Betiltottak Németországban egy szalafista szervezet ellen

FRISSÍTÉS: Betiltották kedden az Igaz vallás (DWR) nevű németországi szalafista szervezetet, mert harcosokat toborzott az Iszlám Állam terrorszervezetnek és alkotmányellenes nézeteket terjesztett - közölte Thomas de Maiziere szövetségi belügyminiszter.

Thomas de Maiziere berlini tájékoztatóján elmondta: kora reggel tíz tartományra kiterjedő razziát hajtottak végre a DWR ellen, mintegy 190 lakást, irodát és egyéb helyiséget kutattak át, és betiltották a DWR által alapított, "Olvass!" nevű egyesületet is, amely a Korán egy német nyelvű kiadásának terjesztésére szerveződött.

A DWR a vallásszabadsággal visszaélve harcosokat toborzott az Iszlám Államnak, propagandájának hatására 140 fiatal utazott Németországból a Közel-keletre, hogy csatlakozzon a terroristákhoz. Ennek véget kellett vetni - hangsúlyozta a belügyminiszter.

Az ország nyugati részét és Berlint érintő akcióban egyszerre több mint 200 lakás és iroda átkutatását kezdték meg.  A több száz rendőr közreműködésével kezdett razziában nem vettek őrizetbe senkit, és nincs közvetlen terrorveszély.

A DWR leginkább az "Olvass!" elnevezésű, 2012-ben indított akcióról ismert, amelynek keretében 25 millió német nyelvű Koránt akartak szétosztani nem muzulmán vallású németországi lakosoknak.A szalafizmus a muzulmán vallás konzervatív irányzata, amely elveti a világi államot és a saría, az iszlám jogrend alapján működő állam kiépítésére törekszik.

Kapcsolódók

Kimaradt?