Késelés Finnországban: két halott, nyolc sérült

Megkéseltek több embert Finnországban, Turku városának központjában pénteken délután.

A rendőrség lábon lőtt és őrizetbe vett egy férfit, aki a késeléssel gyanúsítható, egyúttal felszólította a lakosokat, hogy maradjanak távol a városközponttól, mert több elkövetője is lehetett a turkui késelésnek. Pár órával később ugyanakkor azt mondták, hogy egyelőre csak egy gyanúsítottjuk van: egy fiatal férfi, akit a combján ért a lövedék és ő is kórházban van. Áldozatai közül három állapota súlyos, őket intenzív osztályon látják el.

Az utcai késelést követően azonnal fokozták a biztonsági készültséget a finn vasútállomásokon és Helsinki repülőterén, a finn belügyminiszter, Paula Risikko pedig Turkuba sietett, ahol este sajtótájékoztatón közölte, hogy az egész országban magasabb szintre emelték a készültséget.

Nem világos az indíttatás

A rendőrség közlése szerint mindazonáltal még nem világos, hogy terrorista indíttatású volt-e a késelés. Finnország rendőrfőnöke, Seppo Kolehmainen este sajtótájékoztatón úgy fogalmazott, hogy egyelőre nem minősítik terrortámadásnak az esetet, de nem zárják ki ennek a lehetőségét. Hozzátette, hogy még nem tudták tisztázni a gyanúsított kilétét.

A Daily Mail cikkében arról ír, hogy egy szemtanú egy vagy több lövést hallott és látta, hogy egy ember a földön fekszik. Valamint a támadásról az internetre felkerült videó szerint “Allah Akbar” kiáltás hallatszik, miközben emberek futnak az utcán.

A súlyos incidens miatt fokozták a biztonsági készültséget a finn vasútállomásokon és Helsinki repülőterén. A rendőrség egyúttal felszólította a lakosokat, hogy maradjanak távol a városközponttól.

Kapcsolódók

Kimaradt?