A rendkívüli intézkedések felszámolására kötelezte a belga kormányt a bíróság

A koronavírus-járvány visszaszorítására bevezetett rendkívüli intézkedések 30 napon belüli visszavonására kötelezte a belga kormányt a bíróság - közölte a La Libre Belgique című francia nyelvű belga napilap szerdán.

A nem alapvető árucikkeket - például ruházati cikkeket forgalmazó - boltokban csak előzetes időpontkéréssel lehet vásárolni | Fotó: Agerpres/EPAAz újság szerint az illetékes bíróság helyt adott egy emberi jogi jogvédő csoport keresetének, amely szerint a belga kormány jogsértést követett el azzal, hogy alkotmányban rögzített szabadságjogokat figyelmen kívül hagyva fogadott el korlátozó intézkedéseket.

A bíróság törvénytelennek nyilvánította a koronavírus-járvány terjedésének megfékezésére hozott kormányzati intézkedéseket, úgy ítélte meg ugyanis, hogy a rendeletek alapjául szolgáló jogalap nem érvényes. A bíróság arra kötelezte a belga államot, hogy szüntesse meg a járvánnyal összefüggésben hozott összes intézkedést 30 napon belül. A határozat végrehajtásának késedelme naponta ötezer euró pénzbüntetéssel sújtható - közölték.

Belgium a koronavírus helyi megjelenését követően fogadott el rendkívüli intézkedéseket a járvány visszaszorítására. Az intézkedések között a tanítási intézmények, illetve a nem alapvető árucikkeket árusító üzletek és vendéglátóhelyek bezárása, a nem feltétlenül szükséges külföldi utazások korlátozása, illetve éjszakai kijárási tilalom szerepelnek.

Az illetékes belga közegészségügyi intézet szerdai tájékoztatása szerint továbbra is minden koronavírus-fertőzéssel összefüggő adat emelkedik Belgiumban, üteme azonban csökkenést mutat. Az újonnan megfertőzöttek napi átlagos száma 4758, ami 14 százalékkal magasabb az egy hete feljegyzett adatoknál. A vírusfertőzés szövődményeiben átlagosan 26,7 ember hal meg, ami 4,5 százalékos emelkedést jelent heti viszonylatban. Naponta átlagosan 234,3 beteget szállítanak kórházba, ez 9 százalékkal haladja meg az egy hete feljegyzett adatokat. Belgiumban jelenleg 2867 embert ápolnak kórházakban, míg számuk hétfőn 2691 volt. Intenzív ellátásban 738 beteg részesül, számuk két napja 711 volt.

Megjelenése óta 876 842 ember esetében mutatták ki a SARS-CoV-2 koronavírust, és 22 966-an haltak meg a Covid-19 betegség szövődményeiben Belgiumban.

Kapcsolódók

Kimaradt?