbán Viktor

Tüntetések várhatók Georgiában, ahol szombaton parlamenti választást tartottak, s a sokak által oroszbarátnak nevezett Grúz Álom nevű jobboldali kormánypárt magabiztos győzelmet aratott. Az ellenzék szerint csalások történtek. 

A Grúz Álom 91 mandátumra számíthat a 150 fős törvényhozásban, amely a képviselői helyek 60,6 százaléka. Az ellenzéki pártok a választás után közölték, hogy nem ismerik el a hivatalos eredményeket, az egyik politikus egyenesen „alkotmányos puccsnak” nevezte azokat. A négy pártból álló ellenzéki koalíció a szavazatok mintegy 38 százalékát szerezte meg. 

A kormánypárt visszavonult milliárdos alapítója, Bidzina Ivanisvili, aki főleg azzal kampányolt, hogy Georgiának ki kell maradnia az ukrajnai háborúból. „Ritka eset a világon, hogy egy párt, amely ilyen nehéz helyzetben van, ilyen nagy sikert érjen el; ez jól mutatja a georgiai nép tehetségét” – idézte a Mandiner Ivanisvili szombat esti nyilatkozatát az ujjongó támogatóinak. Az ellenzéket erősítő Salome Zourabichvili grúz elnök viszont felszólította a polgárokat, hogy vonuljanak az utcára tiltakozásul, miután az ellenzék szerint a kormánypárt széles körű csalással nyerte meg a szombati választásokat.

 

Az Európai Biztonsági és Együttműködési Szervezet megfigyelői a szavazók megfélemlítése, hatósági nyomásgyakorlás, a voksolás felügyelői elleni erőszak, szavazatvásárlás, többszörös szavazatleadás és egyéb jogsértések eseteire panaszkodtak, és ezek kivizsgálását, valamint úgy általában „további demokratikus reformokat sürgettek”. Közben a magyar miniszterelnök sajtófőnöke közölte? Orbán Viktor miniszterelnök hivatalos látogatást tesz Georgiában (Grúzia) október 28-29-én. Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök hívta meg magyar kollégáját. 

Irakli Kobakhidze grúz miniszterelnök Fotó: Irakli Kobakhidze Facebook oldala

Kránitz Péter Pál, a budapesti Magyar Külügyi Intézet vezető kutatója szerint a grúzok alapvetően a stabilitás mellett döntöttek. „A kormánypárt legfontosabb ígérete ezen a választáson az volt, hogy országuk ki fog maradni a háborúból. Ne feledjük, hogy Georgia területének ötöde orosz megszállás alatt áll, s az européer ellenzék kijelentései gyakran nem éppen a békés párbeszédet szolgálták, hanem az abháziai és dél-oszétiai konfliktusok eszkalációját veszélyeztették” – mondta a szakértő a Magyar Nemzetnek. A Grúz Álom ezzel szemben az Oroszországgal való pragmatikus viszonyokat helyezte előtérbe, s egy stabilan fejlődő gazdaságpolitikát ajánlott, erre mondtak igent a grúzok” – tette hozzá Kránitz. 

„A grúz kormány, a magyarhoz hasonlóan, igyekszik pragmatikus kapcsolatokat ápolni a világgazdaság minden szereplőjével, így Kínával és Oroszországgal is – ezt nehezményezi az Egyesült Államok és az Európai Unió. Az amerikai és európai szankciók a választási eredményt voltak hivatottak befolyásolni, a kormánypárt győzelmét követően azonban várhatóan enyhülni fog a feszültség, és Georgia visszatérhet az óvatos euroatlanti integráció útjára” – vélekedett a szakértő. 

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?