Orbán Viktor Strasbourgban: támogatják Románia schengeni csatlakozását

Az európai versenyképesség hanyatlását nevezte az egyik legsúlyosabb kihívásnak Orbán Viktor magyarországi miniszterelnök kedden Strasbourgban, jelezve, a magyar uniós elnökség öt évre szóló, új európai versenyképességi paktum elfogadására tesz javaslatot – tájékoztat az MTI. A kormányfő kijelentette továbbá, hogy támogatják Románia és Bulgária mielőbbi schengeni csatlakozását.

Orbán Viktor a magyar elnökség programját ismertető sajtótájékoztatón azt mondta, az Európai Unió helyzete jóval súlyosabb, mint 2011-ben az első magyar uniós elnökség idején volt. Kifejtette, Ukrajnában, Európában háború dúl, súlyos konfliktusok vannak a Közel-Keleten és Afrikában, amelyeknek érezni a hatásait, következményeit. Minden nemzetközi konfliktus ma az eszkaláció veszélyével fenyeget – tette hozzá.

Orbán Viktor elmondta, a migrációs válság 2015 óta nem látott méreteket öltött, a biztonsági fenyegetések pedig a schengeni térség szétesésével fenyegetnek. Kitért arra, a nap folyamán Svédország jelentette be, hogy felfüggeszti a szabad mozgás szabályait. Mindeközben az EU folyamatosan veszít globális versenyképességéből – mondta.

Beszédét ekkor egy fiatal férfi megzavarta és magyarul kiabálva azt ismételgette: „mennyiért árulta el a hazát, miniszterelnök úr?” Hozzátette: „eladta Putyinnak, eladta Hszi Csin-pingnek. Orbán Balázs mennyiért adta el a hazát, miniszterelnök úr?”

Miután a férfit kivezették, Orbán Viktor azt mondta, a magyar politikai kultúrához egy mondatnyi magyarázat szükséges. A magyar egy direkt nyelv és a kommunikáció is meglehetősen durva. De amikor egy magyar politikus azt mondja a másiknak, hogy gazember, az „a mi kultúránkban annyit jelent, hogy nem értek önnel egyet” – fogalmazott.

Nemzetközi sajtótájékoztató Strasbourgban.

Nemzetközi sajtótájékoztató Strasbourgban.

Közzétette: Orbán Viktor – 2024. október 8., kedd

A kormányfő az uniós elnökség céljaihoz visszatérve rámutatott Mario Draghi jelentésére és Emmanuel Macron francia elnök versenyképességgel kapcsolatos véleményére. Azt mondta, Mario Draghihoz és Emmanuel Macronhoz képest ő egy mérsékelt miniszterelnök, de ő is úgy látja, hogy az európai versenyképesség hanyatlása a legsúlyosabb kihívás, amivel szembe kell nézniük. Emlékeztetett arra, látogatása célja, hogy szerdán bemutassa az Európai Parlamentnek a magyar soros elnökség programját.

Felidézte, hogy Magyarország július 1-jétől tölti be ezt a tisztséget, 2011 után ez a második magyar elnökség. Hozzátette: személyesen is másodszor vezeti ezt a munkát, „és a harmadik időpontja is be van írva a naptáromba már, hiszen fontos az optimizmus”.

Megjegyezte: a magyar elnökség az ország méreténél fogva problémákat vethet fel és javaslatokat fogalmazhat meg, de az európai intézményeknek, a nagy államoknak kell végül a döntéseket meghozniuk.

Aláhúzta: a magyar elnökség célkitűzéseinek középpontjában az európai versenyképesség javítása áll. A gazdasági növekedés immár két évtizede tartósan lassúbb, mint az Egyesült Államoké vagy Kínáé, a világkereskedelmi részesedés csökken. Egy európai uniós vállalatnak kétszer-háromszor magasabb árat kell fizetnie a villamos energiáért, mint egy amerikainak, és négyszer-ötször magasabbat a földgázért.

Az európai vállalatok feleannyit költenek kutatás-fejlesztésre, mint az amerikaiak és ehhez jönnek még a kedvezőtlen demográfiai folyamatok. Van jó néhány olyan európai kormány, amelyik a népességfogyást migrációval akarja orvosolni, de még „így sem jön ki a matek”, a migráció sem képes pótolni a hiányzó, meg nem született gyermekeket.

Elmondta, Románia és Bulgária schengeni tagságát napirenden tartják – jelezte egy újabb kérdésre. Azt mondta, nincsenek távol a döntéstől, egy ország ellenzi, de egyhangú döntésre van szükség. Mindent megtesz, hogy mindenkit meggyőzzön, Románia és Bulgária schengeni tagsága jelentős előnnyel járna az EU-nak– közölte.

Értékelése szerint a két ország készen áll arra, hogy a külső határokat megvédje. Ahelyett, hogy nem engedik be őket, sok pénzt kellene adni, hogy a külső határokat megerősítsék – mondta.

Kapcsolódók

Kimaradt?