FRISSÍTVE - Katasztrófa Észak-Koreában: 200 halott a nukleáris tesztek színhelyén

FRISSÍTÉS: Összeomlott egy építés alatt álló föld alatti alagút annak a hegynek a belsejében, ahol Észak-Korea a legutóbbi nukleárisfegyver-kísérleteit végezte. Fennáll a radioaktív sugárzás veszélye – írja a Mediafax külföldi hírforrásokat idézve. A hegy beomlását műholdas felvételek is igazolták.

A japán Ashai televízió szerint a Punggje-ri nukleáris tesztközpontban történt balesetben 100 ember azonnal meghalt, további száz ember pedig a sikertelen mentési akció közben vesztette életét. A baleset állítólag még október 10-én történt, ám elhallgatták a phenjani hatóságok.

Egyelőre nem tudni, mi okozta a balesetet, de japán szakértők szerint a nukleáris aktivitáshoz lehet köze az alagút beomlásának.

FRISSÍTÉS1:  Korábban pekingi tudósok már figyelmeztettek rá, hogy akár fel is robbanhat a Mantap-hegy csúcsa, amely alatt mind a hat észak-koreai nukleáris kísérletet végezték. A hegy összeomlásával a szakértők szerint a szél radioaktív szennyező anyagokat fújhat át az alig több mint 80 kilométernyire lévő kínai határon – írja az ATV.

A dél-kínai Morning Post beszámolója szerint a Kínai Tudományos Akadémia Geológiai és Geofizikai Intézet kutatóinak pekingi sajtótájékoztatóján – Észak-Korea szeptember 3-án elvégzett utolsó nukleáris kísérlete után – Phenjan küldöttségét figyelmeztették a veszélyre.

FRISSÍTÉS2: A japán tévécsatorna értesüléseit az amerikai Johns Hopkins Egyetem is megerősítette: műholdfelvételekre hivatkozva állítják, a hatodik kísérleti robbantás jelentős károkat okozott a Mantap-hegyben ásott alagúthálózatban – írja a Telegraph.

Cikkünk frissül

Kapcsolódók

Kimaradt?