Békepárti határozatot fogadott el a magyar Országgyűlés

Fotó: MTIElfogadta az Országgyűlés pénteken a békepárti határozati javaslatot, amelyet az orosz-ukrán háború egyéves évfordulója kapcsán nyújtottak be a Fidesz és a KDNP képviselői.

A határozattal - amelyet 130 igen és 24 nem szavazat mellett szavaztak meg a képviselők - az Országgyűlés kifejezi elkötelezettségét a béke mellett, és rögzíti: azt várja el a nemzetközi közösség minden tagjától, hogy a mielőbbi béke érdekében lépjen fel, és kerülje azokat a lépéseket, amelyek a háború kiterjedésével járnak.

A dokumentum elítéli Oroszország katonai agresszióját, és elismeri Ukrajna jogát az önvédelemhez. Leszögezi, hogy csak azonnali tűzszünettel, tárgyalásokkal és békével lehet életeket menteni.

A 2022-es választások és a szankciókról szóló konzultáció eredményei egyértelműek: a fegyverszállítások és további szankciók helyett mielőbbi béketárgyalásokra van szükség - áll a határozatban. A dokumentum szerint ezzel szemben „Európa a háborúba sodródás napjait” éli, az Európai Parlament további fegyverszállításokat követel, a tagállamok egy része pedig már el is kötelezte magát emellett. „Ezek a lépések világháborúhoz vezethetnek” – figyelmeztetnek.

Orbán Viktor: reális veszély a világháború. A magyar emberekre nézve a háború aggasztó és veszélyes, a világháború veszélye „nem irodalmi túlzás” – jelentette ki a miniszterelnök pénteken a Kossuth Rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában. Orbán Viktor azt mondta: miután egyre újabb és nagyobb teljesítményű pusztító eszközök bevetéséről hoznak döntéseket és a Nyugat egyre modernebb eszközöket bocsát az ukránok rendelkezésére, ezért meggyőződése, hogy a világháború veszélye „nem irodalmi túlzás”. Hozzátette: amikor azt mondják európai és amerikai vezetők, hogy ha ez így megy tovább, akkor megérkezhetünk a harmadik világháborúba, akkor ez első hallásra hihetetlenül túlzónak tűnik, de ez „reális veszély ebben a pillanatban”.
A kormányfő hangsúlyozta: a háború egyre véresebb és brutálisabb, ugyanakkor a béke mellé álló európai országok és vezetők száma egyáltalán nem növekszik. Ezzel szemben az európai emberek elindultak a béke irányába, ahogy nő az áldozatok száma úgy fordulnak az emberek egyre inkább a tűzszünet és a béketárgyalások irányába.

Rögzítették azt is: a Brüsszelben elfogadott gazdasági szankciók nem csillapították a háborút, sőt a szankciók eredményezte magas energiaárak megfizetésével Európa finanszírozza Oroszország háborúját. A határozat ezért ellenzi azokat a brüsszeli terveket, amelyek tovább szélesítenék az energetikai szankciók körét, elfogadhatatlannak nevezve, hogy Európa, és benne Magyarország legyen a háború fő gazdasági teherviselője.

A dokumentumban a parlament felkérte a kormányt, hogy továbbra is minden lehetséges módon folytassa az ukrajnai menekültek megsegítését, és arra is felhívják a figyelmet, hogy a katonai konfliktus súlyosan érinti a kárpátaljai magyar közösséget.

Megerősítették: Magyarország a NATO és az Európai Unió elkötelezett tagja, és mindent meg fog tenni a béke előmozdítása érdekében.    

Felszólították a magyar közéleti szereplőket, hogy tartózkodjanak az olyan állásfoglalásoktól és politikai akcióktól, amelyek jelentős gazdasági károkat okozhatnak vagy Magyarország háborúba sodródását eredményezhetik.

Kapcsolódók

Kimaradt?