Ausztriát győzködi Magyarország a román Schengen-tagság ügyében

Magyarországnak nemzeti érdeke Románia mielőbbi schengeni csatlakozása, s a magyar kormány reménykedik abban, hogy ez még a magyar soros európai uniós elnökség alatt megtörténhet – közölte Szijjártó Péter magyar külgazdasági és külügyminiszter hétfőn Budapesten.

A minisztérium MTI által idézett közleménye szerint a tárcavezető az Országgyűlés nemzeti összetartozás bizottságának meghallgatásán érintette az abból fakadó nehézségeket, hogy Románia még nem tagja a schengeni övezetnek, és úgy vélekedett, hogy a belépéshez Bukarest mára megtett minden szükséges szakmai előkészítő lépést. „Ezt mutatják a szakértői brüsszeli vélemények, és ezt támasztja alá az is, hogy egy kivételével minden európai uniós tagország a támogatásáról biztosította Romániát” – hangsúlyozta.

Kettős mércét emlegetett azzal kapcsolatban, hogy Ausztria nem szavazta meg Románia csatlakozását. „Általában, ha mi nem adjuk valamihez a támogatásunkat, az rögtön az alapító atyák alapgondolatainak kerékbetörése és az európai egység felháborító megbontása. De ha egy nyugat-európai ország csinálja ezt, akkor az az európai szerződésekből fakadó jogosultság legitim alkalmazása” – fogalmazott.

Szijjártó Péter szerint Bécs kettős mércét alkalmaz Fotó: Szijjártó Péter Facebook oldala

Szijjártó Péter arról számolt be, hogy a kormány folyamatosan konzultál az ügyben az osztrák féllel, de ez jelenleg kihívásokkal jár, ugyanis Ausztriában belpolitikailag ingatag helyzet állt elő azzal, hogy nem az eddig kormányzó erők nyerték a közelmúltbeli választást. „A nyertes viszont, egyelőre úgy tűnik, hogy a demokrácia még nagyobb dicsőségére, nem kapja meg a lehetőséget, hogy megpróbálkozzon a kormány megalakításával” – mondta. „Egy dolog biztos. Akárkivel is kell tárgyalnunk Ausztriában, világossá tesszük a magyar nemzeti érdeket ebben a tekintetben” – tette hozzá.

A miniszter ezt követően rámutatott, hogy Magyarország ebben a kérdésben bőven az európai többség része. „Sőt ennek a többségnek az egyik hangadója vagyunk, és így próbálunk segíteni Romániának, valamint természetesen Bulgáriának is abban, hogy minél előbb a schengeni övezet részévé váljanak” – tudatta. „Reménykedjünk benne, hogy Románia schengeni csatlakozása még az elnökségünk alatt létrejöhet (...) Ez teljes mértékben egy irányba mutatna a magyar nemzeti érdekekkel és a határ túloldalán élő magyar nemzeti közösség érdekeivel is” – jelentette ki.

Néhány nappal ezelőtt Gulyás Gergely, a magyar Miniszterelnökséget vezető miniszter a Maszol kérdésére válaszolva azt mondta: van annak realitása, hogy még idén decemberben döntés szülessen Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról. A politikus sepsiszentgyörgyi látogatásakor portálunk érdeklődésére kifejtette: a magyar uniós elnökség mindent megtesz, „küzd érte”, hogy olyan döntés szülessen, amely Romániát teljes jogú taggá teszi. Feltéve, hogy az osztrákokat sikerül meggyőzni, és a hollandok nem vétóznak – tette hozzá.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

 

Kapcsolódók

Kimaradt?