Europol: több mint 130 embert tartóztattak le Európában gyermekkereskedelem miatt

Gyerekkereskedelem alapos gyanújával több mint 130 embert tartóztattak le, és 60 további gyanúsítottat azonosítottak Európában – közölte az Európai Unió rendőrségi együttműködési szervezete (Europol) kedden.

A június 6-tól 13-ig tartó, több európai ország részvételével szervezett, az európai határellenőrző ügynökség, a Frontex által koordinált akció során a gyermekkereskedelem és az embercsempészet több mint 130 lehetséges áldozatát azonosították. A hágai székhelyű uniós szervezet tájékoztatása szerint az előállítások mellett a szerzett információk alapján több mint száz új nyomozást indítottak.

Illusztráció: Adobe Stock

A közel 22 500 rendőr bevonásával végzett akció folyamán mintegy 13 500 ingatlant is átkutattak, közel 200 ezer járművet és egymillió embert ellenőriztek, valamint több mint százezer dokumentumot fésültek át. Az ellenőrzések eredményeként több mint 220 hamis, a gyerekkereskedelmet segítő okmányt foglaltak le. A hatóságok emellett több mint 11 130 kiskorút azonosítottak az emberkereskedelem és kizsákmányolás lehetséges áldozataiként.

A közleményben megjegyezték, hogy az érintett gyerekek szexuális kizsákmányolásnak vannak kitéve, erőszakos koldulásra vagy más típusú bűnelkövetésre, akár kábítószer-kereskedelemre kényszerítik őket. A gyermekeket emellett gyakran utasítják kényszermunkára, és nem ritka közöttük, akiket háztartások tartanak rabszolgaságsorban.

A gyermekkereskedelem felszámolását célzó műveletben Ausztria, Belgium, Bosznia-Hercegovina, Bulgária, Ciprus, az Egyesült Királyság, Észak-Macedónia, Görögország, Hollandia, Írország, Lengyelország, Liechtenstein, Litvánia, Magyarország, Montenegró, Németország, Portugália, Románia, Spanyolország, Svédország, Szerbia és Ukrajna vettek részt.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?