Belgium szigorította a járványügyi intézkedéseket

A belga kormány a jelentősen romló fertőzésszám miatt szerdán szigorította a koronavírus-járvány visszaszorítását célzó intézkedéseket, az orrot és a szájat eltakaró maszk szélesebb körű használatát vezette be és otthoni munkavégzést rendelt el.

Fotó: Agerpres/EPAAlexander De Croo belga miniszterelnök szerda esti sajtótájékoztatóján közölte, noha a koronavírus jelenlegi változatai háromszor olyan fertőzőek, mint a tavaly ismertek voltak, Belgium „nem zár be”, hanem megakadályozza a fertőzés terjedését. Bejelentette: szombat reggeltől a beltéri helyszíneken, például kávézókban, éttermekben, mozikban vagy színházakban kötelező lesz a védettségi igazolvány bemutatása, továbbá mindenkinek maszkot kell viselnie, hacsak nem ül és étkezik. A szabály a 10 évesnél idősebbekre vonatkozik. A vonatkozó korábbi korhatár 12 év volt.

Minden munkavállalónak heti négy napot kell otthonról dolgoznia december közepéig, majd azt követően - egyelőre nem meghatározott időpontig -, heti három napot.

De Croo elmondta, Belgium a lakosság szélesebb körének tervezi a harmadik, emlékeztető oltás beadását, ez egyelőre főként az időseket fogja érinteni. Április végéig azonban a teljes belga lakosság megkaphatja a koronavírus elleni védőoltás harmadik adagját - tette hozzá.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint az új fertőzések száma meghaladta a napi tízezret, az intenzív osztályon kezelt koronavírusos betegek száma pedig átlépte az 500-as riasztási küszöböt. A jelentés szerin november 10. és 16. között Belgiumban átlagosan naponta 10 283 új koronavírus-fertőzéses esetet azonosítottak, ami 27 százalékos növekedést jelent az előző hétnapos időszak adataihoz képest. Megjegyezték, november 8-án 15 224, november 15-én pedig 19 300 fertőzöttet vettek nyilvántartásba. A tavaly októberi, a járvány második hullámában tapasztalt kiugró fertőzésszámot követően ezek a legmagasabb regisztrált esetszámok a koronavírus-járvány kezdete óta - emelték ki.

A héten naponta átlagosan 25 ember halt meg a fertőzés következtében, 11 százalékkal többen, mint a múlt héten. Átlagosan naponta 238 fertőzöttet szállítottak kórházba, ez 21 százalékkal haladja meg az előző hét adatait. Szerdán 2693 koronavírusos beteget ápoltak belga kórházakban, 45-tel többet, mint az előző nap. Közülük 557-en intenzív ápolásra szorulnak, számuk egy nap alatt 24-gyel gyarapodott, egy hét alatt pedig 28 százalékkal emelkedett. Lélegeztetőgépet 292 esetben kell alkalmazni. A belga kórházakat arra kérték, hogy péntekig az intenzív osztályok ágyainak legalább a felét ürítsék ki és foglalják le a koronavírusos betegek számára.

A járvány kezdete óta 26 444-re nőtt a koronavírus halálos áldozatainak száma és 1 millió 524 ezer 862-en fertőződtek meg Belgiumban.

Kapcsolódók

Kimaradt?