FRISSÍTVE – Orbán Viktor: hamisak a magyar vétóról szóló hírek

FRISSÍTVE: A tervezetet egyhangúlag lehetett volna csak elfogadni, azonban Varga Mihály pénzügyminiszter ellene voksolt. FRISSÍTÉS: Orbán Viktor szerint hamisak a magyar vétóról szóló hírek

Az Európai Unió pénzügyminisztereinek tanácsa (Ecofin) nem járult hozzá, hogy az EU 18 milliárd eurót biztosítson Ukrajna 2023-as finanszírozási szükségleteinek fedezésére, de jóváhagyták az uniós költségvetési rendelet módosítását, amelynek alapján az Európai Bizottság lépéseket tehet Ukrajna pénzügyi támogatása érdekében – tájékoztatott a tagállamokat tömörítő Tanács kedden.

A tervezet ellen egyedül az Orbán-kormány pénzügyminisztere, Varga Mihály szavazott. „Nem tudtuk elfogadni a csomagot, de nem csüggedünk. Továbbra is azt tervezzük, hogy 2023 januárjában elkezdjük küldeni a támogatást Ukrajnának” – Zbynek Stanjura cseh pénzügyminiszter.

Az uniós költségvetési rendelet módosítása hozzájárul az Ukrajnának nyújtani szánt pénzügyi támogatásról szóló jogalkotási csomag létrehozásához, azonban ez csak az egyike annak a három intézkedésnek, amelyek célja, hogy az EU strukturális megoldást biztosítson Ukrajna 2023-as támogatására. A rendelet elfogadott módosítása lehetővé teszi, hogy a makroszintű pénzügyi támogatás finanszírozására az úgynevezett diverzifikált finanszírozási stratégia keretében kerüljön sor - tették hozzá.

Fotó: AdobeStock

A pénzügyminiszterek tanácsa nem fogadta el az Európai Bizottság által javasolt támogatási csomag többi elemét, köztük a többéves uniós pénzügyi keret módosítását, amely lehetővé tenné Ukrajna hitelfelvételének garantálását 2023-ban és 2024-ben, illetve azt a jogi keretet, amely biztosítaná, hogy Ukrajna hozzáférhessen a támogatáshoz. További egyeztetésre és újabb technikai terv kidolgozására van szükség ahhoz, hogy Kijev az év elejétől hozzájuthasson a hiteltámogatáshoz - szögezte le a Tanács.

A hitel az Európai Bizottság javaslata szerint az alapvető közszolgáltatások biztosítására, iskolák és kórházak működtetésére, a kitelepítettek lakhatásának megoldására, a makrogazdasági stabilitás megőrzésére, és az Oroszország által elpusztított létfontosságú infrastruktúra helyreállítására fordítható. A hitelösszeg az Ukrajna számára havonta szükséges 3-4 milliárd euró mintegy felét biztosítja 2023 folyamán.

A kölcsön forrását az EU pénzügyi piacokról szerezné be, és részletekben, negyedévenként bocsátaná Ukrajna rendelkezésére, de folyósítását feltételek teljesítéséhez köti. Kifizetéséhez Ukrajnának meg kell erősítenie intézményrendszerét, és fel kell készítenie a helyreállításra és az uniós csatlakozásra.

Orbán Viktor: hamisak a magyar vétóról szóló hírek

Hamisak azok a hírek, amelyek szerint Magyarország megvétózta volna az Ukrajnának nyújtandó pénzügyi segítséget – írta a Twitteren Orbán Viktor miniszterelnök.

A kormányfő az Ukrajna támogatását szolgáló közös, 18 milliárd eurós uniós hitelfelvételről megjelent hírekre reagált a mikroblogportálon. „Magyarország kétoldalú alapon kész pénzügyi segítséget nyújtani Ukrajnának” – olvasható a bejegyzésben. A kormányfő szerint nincs vétó és nincs zsarolás.

A miniszterelnök hozzátette: meg akarják győzni az Európai Unió tagállamait, hogy nem a közös hitelfelvétel a megoldás ebben a helyzetben. „Ha adósok közösségeként folytatjuk az utat lefelé, nem fogunk tudni visszafordulni” – írta. „Más jövőt képzelünk Európának – fogalmazott Orbán Viktor –, erős tagállamokra van szükség az óriási közös adósság helyett.”

Kapcsolódók

Kimaradt?