banner_qpmMZsMg_970x250 eurotrans.webp
banner_PT5K3wNG_728x90 eurotrans.webp
banner_kNLLfvE0_300x250 eurotrans.webp

Stoltenberg: nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt

Nagy nyomás alá került Oroszország az ukrajnai háborúja miatt – jelentette ki csütörtökön Rómában a NATO főtitkára.

Jens Stoltenberg a herszoni orosz csapatkivonással kapcsolatos hírre reagált Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel folytatott megbeszélése után.

A főtitkár a sajtónak nyilatkozva azt mondta: a NATO figyelemmel fogja kísérni, hogy az orosz csapatok valóban visszavonulnak-e a Dnyeper (Dnyipro) folyó nyugati partvidékéről.

Illusztráció: Agerpres/EPA

Hozzátette: „világosan látszik, hogy nagy nyomás alá került az orosz hadsereg, és ha valóban kivonulnak Herszonból, az újabb győzelem lesz Ukrajna számára”.

Jens Stoltenberg hangsúlyozta: a NATO addig folytatja Ukrajna támogatását, amíg szükség lesz rá, mert a NATO-tagállamok, köztük Olaszország példátlanul nagy támogatása érezteti hatását a harctereken, és alapvető fontosságú Ukrajna számára.

Az októberben hivatalba lépett Giorgia Meloni a megbeszélés után azt mondta, kormánya továbbra is kiáll Ukrajna területi integritása, szuverenitása és szabadsága mellett.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?