Trump-Kim csúcs: így számolt be róla az észak-koreai sajtó

Vezetője diplomáciai győzelméről számolt be az észak-koreai állami sajtó a Trump-Kim csúcstalálkozót követően.

A KCNA hírügynökség részletes beszámolót írt a találkozóról, 16 ízben nevezve meg Kim Dzsongunt, az ország elnökét.

A Rodong Sinmun című pártlap címoldalán fotósorozat jelent meg arról, ahogyan Kim barátságosan kezet fog az amerikai elnökkel. Mint írták, "az évszázad találkozója" elhozza az "extrém, ellenséges kapcsolat" végét a két ország között. 


 

Korábban arról is írtunk, hogyan számolt be az állami média a csúcstalálkozó előtt Észak-Korea külpolitikai változásáról.


A KCNA "korszakalkotó" tárgyalásról beszélt, amely "radikális váltást" segít elő az ellenséges amerikai kapcsolatokban. Kim Dzsongunt azért méltatta, mert a vezető a béke és stabilitás feltételeit hozta létre a koreai félszigeten. Kiemelték azt is, hogy a találkozónak otthont adó Szingapúrt hazai és külföldi újságírók árasztották el, hogy a sokáig emlékezetes történéseket láthassák.

Hangsúlyt adtak annak, hogy Észak-Korea elkötelezett a denuklearizáció mellett, cserébe pedig a közös amerikai-dél-koreai hadgyakorlatoknak vet véget a másik fél.

Megírták azt is, hogy a két vezető elfogadta egymás meghívását saját országába.

A csúcstalálkozóról és a kiszivárgott részletekről itt írtunk, Trump ezt követő sajtótájékoztatójáról pedig, ahol több fontos témát is érintett, itt lehet többet olvasni. Arról is írtunk, hogy szakértők hogyan értelmezik a két fél testbeszédét.

Kapcsolódók

Kimaradt?