Európa Tanács: el kell kerülni az újságírók elleni támadásokat

A konfliktusok résztvevőinek meg kell védeniük az újságírókat, el kell kerülniük az ellenük irányuló szándékos támadásokat, és meg kell őrizniük a média munkatársainak jogait fogva tartásuk estén is - jelentette ki Dunja Mijatovics, az Európa Tanács (ET) emberi jogi biztosa hétfőn.

Strasbourgban kiadott közleményében Dunja Mijatovics hangsúlyozta: az ukrajnai háború újabb tragikus példája annak, hogy a fegyveres konfliktusokról szóló sajtóvisszhang fontosságát nem lehet túlbecsülni.

A megbízható információk összegyűjtésével és terjesztésével az újságírók kulcsfontosságú és közérdekű küldetést hajtanak végre. Munkájuk dokumentálhatja a bűncselekményeket, segíthet az emberi jogok biztosításában, az elszámoltathatóság és a nemzetközi szolidaritás előmozdításában - jelentette ki. „Noha lehetetlen megakadályozni az összes olyan kockázatot, melyeknek az újságírók ki vannak téve, az Európa Tanács tagállamainak többet kell tenniük az újságírók biztonságának szavatolásáért” – fogalmazott.

Az emberi jogi biztos emlékeztetett, a konfliktusokról tudósító újságírók a nemzetközi humanitárius jog védelme alatt állnak. A harctéren is civilnek kell tekinteni őket mindaddig, amíg nem tesznek olyan lépéseket, amelyek ennek ellentmondanak. A civilek, és ezáltal az ellenségeskedésben részt nem vevő újságírók elleni szándékos támadások háborús bűncselekménynek minősülnek - emelte ki Mijatovic.

A nemzetközi normák és a konfliktusok során tapasztalt jogsértések közötti szakadék megszüntetésére az államoknak intézkedéseket kell hozniuk, hogy a lehető legnagyobb mértékben biztosítsák az újságírók biztonságát. A média munkatársainak biztonsága szempontjából elengedhetetlen intézkedéseken túl az is fontos, hogy az államok megerősítsék az Európában egyre inkább erodálódó sajtószabadság általános helyzetét - tette hozzá a strasbourgi székhelyű Európa Tanács emberi jogi biztosa.

Kapcsolódók

Kimaradt?