Bünteti a grúzokat az Európai Unió

Az Európai Unió felfüggeszti Georgia (korábbi nevén Grúzia) uniós csatlakozási folyamatát – jelentette be az X-en kedden a szervezet georgiai diplomáciai képviselete az EU tbiliszi nagykövetére hivatkozva, a lépést a kaukázusi ország parlamentje által elfogadott, a külföldi ügynökökről szóló törvénnyel, valamint a tbiliszi kormány „nyugatellenes retorikájával” indokolva.

Pawel Herczynski elmondta, hogy a döntést – amelynek értelmében az EU befagyasztotta a Tbiliszinek 2024-re előirányzott, 30 millió eurónyi (11,8 milliárd forint) pénzügyi támogatást is – az Európai Tanácsot alkotó vezetők legutóbbi értekezletén hozták meg. A támogatást Georgia a külföldi katonai és védelmi kiadások finanszírozására létrehozott uniós alap, az Európai Békekeret (EPF) égisze alatt kapta volna.

Forrás: Wikipédia

A nagykövet hozzátette: elképzelhető, hogy az EU további intézkedéseket is foganatosít. „Szomorú, hogy az EU és a Georgia közötti kapcsolatok ilyen mélypontot értek el, amikor éppen most soha nem látott magasságba emelkedhetnének” – fogalmazott. Az EU tavaly adta meg a hivatalos tagjelölti státust Tbiliszinek.

Georgia májusban fogadta el a külföldi befolyásról szóló törvényt, amelyre a jogszabály ellenzői heves tüntetésekkel reagáltak. A jogszabály ellen már korábban az EU is tiltakozott. A törvény előírja, hogy a finanszírozásuk több mint 20 százalékát külföldről kapó szervezeteknek „külföldi befolyást érvényesítő ügynökként” kell regisztráltatniuk magukat, és pénzbírságot, valamint szigorú közzétételi követelményeket vezet be a jogsértések esetére - közölte a hirado.hu.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?