Adócsalással vádolják Shakirát

Újabb adócsalással vádolta meg Shakirát az ügyészség Spanyolországban - közölte az EFE spanyol hírügynökség.

A tájékoztatás szerint ezúttal 6 millió euró értékű, 2018-ban be nem vallott személyi jövedelem- és vagyonadó miatt indulhat eljárás a kolumbiai énekesnő ellen, aki külföldi adóparadicsomokban bejegyzett céghálózaton keresztül kerülte el a közterhek megfizetését a lakóhelye szerinti országban.

Fotó: Shakira Facebook oldala

Az időközben Spanyolországból az Egyesült Államokba áttelepült világsztár sajtóképviselete az EFE megkeresésére azt közölte: még nem kaptak hivatalos tájékoztatást az ügyről. A Grammy-díjas popénekest már másodszor vádolta meg a spanyol ügyészség adócsalással. Az első eljárásban november végén kezdődik a per Barcelonában, amely azért indult, mert a vádirat szerint Shakira 2012 és 2014 között nem fizetett adót külföldi bevételei után, holott már Spanyolországban élt.

Ártatlanságának hangsúlyozása mellett az énekesnő befizette a spanyol adóhatóság által követelt 14,5 millió eurós összeget, és további három millió euró kamatot.

Az ügyészség ebben az ügyben nyolc év és két hónapos börtönbüntetést, továbbá 23,8 millió eurós pénzbírság kiszabását kérte az énekesnőre.

16/9 vagy 1920x1080
CSAK SAJÁT

Kapcsolódók

Kimaradt?