banner_phBMMWg3_970x250_Mol_HU.jpg
banner_6stHcYKY_300x250_Mol_HU.jpg

Emberölésért tizenhat évre ítéltek egy romániai férfit Magyarországon

A gyilkosságot tavaly márciusban követte el az elítélt.

Tizenhat év fegyházra ítélt elsőfokon, nem jogerősen a Kecskeméti Törvényszék emberölés miatt egy román állampolgárságú férfit - tudatta a törvényszék sajtóosztálya. Az alkalmi munkavállalóként dolgozó férfi 2019-ben megismerte az ügy sértettjét, akivel érzelmi kapcsolat alakult ki. Ez azonban nem volt tartós, mert a sértett nemcsak a vádlottal tartott fenn közelebbi kapcsolatot, amit a férfi kifogásolt. A pár rendszeresen fogyasztott alkoholt, a vádlott ittasan, féltékenysége miatt többször indulatosan viselkedett a nővel.

Tavaly márciusban is együtt ittak egy büfében, és a férfi veszekedett a sértettel azért, mert másokkal táncolt. Éjjel elindultak a vádlott által bérelt tanyára. Út közben ismét veszekedtek, majd a férfi ököllel többször is megütötte a nő arcát. Miután a sértett földre esett, a vádlott többször nagy erővel fejbe, gyomron, hasba rúgta. A nő ezután már nem tudott menni, ezért a férfi a vállára vette, majd amikor a nő lezuhant, a földön vonszolta tovább. Amikor a vádlott ágyba fektette a nőt, már nem élt, a halálát fejsérülése okozta.

A törvényszék különös kegyetlenséggel, védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett emberölés miatt ítélte 16 év fegyházra az 51 éves, román állampolgárságú férfit. Az első fokú ítélet ellen az ügyészség súlyosításért, a vádlott és védője pedig a minősítés megváltoztatása - emberölés helyett halált okozó testi sértés - és enyhítés érdekében fellebbezett.

(Nyitókép: Facebook/Rendőrség)

Kapcsolódók

Kimaradt?