Demográfiai tervről és Schengenről beszélt a kormányfő

Egy demográfiai tervet is tartalmaznia kell a választások után felálló új kormány programjának –jelentette ki szombaton Marcel Ciolacu.

A Szociáldemokrata Párt (PSD) elnöke jelölési iratcsomójának benyújtása után a Központi Választási Irodánál nyilatkozott az újságíróknak, akik többek között arról faggatták, hogy államfőjelöltként hogyan viszonyul az abortusz, illetve az azonos neműek közötti bejegyzett élettársi kapcsolat kérdéséhez, írta az Agerpres.

Illusztráció: Pexels

„Én a hagyományos családmodell híve vagyok” – szögezte le válaszában Ciolacu. Hozzátette, párttársaival már tárgyaltak arról, hogy az új kormányprogramban egy demográfiai tervnek is helyet kell kapnia. Mint hangsúlyozta, előfordul, hogy egy nő teherbe esik például az egyetemi évei alatt vagy egy olyan időszakban, amikor a pár egyik tagjának sincs stabil munkahelye, de ilyen esetekben az államnak alternatívákat kell kínálnia, és olyan szociális programmal kell rendelkeznie, amely lehetővé teszi, hogy a nők „csak a legvégső esetben” válasszák az abortuszt.

A hírügynökség alapján a kormányfő arról is beszélt, hogy „közvetlen kommunikáció” folyik a román és az osztrák hatóságok között Románia teljes körű schengeni csatlakozásáról, és szerint az elkövetkező időszakban „jó hírek” várhatók a témában. Hozzátette: „a szociáldemokrata családon keresztül” továbbra is nyomást gyakorolnak, hogy még idén megszülessen a döntés a szárazföldi határellenőrzések megszüntetéséről.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?