Belgium lazít a karanténszabályokon a beoltottak esetében

Fotó: Agerpres/EPABelgium január 10-től eltörli a karantént a koronavírus ellen teljesen beoltott, azaz a legalább két oltással rendelkezők esetében akkor is, ha fertőzöttekkel érintkeztek, emellett tíz napról hét napra csökkenti a fertőzöttek karanténkötelezettségét - közölte a La Libre Belgique című belga napilap kedden.

A francia nyelvű napilap beszámolója szerint Belgium szövetségi és regionális kormányzatainak egészségügyi miniszterei megegyezése alapján azoknak, akik az elmúlt öt hónap alatt második vagy harmadik adag koronavírus elleni oltást kaptak, még akkor sem kell karanténba vonulniuk, ha bizonyítottan koronavírussal fertőzött emberrel érintkeztek.

Azoknak, akik még nem kapták meg az emlékeztető oltást, a második oltásuk óta pedig több mint öt hónap telt el, legalább háromnapos önkéntes karanténba be kell vonulniuk fertőzöttel történt érintkezés esetén. A fertőzötteknek pedig a hétnapos karanténkötelezettség letelte után koronavírus tesztet kell végezniük, mielőtt elhagyják otthonukat - közölték.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet kedden közzétett adatai szerint, amióta Belgium 2020 decemberében megkezdte az oltási kampányát, a lakosság 77,3 százaléka szerzett teljes védettséget a koronavírus ellen. A 11,56 millió lakosú országban eddig 8 millió 910 ezer 139 ember kapta meg legalább az első oltást, közülük 8 millió 799 ezer 575-en a második adagot is megkapta. Emlékeztető oltást több mint 4,3 millió ember kapott Belgiumban.

Az intézet tájékoztatása szerint az elmúlt egy hét leforgása alatt megkettőződött, 7490-ről 14992-re emelkedett a koronavírussal fertőzöttek napi száma Belgiumban. Ugyanebben az időszakban naponta átlagosan 24 ember halt meg a vírusfertőzés miatt, ami 34 százalékos csökkenést jelent az előző hétnapos időszakhoz képest. Kórházba naponta átlagosan 156 embert szállítottak a fertőzés miatt, az adat 15 százalékos növekedést jelez. A belga kórházakban jelenleg 1866 embert ápolnak, közülük 520-an vannak intenzív osztályon koronavírus-fertőzés miatt.

A járvány kezdete óta 2 millió 133 ezer 284 fertőzöttet jegyeztek fel, illetve 28 385 haláleset köthető a koronavírus-fertőzéshez Belgiumban.

Kapcsolódók

Kimaradt?