Román hajó is részt vesz a Poszeidón-misszióban

Románia is részt vesz egy járőrhajóval az Európai Unió határvédelmi ügynöksége, a Frontex által szervezett Poszeidón-misszióban. A román hajó 23 határrendésszel a fedélzetén januártól áprilisig járőrözik majd az Égei-tengeren.

A belügyi tárca közleménye szerint a hajó január 1-jén futott ki a mangaliai kikötőből, a Frontex-misszió keretében járőrözési, kutató és mentési műveletekben kell részt vennie.

​Emellett a román határrendészet két összekötő tisztet is küld Athénba, akik tartani fogják a kapcsolatot egyrészt a román hajó és a hazai határrendőrség koordinációs központja között, másrészt a román járőrhajó és a Frontex ügynökség tengeri műveleteit koordináló központ között.

A közös tengeri műveletben való részvétel célja támogatást nyújtani a görög hatóságoknak az Európai Unió tengeri határvonalainak őrzésében, a migrációs hullám kezelésében, valamint a mentési akciókban.

Kapcsolódók

banner_bcxvIA0Y_2.jpg

Kimaradt?