„Az ukrajnai háború borzalmai nem szoríthatják háttérbe a klímavédelmet” – figyelmeztetett pár nappal az egyiptomi klímakonferencia előtt António Guterres ENSZ-főtitkár. A valóságban éppen ez történik.

Noha a hivatalos nyilatkozatok mást mondanak, az ukrajnai háború zárójelbe tette az Európai Unió klímavédelmi erőfeszítéseit. Az olcsó orosz gáz eltűnésével egyre több tagállam tért vissza a széntüzelésű erőművekhez, vagyis a villamos energia előállításának legszennyezőbb formájához.

Több tagállam bejelentette a meglévő szénerőművek üzemidejének meghosszabbítását vagy már bezárt létesítmények újranyitását. Utóbbiak közé tartozik Ausztria is, amely 2020-ban ünnepélyes lakatot tett az utolsó széntüzelésű áramfejlesztő üzemére.

A Nemzetközi Energiaügynökség (IEA) adatai szerint a világ szénfogyasztása idén tovább nőtt, miután tavaly rekordot döntött. A szervezet becslései szerint ahhoz, hogy 2050-ig elérjük a nettó nulla kibocsátást, 2040-re teljes mértékben meg kell szüntetni a szén felhasználását. Ez a forgatókönyv azonban csak akkor valósulhat meg, ha 2030-ig évente átlagosan 8%-kal csökken a széntüzelésű erőművek széndioxid-kibocsátása. Ehhez képest az IEA 5,8 százalékos növekedést regisztrált 2021-ben, és a prognózisa szerint idén még ezt is sikerülhet 0,7 százalékkal felülmúlni.

Beruházás = halasztás

A magas energiaárak miatt a kormányok kötelességüknek érzik, hogy a lakosságnak vagy legalább egy részének támogatást nyújtsanak. A jó szándékon túl ennek az attitűdnek messzire nyúló negatív hatásai lehetnek az üvegházhatású gázok kibocsátásának csökkentésére. Ahogy Románia példája is mutatja, szinte lehetetlen olyan mechanizmust felállítani, amely biztosítja egyrészt a megfizethető energiát a mindennapokra, másrészt megtakarításra ösztönöz.

Nálunk kezdetben az ársapka nem vonatkozott azokra, akik havonta 300 kilowattnál többet fogyasztottak, csakhogy az alkalmazás során kiderült, hogy a takarékosságot ösztönözni hivatott intézkedés nincs tekintettel például a nagycsaládosokra vagy a gyermeké(i)t egyedül nevelő szülőre, nem beszélve azokról, akik villannyal fűtenek. Következésképp a kormánykoalíció múlt heti döntése értelmében a képviselőházban úgy módosítják az ársapkarendeletet, hogy az lényegében mindenkire kiterjedjen.

Az ukrajnai háború által súlyosbított energiaválság tehát még a kezelése révén is hozzájárul a klímacélok távolabbra kerüléséhez. Az igazi nagy csapást azonban az ellátás biztonságáért folytatott küzdelem jelenti.

Az ellátás biztonsága fontosabb

A Nyugat az ukrajnai invázióra többek között azzal válaszolt, hogy csökkentette – az Egyesült Államok letiltotta – az energiahordozók importját Oroszországból. Ez megdobta az amúgy is magas árakat a világpiacon, Európában pedig példa nélküli ellátási válságot idézett elő, főleg a földgázt illetően. A krízist tovább súlyosbította először a gázszállítások orosz részről elrendelt csökkentése – karbantartások ürügyén –, majd a két Északi Áramlat vezeték felrobbantása.

A kieső orosz energiahordozót az európai államok cseppfolyósított gázzal (LNG) igyekeznek pótolni, elsősorban az Egyesült Államokból. Hivatalos adatok szerint az Európai Unió tagországaiba az év első felében még Oroszországból érkezett a gázimport 31,4 százaléka. Ugyanebben az időszakban az LNG-behozatal 25,7 százalékot tett ki. Augusztus végére az USA-ból származó LNG közel 40 milliárd köbméter volt, miközben 2021-ben az egész évi mennyiség alig haladta meg a 22 milliárd köbmétert.

Ennél is érdekesebb, hogy – amint azt a fenti grafikon is mutatja – az amerikai gáz importja már az ukrajnai háborút megelőző évben is jelentősen emelkedett: a 2021. januári nagyjából félmilliárd köbméterről 2022 februárjára meghaladta a 4 milliárd köbmétert, majd havi 5 milliárd köbméter körül ingadozott.

Az Európai Bizottság elnöke, Ursula von der Leyen szeptember elején örömhírként jelentette be, hogy miközben a háború kezdetekor az orosz vezetékes gáz tette ki az EU-tagországok importjának 40 százalékát, „mára ez 9 százalékra csökkent”. Bár az EB által közzétett adatok szerint augusztusban még 17 százalék fölött volt az orosz importgáz részaránya az uniós energiamixben, kétségtelen, hogy a függőség jelentősen csökkent. Ennek azonban ára van – nem csak euróban kifejezhető, hanem környezeti ára is.

Elemzők felhívták a figyelmet, hogy miközben önmagában örvendetes, hogy az EU képes alternatív forrásokból pótolni az oroszországi gázszállításokat, az LNG importja hosszú távú infrastrukturális beruházásokkal jár, ami szinte lehetetlenné teszi az éghajlatváltozásról szóló Párizsi Megállapodásban lefektetett cél – a globális felmelegedés 1,5 Celsius-foknál nem nagyobb mértékű korlátozásának – elérését.

Csak Németország 12 új földgázterminálról döntött idén, illetve máris üzembe helyezett négy úszóterminált. Szakértők szerint a terminálok megépítése többletkapacitást eredményezne, és miközben Németországnak csökkentenie kellene az elvileg átmeneti energiahordozónak tekintett földgázt, addig a hosszú távra létesített – lényegében meghatározott üzemidő nélküli – LNG-terminálok kiszoríthatják a megújuló energiaforrásokba történő befektetéseket, és ezzel lelassíthatják az alacsony szén-dioxid-kibocsátású energiaforrásokra való átállást.

Antje von Broock, a Föld Barátai nevű környezetvédő szervezet képviselője felhívta a figyelmet, hogy miközben az LNG-terminálokat 2043-ig engedélyezték, Németországnak valójában már 2035-re 100 százalékban megújuló energiát kellene használnia. Ezt vállalta az ország a G7 csoport tagjaként. Ráadásul külföldön is befektet LNG-infrastruktúrába, ami szembemegy egy másik G7-es kötelezettségvállalással, miszerint megszüntetik a külföldi fosszilis tüzelőanyag-projektek finanszírozását.

A Global Energy Monitor civil szervezet szerint Európában 88 LNG-terminál készül vagy működik máris.