Ünnepelt felszabadítóból gyűlölt diktátor. Kicsoda Robert Mugabe?

Diktátorhoz méltóan rengeteg ideig, közel negyven évig volt Robert Mugabe elnök Zimbabwe vezetője. Az afrikai ország életében az elmúlt napok fontos változást jelentenek, hiszen gyakorlatilag véget ért a világ legidősebb államfőjének uralkodása.

De ki is Robert Mugabe és miért fontos az, hogy búcsút vesznek tőle Zimbabwében? Az alábbiakban összefoglaljuk az elmúlt egy hét történéseit és a 93 éves diktátor életrajzát.

Egy hatalomátvétel, két potenciális „trónörökös”

A zimbabwei hadsereg múlt szerdán jelentette be, hogy átvették a hatalmat az országban. A katonai vezetők tagadták, hogy Mugabe elnök ellen szervezkedtek volna, az elfoglalt állami tévében azt közölték, hogy a vezető köreiben levő bűnözők ellen léptek fel. Az államfőt házi őrizetbe helyezte, utóbb pedig szabadon engedte a hadsereg.

A hatalomátvételt sokak szerint az váltotta ki, hogy a Mugabe menesztette a feleségével összekülönböző alelnököt, Emmerson Mnangagwát. Utóbbit összeesküvéssel vádolták meg emiatt, és külföldre menekült. Az alelnök esélyes utódnak számított a 93 éves államfő elmozdítása esetén, azonban a diktátor felesége, a negyven évvel fiatalabb Grace Mugabe is erre a tisztségre pályázott. Ennek fényében sejthető, hogy a hadsereg saját korábbi bajtársa, Mugabe ellen fordult a nő miatt, akinek az önkényes természete és luxusimádata ellenszenves volt számukra. Egyes hírek arról szólnak, hogy Grace Mugabe is külföldre menekült.

A ragaszkodó diktátor

A hétvégén tüntetés zajlott az ország fővárosában, több százezren követelték az elnök lemondását. Énekkel, tánccal, a katonák ölelgetésével, a róla készült fotók összetépésével fejezték ki az örömüket, hogy minden bizonnyal vége a négy évtizedes uralkodásnak. A befolyásos Háborús Veteránok Szövetsége és a hatalmon lévő párt, a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetsége – Hazafias Front (ZANU-PF) is megvonta bizalmát az elnöktől, utóbbiak megfosztották őt pártvezetői tisztségétől.

Mugabe azonban ragaszkodik a hatalomhoz: vasárnap esti televíziós beszédében nem jelentette be a lemondását, sőt közölte, hogy a decemberi pártkongresszus levezető elnöke marad. Korábban úgy hírlett, beleegyezett a lemondásába. A kormánypárt kedden terjeszt be indítványt az államfő elmozdítását célzó alkotmányos eljárás megindítására. A legfőbb vád Mugabe ellen, hogy engedte a feleségének kormányzati hatáskörök bitorlását, illetve, hogy túlságosan idős már, segítség nélkül nem is tud járni.

Tanulni, tanulni, tanulni

Ahogyan az többször is előfordult a történelem során, az 1924-ben, Dél-Rhodéziában (ma Zimbabwe) született Robert Mugabe is ünnepelt hősként vonult be az országa életébe, és gyűlölt diktátorként távozik onnan. 1980-tól volt Zimbabwe miniszterelnöke, 1987-től elnöke is, a többszörös visszaválasztása mögött azonban minden jel szerint piszkos eszközök használata áll.

1963-ban ő alapította meg a mai kormánypártot, amelynek fő célja a brit gyarmatosítókkal való szembenállás volt. Gyerekként személyesen is tapasztalhatta, hogy mit jelent a fehérek hatalma Afrikában: bár ő jó oktatást kapott, a gyarmatosítók elnyomták a bennszülötteket, korlátozták az oktatási és munkalehetőségeket.

Katolikusnak keresztelték, jezsuitának tanították. Apja egy jezsuita misszióban tűnt el örökre, tanárként dolgozó anyja négy gyereket nevelt egyedül, így a fiatal Robert különböző munkák elvállalásával segítette őt. Még gyerekkorában ismerkedett meg az ír jezsuita atyával, O’Heával, aki az emberek egyenlőségére és képességeik kiteljesítésének fontosságára tanította őt.

Mugabe továbbtanult, 1951-ben diplomázott történelemből Dél-Afrikában, 1953-ban pedig megkapta tanári diplomáját is. 1955-ben Észak-Rhodéziába költözött, ez a mai Zambia.  Miközben tanított, közgazdaságot tanult a Londoni Egyetem levelező tagozatán. Már Ghánában élt, amikor 1958-ban megkapta a közgazdasági diplomáját is. Ekkor ismerte meg első feleségét, Sarah Heyfront, és ekkor vallotta magát marxistának is, támogatva a ghánai kormányt az egyenlő oktatáshoz való jog megadásában.

Első lépések a politikában

1960-ban tért vissza szülővárosába, ahol azt tapasztalta, hogy több tízezer fekete családot költöztettek el erőszakosan, a fehér lakosság aránya pedig megugrott. A gyarmati kormány tagadta a fekete többség uralkodását, erőszakos tüntetések robbantak ki. Mugabe elvállalta, hogy felszólal egy tüntetésen, amelyen a ghánai marxista vezetés kivívott függetlenségéről beszélt.

Hetekkel később a Nemzeti Demokratikus Párt titkára lett. Hamarosan megszervezett egy fiatalokból álló militáns szövetséget, akiknek a rhodéziai fekete függetlenség eszméjének terjesztése volt a feladatuk. Bár a kormány betiltotta a pártot 1961-ben, ennek romjain egy mozgalom kezdett el építkezni. A  mozgalom 450 ezres támogatói tömeggel bírt, és vezetője, Joshua Nkomo az ENSZ-ben követelte, hogy Nagy-Britannia függessze fel alkotmányát és ismerje el a feketék többségi hatalmát.

Mugabe azonban türelmetlen volt, és 1961. áprilisában már egy gerillaháború indításáról beszélt. Két évvel később alapította meg a Zimbabwe Afrikai Nemzeti Szövetségét, Tanzániában. Bebörtönözték, és csak 1974-ben szabadult az akkori miniszterelnök, Ian Smith parancsára. Smith látta, hogy Nagy-Britannia támogatja az afrikai gyarmatok függetlenedését, így ő maga függetlenné nyilvánította – saját kormányát a britektől. Válaszul az ENSZ rá is kiterjesztette a szankciókat.

Az ígéret szerint Mugabe egy Észak-Rhodéziai konferenciára ment volna, ő azonban visszaszökött Dél-Rhodéziába és összeállított egy gerillacsapatot. Éveken át harcoltak, Smith pedig hiába akart egyezséget kötni Mugabéval, utóbbi nem engedett. Végül megállapodtak abban, hogy Smith átadja hatalmát a feketéknek, akik garantálják a fehérek biztonságát.

Kétarcú függetlenség

1980-ban többségi kormány alakult és megszületett a független Zimbabwe. Az akkor miniszterelnök Mugabe 1987-re megszerezte az elnöki széket is, és nekifogott az egypárti diktatúra kiépítésének. Marxista nézeteit hátrahagyva saját híveit komoly anyagi juttatásokkal díjazta, míg a feketék többsége szegénységben maradt. Mugabe továbbra is saját híveit támogatta, akik között szétosztotta a fehér telepesek földjeit, a feudalizmus mintájára.

1989-ben az ötéves gazdasági terv elhozta az árliberalizáció korát a gazdáknak, ebben az időszakban némi javulás volt tapasztalható a mezőgazdaság, bányászat és ipar területén. Ekkor sikerült kórházakat és iskolákat építeni a feketék számára. Ekkor hunyt el első felesége is, Mugabe pedig elvette szeretőjét, Grace-t – aki most minden jel szerint a hatalomra pályázik.

1996-ra többen is nehezményezték, hogy Mugabe kárpótolta a földjeiktől megfosztott gyarmatosító fehéreket, ő azonban fenntartotta, hogy csak így emelhette fel a feketéket. Elégedetlenek voltak az egypárti rendszer kiépítésével és az inflációval is, miközben az ország vezetői saját bérüket növelték.

1998-ban arra kért más országokat, hogy anyagi támogatást juttassanak Zimbabwenek a földelosztásra, ez azonban elmaradt, mert cserébe az elszegényedett vidéki gazdaság felemelését kérték volna. 2000-ben alkotmánymódosítással akarta rávenni a briteket, hogy kárpótolják a feketéket az eltulajdonított földekért, és amennyiben ez elmarad, elveszi a brit földeket.

2002-ben ismét ő nyert, a választási csalás gyanúja miatt ekkor az Európai Unió fegyverembargóval és szankciókkal válaszolt. Ekkor már majdnem romokban hevert Zimbabwe gazdasága, emellett az AIDS, az éhínség, az ország adósságai tovább rontották a helyzetet. Mugabe pedig megnyerte a 2005-ös parlamenti választásokat is – erőszak és korrupció segítségével.

Egy elmaradt puccs

A helyzet három évvel később látszott megváltozni: ekkor a Mozgalom a Demokratikus Változásért jelöltje, Morgan Tsvangirai győzött Mugabéval szemben, aki egy új választást írt ki néhány hónappal későbbre. Eközben az ellenzéki erőket üldözték, meggyilkolták. Kijelentette, hogy amíg ő él, Tsvangirai nem fog uralkodni Zimbabwéban. Tsvangirai lemondott az indulásáról.

Mugabe elmozdításáról már 2010-ben beszéltek. Egyes hírek szerint ugyanis prosztatarákkal küzdött, a várt halála a hadsereg puccsát hozhatta volna el, illetve véres összetűzéseket a párton belül.

Az elmúlt évek sem teltek másként: személyes hatalmát építette, politikai ellenfeleit ellehetetlenítve. 2013-ban újra győzött a vele szemben újra induló Tsvangirai-jal szemben, aki szerint az eredmény nem tükrözte a nép akaratát. Kevéssel Mugabe győzelme előtt a The New York Times újságírója arra kérdezett rá, hogy 2018-ban fog-e indulni a választásokon – Mugabe visszakérdezett: „miért akarja tudni a titkaim?”

Akárhogy is gondolta akkor Mugabe, minden jel szerint vége a 37 éves pályafutásának. Ünnepelt felszabadítóból lett zsarnok, elfelejtve a fiatalkorában tanultakat, a szegények, elesettek segítségének eszméjét. Zimbabwe viszont nem felejthet, és hamarosan döntenie kell, hogy milyen úton indul tovább.

Kapcsolódók

Kimaradt?