Mugabe távozása után először választanak Zimbabwében

Először járulnak urnákhoz a zimbabweiek Robert Mugabe korábbi elnök eltávolítása óta, a parlamenti, helyhatósági és elnökválasztás helyi idő szerint hétfő reggel héttől este hétig tart.

A külföldi megfigyelők jelenlétében zajló választásokon összesen 23 elnökjelölt és mintegy 130 párt méretteti meg magát. Az elnöki tisztség két legesélyesebbje a ZANU-PF kormánypárt jelöltje, a 75 éves Emmerson Mnangagwa, illetve a Mozgalom a Demokratikus Változásért (MDC) pártszövetség 40 éves vezetője, a jogász és lelkész Nelson Chamisa.

Az afrikai országot Mnangagwa vezeti azóta, hogy tavaly novemberben a hadsereg megbuktatta Mugabét. A korábbi diktátor portréjáról itt írtunk. Mint felvázoltuk: a 37 évig uralkodó, jelenleg 94 éves politikus hosszú és sokszínű életet tudhat maga mögött, amely alatt ünnepelt felszabadítóból vált gyűlölt diktátorrá.

Egy másfél héttel ezelőtt közzétett felmérés szerint Mnangagwa a szavazatok 40 százalékát, míg vetélytársa a voksok 37 százalékát szerezheti meg. Ha egyik jelöltnek sem sikerült elnyernie a szavazók több mint felének támogatását, szeptember 8-án második fordulóra kerül sor. A könyörtelensége miatt Krokodilnak becézett Mnangagwa kampányában azt ígérte, hogy életre kelti a gazdaságot, kedvező környezetet teremt a külföldi befektetéseknek, és a társadalmi törésvonalak felszámolásán fog dolgozni.

Megfigyelők szerint a választás a hetvenes évekbeli szabadságharcban részt vett idősebb generáció és az ötven év alattiak közötti küzdelem jegyében zajlik. A hivatalos adatok szerint Zimbabwe 5,4 millió választásra jogosult állampolgárának 60 százaléka ötven év alatti. Míg a Mugabe alatt alelnökként szolgáló Mnangagwa az idősebbek, a karizmatikus Chamisa a ZANU-PF kormányzásával elégedetlen fiatalabb nemzedék favoritja.

Mugabe vasárnap a kormánypárt ellen kampányolt, és reményét fejezte ki, hogy Chamisa nyeri meg az elnökválasztást. Mnangagwa azonnal elutasította Mugabe és vetélytársa újsütetű szövetségét, miközben Chamisa azt bizonygatta, hogy nincs köze a volt elnök választói preferenciáihoz.

Kapcsolódók

Kimaradt?